Piacszabályozás a sertéságazatban

Hazánk Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozásáig a mezőgazdaság szereplőire még sok és nehéz megoldandó feladat vár. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen feltételekkel kell átvennünk az EU jogrendszerét, s hogyan fogadnak minket az uniós gazdák. Az alapanyag-termelésünk jelenlegi állapota nem adhat okot túlzott aggodalomra az EU-ban, hiszen mind a növénytermesztésben, mind pedig az állattartásban jelentősen visszaestek a termelési eredmények. Csatlakozni viszont csakis már egy megerősödött mezőgazdasággal volna szabad, hiszen helyt kell állni az állandóan erősödő piaci versenyben. Az egyik legnagyobb kihívás az állattartókra, azon belül is a sertéstartókra vár.

A magyar állattenyésztés a mezőgazdaság bruttó termelési értékének csaknem felét képviseli. Köztudott, hogy a rendszerváltás után, az 1990 és 1995 közötti időszakban jelentős változás zajlott: a meghatározó állatfajok - szarvasmarha, sertés, juh és baromfi - létszáma 50 százalékkal, a tejtermelés 33 százalékkal, a vágóállat-termelés 45 százalékkal, az export egyes meghatározó állati termékek és élőállat szempontjából mintegy 80-90 százalékkal mérséklődött. Mindebből következik: a legfontosabb termelési cél az lehet, hogy a hazai szükséglet kielégítésén túl, nagyobb volumenű, jó minőségű, eladható termékekkel jelenjünk meg a külpiacokon.

A sertéságazat az egyik meghatározó termék-előállító, miután a hazai fogyasztásban és az exportban is jelentős szerepet tölt be. A termelés csökkenése ellenére az önellátási szintünk 117 százalék, ami annak is betudható, hogy az egy főre jutó éves sertéshús-fogyasztás 30 kilogramm alá süllyedt. A belföldi fogyasztás növekedésében bízva, az ágazat középtávú stratégiájában az fogalmazódik meg, hogy Magyarországon évente 6,57 millió darab sertés vágását, feldolgozását és értékesítését valósíthatjuk meg hosszú távon.

A csatlakozás szempontjából a magyar sertéstartóknak is tisztában kell lenniük a közösségi piaci viszonyokkal. Közismert, hogy az EU sertéshúsból alapvetően önellátónak számít, mivel a termelés 35 százalékkal nagyobb a fogyasztásnál.

Ugyanakkor az egyes tagországok keresleti-kínálati igényei jelentősen eltérnek egymástól. A legnagyobb termelő, Németország mintegy egymillió tonnás behozatalra szorul, Hollandia - amely több termékből az EU belső ellátójának számít - a 90-es évek közepén 1,3-1,4 millió tonna sertéshúst exportált zömmel a többi tagországba, míg Dánia a belső és a külpiacokon is komoly szállítónak számít. A hazai termelőknek és exportőröknek tehát figyelembe kell venniük ezeket a viszonyokat. A vámok eltörlésével az értékesítési lehetőségek ugyan megnőnek, hiszen egy 400 milliós fogyasztói táborba lépünk, ám a nyugat- európai termékek is akadálytalanul jöhetnek be az országba.

Árszabályozás

Az EU a sertéshúst a könnyű piacszabályozású termékek közé sorolta, miután az ágazatban nincsenek olyan erőteljes piaci beavatkozások, mint például a marhahús, a tej, vagy a gabonafélék esetében. A sertéshúst az EU-ban szemestakarmány alapú termékként tartják számon. A rendtartás alapvetően két elemre, az árszabályozásra és a harmadik országokkal folytatott kereskedelem szabályozására épül. Az árszabályozás magában foglalja azokat a beavatkozásokat is - intervenció, magántárolás támogatások - amelyek piaci zavarok esetén az árak stabilizálásához szükségesek. A harmadik országokkal, azaz nem EU-tagállamokkal folytatott kereskedelem szabályozása alatt elsősorban az exportált termékek versenyképességét növelő visszatérítéseket, vámokat kell érteni. A sertéshús piaci rendtartása alá tartozó főbb termékkategóriák: élős sertés (kivéve a törzskönyvezett sertéseket), emberi fogyasztásra alkalmas friss, hűtött és fagyasztott sertéshús és belsőségek, sózott, szárított és füstölt sertéshús és belsőségek, háj, illetve ki nem olvasztott sertésszalonna, továbbá sertéshús alapú készítmények.

Az árszabályozásnak kettős feladatot szántak. Egyrészt a stabil piaci viszonyokat kívánják megteremteni, azaz legyen elegendő áru, ne legyen jelentős túltermelés, másrészt a termelők részére kiszámíthatóvá teszi a piaci körülményeket, ezáltal hozzájárul a méltányos jövedelemszint biztosításához. A szabályozási mechanizmusban két, úgynevezett intézményi árat kell megemlíteni: az alapárat és az intervenciós árat.

Alapár

Az alapárat a Miniszterek Tanácsa gazdasági évre - ez július 1-jétől június 30- ig tart, akár csak a gabonaágazatban - vonatkoztatva állapítja meg. Nagyságát inkább a tagországok közötti politikai alkuk döntik el, mintsem a szakmai érvek. Ennek ellenére az alapár segítségével kiegyensúlyozott, áruhiánytól és túltermeléstől mentes piacot biztosítanak, ugyanakkor a központi beavatkozásokról az alapár és a mindenkori piaci árak összevetése alapján dönt az Európai Bizottság.

Az alapár szolgál támpontul az intervenciós felvásárlásoknál alkalmazott árfolyam kalkulációjához is. Az alapárat az EU sertéshús piacán meghatározó E osztályú húsra vonatkoztatják, ami 55 százalék fölötti, de 60 százalékot el nem érő színhústartalmat jelent (a hasított test tömege 60 és 120 kilogramm közé esik). Az 1997-ben indult gazdasági évre 150,939 ECU/100 kg alapár érvényes.

Intervenciós ár

Az intervenciós árat a tagállamok illetékes szervei, az intervenciós hivatalok fizetik a termelőknek. Ennek mértékét ugyancsak az Európai Bizottság határozza meg, a piaci zavar mértékétől függően. A jelenlegi szabályozás szerint nem lehet alacsonyabb az alapár 78 százalékánál, s nem haladhatja meg annak 92 százalékát. Az intervenciós ár ugyancsak az E minőségi kategóriához kapcsolódik, szükség esetén ebből származtatják az egyéb kategóriájú sertéshús felvásárlási árát is. Az ár magában foglalja az intervenciós központokhoz történő szállítási költségeket is. Az intervenciós felvásárlás előfeltétele, hogy az EU sertéspiacain érvényes árakat tükröző referenciaár az alapár 103 százaléka alá süllyedjen, mégpedig tartósan. A referenciaár kiszámításánál tagállamonként egy központi, vagy néhány jelentős árfolyamjegyző központ - referencia-piac, illetve referencia vágóhíd - árait veszik figyelembe, majd az adott ország sertésállományának nagyságát kifejező súlyozási együttható segítségével először a nemzeti, aztán a közösségi referenciaárat határozzák meg.

Az állami intervenciós felvásárlást azonban ritkán használják: legutóbb 1971-ben történt ilyen piaci beavatkozás. A rendszer működtetése rendkívül költségigényes, a kisebb zavarokat inkább a központi büdzsét kevésbé terhelő módszerekkel orvosolják.

Támogatás

Az állami felvásárlások helyett általában a magántárolás támogatásával igyekeznek a piaci helyzetet, s az árakat stabilizálni. Az intézkedés bevezetésére akkor kerül sor, ha a már említett piaci zavar, illetve árcsökkenés bekövetkezik.

Ekkor az Európai Bizottság támogatást ítél meg azon piaci szereplőknek - vágóhidakról, kereskedőkről van szó - akik vállalják, hogy egyes, rögzített mennyiségű és minőségű féltesteket, vagy húsrészeket adott időre - általában 5-7 hónapra kivonnak a piacról. A magántárolási támogatások költségei nem haladhatják meg a központi felvásárlással járó kiadásokat. Az akcióban készletezett húsnak közösségi eredetűnek kell lennie, s bizonyos minőségi követelményeknek is meg kell felelnie (például az állat levágására a betárolás előtt maximum 10 nappal kerülhet sor). A magántárolási támogatást legutóbb 1995 novemberétől 1996. februárjáig alkalmazták. Ekkor ugyanis a japánok megemelték a sertéshús vámtételeit, amellyel gyakorlatilag korlátozták a bevitelt. Ez az intézkedés rendkívül érzékenyen érintette az EU-t, elsősorban Dániát.

Harmadik ország

A harmadik országokkal folytatott kereskedelem gyakorlata az export-támogatás és az importkorlátozó intézkedések meghozatala. Export-támogatás kizárólag nem EU-országba szállított termékek után jár. Az import szabályozásnak két lényeges eleme van. Az egyik a GATT/WTO egyezményből adódó kötelezettségek megvalósítása, a másik az import-engedélyezés rendszere. Az előbbiről azt érdemes tudni, hogy az EU a harmadik országokból származó agrártermékekre vonatkozó korlátozó eszközeit vámjellegűvé alakította, lemondva arról, hogy ezen eszközökkel védje piacát. A Közösség termékcsoportonként kedvezményes vámtételű kontingenseket, illetve a termékek jelentős részénél országspecifikus kvótákat határozott meg. Az import-szabályozás alapját tehát a vámok jelentik, melyeket - GATT/WTO egyezménynek megfelelően egyelőre a 2000. évet bezáróan - évente, július 1-jétől június 30-ig hirdetnek meg. A vámok mértékét évente 6 százalékkal, a WTO egyezmény jelenlegi, a 2000. évig tartó szakaszában összesen 36 százalékkal kell csökkenteni. Import-engedély kizárólag abban az esetben szükséges, ha az importőr kedvezményes vámtételű sertéshús- terméket kíván az EU-ba szállítani. Amennyiben a kereskedő megfizeti a normál vámtételt, nem kell import-engedélyért folyamodnia. Lényeges elem, hogy az EU-ba kizárólag olyan vágóhidakról, feldolgozó üzemekből szabad csak hústerméket bevinni, amelyeket előzetesen akkreditáltak, s jogot szereztek az EU- export bonyolítására. E feldolgozókat az unió állategészségügyi szolgálata rendszeresen ellenőrzi, s a névsort közzéteszi a hivatalos lapjában.

A hazai sertéstartóknak mindebből az a tanulság, hogy az EU rendkívül erősen szabályozza a termelést. A termékeknél alapvetően a jó minőség a meghatározó. A hazai sertésállomány fajtaszerkezete a nagyüzemi tartóknál lehetővé teszi a világpiacon versenyképes, minőségi vágóállat és termék előállítását, a kistermelőknél viszont a genetikai és takarmányozási problémák miatt minőségi lemaradás mutatkozik. Az állomány növelésére viszont van reális lehetőség, hiszen a tartási és vágási kapacitások - természetesen műszaki fejlesztésekkel, beruházásokkal - elegendőek a 6,57 milliós sertés standard feldolgozásához. Az viszont tény, hogy állami ösztönzésre is szükség van a genetikai, biológiai alapok fejlesztéséhez, a technológiai, takarmányozási feltételek javításához. A hazai piacszabályozást az EU piacszabályozási rendszeréhez hasonló módon kell majd működtetni.