1996. IV.évfolyam 1.szám

IPARÁGI
TÜKÖR

A fordulat éve

A rendkívüli időjárás csaknem megtréfálta a Gyulai Húskombinát Rt. január 25-i rendkívüli közgyűlését. A többségi tulajdonos, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. budapesti képviselői a hóakadályok miatt nem tudtak jelen lenni az eseményen, ám a szavazatképesség megvolt, így a közgyűlés sem maradt el. A korábbi igazgatósági elnök, Bán Gábor tagságát felfüggesztő határozattal kezdte munkáját a Gyulai Húskombinát Rt. rendkívüli közgyűlése. A jövőben az igazgatóság munkájában négyen vesznek részt, melyet dr. Tófalvy Gábor, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. vezérigazgatójának főtanácsosa vezet. Emellett a közgyűlés áttekintette az elmúlt év eredményeit és a májusi rendes évi közgyűlésre előkészítette az 1996-os esztendő legfőbb teendőit. Mint Zám András, a gyulai nagyüzem vezérigazgatója elmondta, 1995 a fordulat évének tekinthető a vállalat életében, hiszen az 1994-es 621 milliós veszteség után az üzemi eredmény már pozitív, a mérleg szerinti pedig csekély nyereséggel számol.

Mindez a következetesen végrehajtott reorganizációnak és a belső átszervezéseknek köszönhető. Ám ez a folyamat 1995. júniusában vette kezdetét és a tervek szerint három évig tart, így egyelőre csak részeredményként szabad értékelni a mostani mutatókat, jelezte a vezérigazgató.

A Gyulai Húskombinátot kedvezőtlenül érinti az idei exporttámogatások csökkentése, ugyanakkor a keleti piacról egyre kedvezőbb jelzéseket kapnak. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az év első három hónapjában lanyhább a belföldi kereslet. A vezérigazgató reményének adott hangot, hogy mielőbb szakmai befektető vásárolja meg a nagyüzemet és végrehajtja a szükséges tőkeemelést. Így véget érhet a cég évek óta tartó privatizációs vesszőfutása.

Végül Zám András elmondta: a nagyüzemben hamarosan megkezdődnek a bértárgyalások a szakszervezet és a menedzsment között. Reményét fejezte ki, hogy néhány héten belül megegyeznek az idei béremelés mértékéről az érdekvédelmi szervezettel.

Bod Tamás

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre