Tűzoltómunkával nem megy

Sokat mondó tény, hogy miközben mi ültünk egy, az agrárgazdaság problémáival foglalkozó lakossági fórumon és hallgattuk Orosz Sándornak, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elnökének előadását, kérdésekre adott válaszait, aközben az ország főbb útvonalain zajlott a mezőgazdasági termelők traktoros tüntetése. A kormány pedig aznapi ülésén újabb engedményeket tett a demonstráló gazdáknak. Egyszerre folyik a nemzeti agrárprogram vitája, a nemzeti agrár-kerekasztal előkészítése és az útakon kifejeződő tiltakozás. Ebben a vitában a húsipar is érdekelt.

Sértődés nélkül

A kormánynak nincs miért haragudnia és megsértődnie. Most kell megennie azt, amit megfőzött. A kabinetnek napjainkban kell fizetnie azért, hogy nem tárták az ország nyilvánossága elé, miként verte szét a magyar mezőgazdaságot az Antall-kormány. Azt az agrárgazdaságot, amely - gyenge pontjával együtt is - a Kádár-korszak stabilizációs tényezője, húzóágazata volt, és nemzetközi elismerést élvezett. 1994-ben azt hallottuk, hogy agrárválság van, amit meg kell oldani. Ehhez képest a szociálliberális kormányzat nem tett semmi érdemlegeset a romló folyamatok megállításáért, az agrárium jelentőségének leértékelődése ellen, a vegetálásra kényszerített agrárium, a vidék megsegítéséért. A tehetetlenség, a mulasztás okán, megfelelő koncepció híján, és politikai gyávaságból eredően, az MSZP defenzívába került. Az ebből fakadó feszültségek kerültek felszínre és jutottak kifejezésre a gazdák tiltakozásában. A kormány és az új hatalmi elit „halmazati büntetése" ez, - ahogy az egyik szociológus megfogalmazta.

Tudjuk persze, hogy a gazdatüntetés soktényezős megmozdulás. Keverednek benne a jogos követelések és az egyes pártok sugallta szélsőséges politikai érdekek, törekvések. De most már kicsit késő ezen bánkódni. Nem kellett volna ehhez alapot szolgáltatni, ziccert adni. A magas labdákat ugyanis - a teniszhez és a pingponghoz hasonlóan - a politikában is leütik.

Jó a rosszban, hogy az agrárgazdaság, az élelmiszergazdaság a közfigyelem fókuszába került. Ezt a pozitív fejleményt kell kihasználni ahhoz, hogy társadalmi megegyezés szülessék az agrárium - benne az élelmiszeripar - fő kérdéseiben. Nem az a legfontosabb, hogy mennyi adót kell fizetni a termelőknek, (jóllehet ez sem elhanyagolható), hanem az: milyen szerepet kap az agrárgazdaság, milyen lesz a jövője? Ehhez szükséges az érdemi vita, a kiérlelt koncepció, az elfogadható program.

Nem azért kell megalapozott program -, ahogy azt a nemzeti agrárprogram általánosságokkal teletűzdelt vitaanyaga állítja -, mert az Európai Unióba igyekszünk, hanem azért, mert a válságból kijutni csak így lehetséges. Ha nem lenne Európai Unió, akkor is konkrét, határozott intézkedéseket kellene tenni, akkor is megkerülhetetlen lenne a korszerűsítés, az EU nélkül is szembe kell(ene) nézni a szövetkezet- ellenes előítéletekkel, a mezőgazdasági termelés önköltségének csökkentésével, a dráguló élelmiszer-termeléssel és kiszorulásával a hazai piacról.

Ki kapjon többet?

Miben lehetne, s kellene egyetértésre jutni? Olyan agrárgazdaság kialakításában, amely kellően jövedelmező, megfelelő ellátást biztosít és nemcsak a külföldi élelmiszerrel számol. Kedvező adottságaink révén van esélye egy olyan közmegegyezésnek, amely exportorientált agrár- és élelmiszergazdaságban, kereskedelemben gondolkodik.

Olyan agrárgazdaságra lenne szükség, amely enyhíti a foglalkoztatési feszültségeket (lásd mezőgazdasági munkanélküliség!) és sok embert eltart, amelynek nagy a vidék megtartó képessége.

Viták persze vannak és lesznek. Például abban, hogy ki kapjon többet az eloszthatóból? Vitatéma maga az, hogy megkapja-e az agrárgazdaság a szükséges anyagi és társadalmi támogatást? Ez kulcskérdés. Sok a jelentkező, a sorbanálló a támogatásokért. (Önkormányzatok, oktatás, egészségügy.)

Ezt kellene megvitatni, ehhez kellene társadalmi támogatást szerezni. Olyan társadalmi vitával, amely nemcsak szűk szakmai körben folyik, hanem a falu népének, az élelmiszertermelők és -feldolgozók bevonásával, véleményének és akaratának figyelembe vételével. Így lehetnénk - belátható időn belül - partiképesek, esélyes versenytársak Európa számára.

Tüzoltómunkával nem megy. Így csak Európa periferikus országa lehetünk. Az európai uradalom kastélyának környezete.