1997. V.évfolyam 2.szám

IPARÁGI
TÜKÖR

Lapszemle

Létszámleépítés a Délhúsnál

A Délhús Rt. lapja, a Húsipari Munkás legutóbbi számában interjút közöl Brun József vezérigazgatóval. Újságírói kérdésre az alábbi választ adta a cég vezetője a létszámleépítésről.

- Jelentős létszámcsökkentésre kerül sor az idén. Nemrégiben 170 embernek írtam alá a felmondását, összesen 3-400 embertől kell megválnunk. Van természetes fogyás, másrészt különféle tevékenységet más cégeknek adtunk át, az itt dolgozó emberek már nem a mi állományunkban vannak. Ilyen többek között a bélfeldolgozás vagy az üzlethálózat működtetésének átadása. Az, hogy most elbocsátunk embereket, nem azt jelenti, hogy a későbbiek folyamán, ha a gazdasági helyzet úgy kívánja, nem veszünk fel dolgozókat. Átmenetileg most nincs ennyi emberre szükség, a racionalizálás érdekében kell a létszámleépítést végrehajtanunk. Az a módszer nem vált be, amit eddig csináltunk, nevezetesen, hogy tartalékoltuk az embereket, ha majd növekszik a termelés, akkor azonnal rendelkezésre álljanak, mert ez a tapasztalataink szerint a fegyelem fellazulásához vezetett. Persze megértem az elbocsátott dolgozókat, vezetőtársaimat is arra intem, megfelelő türelemmel kezeljék ezt a kérdést, hiszen az egyén számára a munkahely elvesztése óriási gond. De a menedzsereknek elsősorban a cég érdekeit kell figyelembe venniük. Ezzel együtt a Délhúsnál nagy, gyakran be nem tölthető kereslet van speciális munkaterületen dolgozó szakemberekre. Így mérnökökre, informatikusokra, technikusokra, logisztikusokra. Ezen új szakterületek betöltésével kapcsolatban szintén érdemes irányított kommunikációt folytatni, hogy ez a fejlődést demonstrálja.

Privatizálják a Ringát

A Vagyonüzlet, az ÁPV Rt. hivatalos lapja 1997. április 1-jei számában interjút közöl Koleszár István ügyvezető igazgatóval, aki több élelmiszeripari cég privatizációjáról tájékoztatja a lap olvasóit. A Ringáról az alábbiakat mondja: - A Ringa Húsipari Rt.-t nyílt, egyfordulós pályázaton kívánjuk értékesíteni.

Két részvénycsomag kerül meghirdetésre. A jegyzett tőke 51 százalékát kitevő részvénycsomag értéke 420 millió Ft, ezt készpénz ellenében kívánjuk értékesíteni. Míg a jegyzett tőke 34 százalékát kitevő részvénycsomagot kárpótlási jegy ellenében értékesítjük. A társaságot terheli az adóskonszolidáció keretében 1993-ban az ÁVÜ-höz került 1,2 milliárd forintot kitevő adósságállomány, amelyet 50 százalékos eladási értéken hirdettünk meg. Szeretném kiemelni, hogy az adósság jelzáloggal fedezett, így van esély az értékesítésre. A részvénytársaság üzleti eredményei, termékeinek exportképessége és a gazdálkodás hatékonyságának dinamikus növekedése biztatást jelent a tender sikeres lebonyolítására.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre