Csipetnyi kultúra

Testvériség és munkamegosztás

A paradigmaváltás idejét éljük - mondta dr. Georg von Canal müncheni gazdasági tanácsadó azon a konferencián, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány szervezett a MTESZ székházában, az új vállalati kultúra témakörében. Kissé félve írom le a fogalmat, hogy paradigma, mert az egyik szakmai szakszervezeti lap olvasószerkesztője a minap megfedett e szó használatáért, mondván, ne szerepeltessünk olyan idegen kifejezéseket a cikkeinkben, amelyeket az olvasó nem ismer. Itt és most nem ismertetném, mit válaszoltam a szigorú figyelmeztetésre, inkább bizonyítván, hogy komolyan vettem az intést, ideírnám: a paradigma hit egy bizonyos értékrendben, amely mint minden más, maga is változó. Ilyen értelemben beszélünk paradigmaváltásról.

Mit jelent mostanában e váltás? A müncheni közgazdász szerint azt, hogy véget ért a thatcheri munkáltatói gondolkodásmód. Más szóval, pozitív megközelítésben: fontos, hogy üzleti, vagy szociális partnerünket vegyük komolyan. Vegyük tudomásul, hogy a verseny két gazdasági erőt kreál. Ahhoz, hogy az önzést korlátok közé szoríthassuk, ismerjük el a testvériség és a munkamegosztás rokonságát, hiszen a gazdasági- és érzelmi érték kiegészíti egymást, összetartozik. A kettő együtt képezheti a jólét forrását. Vagyis: több megértést egymás iránt, számoljunk a mások érdekeivel is. A termelő a fogyasztóéval, a hitelező a hitel felvevőjével, a főnökök a beosztottakéval és megfordítva.

Arról is beszélt a német előadó - nyomatékosan hangsúlyozva -, hogy a multinacionális vállalatok képviselőinek nem szabad(na) olyat tenniök külföldön, amit saját hazájukban is tiltanak. Dr. Georg von Canal itt a veszélyes hulladékok példáját említette, én azonban rögvest Günther Schlegelre gondoltam. Arra, hogy micsoda különbség van két német között is: az egyik ezt tanítja egy tudományos szimpóziumon, amelyet fentebb ismertettem, a másik meg azt és úgy csinálja, amit és ahogyan azt Szekszárdon tapasztaljuk.

Egyébiránt érdekesek voltak a MTESZ székházában hallott gondolatok. Még akkor is, ha nem hangzottak az újdonság erejével, hiszen 1989-90 előtt hallottunk- olvastunk, mi több, beszéltünk és írtunk mi is vállalati kultúráról, minőségről, kreativitásról, önállóságról, ösztönzésről, képzésről, meg a tudás értékéről, csak az az államszocializmus viszonyaihoz igazított volt, ez meg ugyebár a kapitalizálódó Magyarország keretei között hangzik el.

Feltűnően kisszámú hallgatóság előtt, elgondolkodtatóan szűk körben, csaknem az érdektelenség kényelmetlen légkörében.