1995. III.évfolyam 2.szám

IPARÁGI
TÜKÖR

Sokat tett a csapat

Elmondja: Viasz Károlyné, a Solvent Rt. üzemi tanácsának elnöke

- Az első időben nagyon kevés információnk volt. Később a szakszervezettől kaptunk tájékoztató anyagot, ami alapján el tudtunk indulni. A szakszervezettel a kezdetek óta kimondottan jó a kapcsolatunk. Annál is inkább, mivel én is tagja vagyok az szb-nek.

Havonta tartunk üléseket, általában 20-a körül. Rendkívüli, azonnali megoldást kívánó ügyekben, ha kellett egy hónapban három-négyszer is összejöttünk. Nagyon aktívak az üzemi tanács tagjai. A vállalat minden részlegét képviselik, elég jól átlátjuk a dolgokat.

Aktívan közreműködtünk a kollektív szerződés előkészítésében. Különböző ügyeket elintéztünk. Arról volt szó például, hogy megszüntetik a törzsgárdát, de a mi javaslatunkra megmaradt, egy kicsit korszerűsített formában. Megtartottuk a nőnapot. Mikuláskor adunk segélyeket. Szervezzük az üdültetést. Gyakorlatilag három évente tudunk a dolgozóinknak üdülési támogatást adni.

Üzemorvosi rendelést biztosítunk. Felszereltünk egy rendelőt és hoztunk egy üzemorvost. A cég vezetése ebben támogatott bennünket, hiszen élelmiszer-ipari vállalat vagyunk. Korábban egy vérnyomásmérőt vettünk. Most januárban elkezdtük a dolgozóink szűrését önkéntes alapon. Gyakorlatilag csak egy-két ember maradt ki ebből. Ez nagyon nagy eredmény, úgy gondolom.

Megszerveztük a dolgozóink húsellátását. Nálunk nincs vágás, de megnéztük a folyószámlákon, hogy kik tartoznak nekünk a húsipari cégek közül. Elintéztük, hogy a tartozásaik fejében friss húst szállítanak a dolgozóinknak. Ez nekik is jó, mi pedig olcsóbban jutottunk húsáruhoz.

Beiskolázási segélyt két gyerektől mindenki kap nálunk. Megemeltük a fizetési előleg keretét, mert sajnos egyre többen kényszerülnek ilyen formában két fizetés között pénzhez jutni. Ezt a lehetőséget korábban csak egy szűkebb réteg használta ki, most többen élnek vele. A privatizáláskor kölcsönöket adtunk, hogy aki úgy döntött, részt vehessen az MRP-ben.

Úgy érzem sokat tettünk, mindent fel sem soroltam, de minden emberrel jót tenni nem lehet. Az új választástól mégsem félünk, mert kialakult a csapat. Mi ezzel a csapattal szeretnénk tovább dolgozni. Az 1993-ban választott hét fő együtt maradt, mostanra talált igazán egymásra. Túl vagyunk az indulás nehézségein, ütőképes ez a gárda. Szeretném, ha a szakszervezet újra jelölne bennünket. S majd a dolgozók eldöntik, hogy akarnak-e bennünket, számítanak-e ránk a jövőben is.

Lejegyezte: H.L.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre