Fekete, hamis, illegális

(Senkinek sem jó.) A húsipart töviről-hegyire jól ismerő német kollégákkal beszélgettünk 2005. végén Hamburgban. Akkor már túl voltunk az uniós csatlakozás keltette illúziókon. A fogyasztókat a Duna és a Rajna partján is erősen sokkolták az első tömeges húspiaci botrányok. Átcímkézett, bizonytalan eredetű, lejárt szavatosságú termékek kínálták magukat a polcokon. A vevők, a hatóságok és a tisztességes piaci szereplők nem győzték kapkodni a fejüket. A közgazdászok a költségek leszorításáról, dömpingekről és biztonsági kockázatokról értekeztek. Számos vágóhídon csökkentették a létszámot, a jól képzett munkaerő egy részét olcsóbb bérűre cserélték.

A német lapok a hatóságok fellépését sürgették a hamisításokkal és az olcsó bérű foglalkoztatással szemben, de a megszólított miniszterek alig jutottak többre az aggodalmaik elmondásánál. Így állt a helyzet három évvel ezelőtt, amiből arra a következtetésre jutottunk beszélgető partnereinkkel, hogy az európai húsipar egyre kevesebb emberrel egyre gyengébb minőségű árút termel. A nagy „áramlásban” a disznók többet lépik át a határokat, mint az emberek, a húsipari termékek és a profitok útja szinte követhetetlen. Egyre nagyobb teret nyer a fekete, a hamis, az illegális a húsfeldolgozásban és a forgalmazásban. Ez persze senkinek sem jó, kivéve azokat, akik nagy hasznot húznak belőle.

*

(Egyetemes-e az élelmiszerlánc?) Mostanában fogyasztóként gyakran szembesülök azzal a kérdéssel, hogy vajon egyetemes-e az élelmiszerlánc? Az állatok és emberek anyagcsere folyamataiban mennyire számítanak a kontinensek, a föld különböző helyein uralkodó éghajlatok, vegetációk, élőhelyek, növényi és állati társulások. Hogy is van ez a világraszóló élelmezés? A kérdés akkor kezdett foglalkoztatni, amikor évekkel ezelőtt egy dániai telepen elmondták, hogy a halászhajókról érkező rakományt feletetik a prémesállat-tenyésztőben, majd a bundájuktól megszabadított állatkák húsából nyert lisztet a disznóknak adják. Hasonló „takarmányozási utakat” figyeltem meg más országokban is. Messzi tengerekből érkező halak, távoli vadonokból szállított magvak, a világ másik felén lévő ültetvények és üzemek melléktermékei hasznosulnak az állattartó telepeken. Alapesetben ez működik, időnként azonban a természet „kiveri a biztosítékot” és akkor a tudósoknak komoly fejtörést okoz, hogy szarvasmarhák miért kapnak agysorvadást, az állatok betegségei miért terjednek át emberekre, mitől keletkeznek és terjednek szélsebesen nagy járványok. Vagy például mi okozza az élelmiszer-allergiát minden ötödik embernél és miért lesz mind több az anyagcsere problémákkal küzdő gyermekek száma.

Szóval, ezek a kérdések időnként felmerülnek bennem, amikor az egymás után nyíló plázákban, amelyekből lassan minden faluvégre jut egy, a világ minden pontjáról érkező élelmiszerek tömegét látom. Valóban ilyen szintig egyetemes az élelmiszerlánc? A veszélyek árnyékában néha illúziónak tűnnek az élelmiszer-biztonságot garantáló intézkedések. Pedig a génmódosított alapanyagokról még nem is beszéltünk.

*

(Kölcsönös bizalom.) Az Európai Unió egységes belső piacán az élelmiszer- ipari termékek más árukhoz hasonlóan „szabadon áramlanak”, noha tudott, hogy előállításukhoz és forgalmazásukhoz sajátos feltételek szükségesek. Az Unió egyes tagországai az élelmiszereknek olyan feltétellel biztosítanak szabad utat, hogy kölcsönösen elismerik egymás előírásait és vizsgálatait. A kölcsönös bizalom fenntartását a nemzeti élelmiszerbiztonsági rendszerek egységesítése, az élelmiszerlánc egységes kezelése és minősítése, gyors jelzőrendszer működtetése, tudományos háttér, valamint a termékek előállítói és a fogyasztók közötti magas szintű kommunikációja szolgálja. Egész uniós intézményrendszer áll a fogyasztó mögött, hogy biztonságban érezhesse magát, ha külországból származó élelmiszert vásárol.

Az Európai Unió tehát mindent megtesz, amit a tudomány jelenlegi állása, a kormányzati erő és a kommunikáció lehetővé tesz. Az élelmiszerláncban azonban sokféle veszély jelenhet meg, idegen anyagok, baktériumok, kémiai anyagok, radioaktív és genetikai szennyezések ronthatják a termékek értékét, fogyaszthatóságát. Ezek a veszélyek ismerethiányból, gondatlanságból és szándékos elkövetésből egyaránt keletkezhetnek. A szándékos elkövetés származhat haszonlesésből, piacszerzési okokból, esetleg a terrorizmus egyik megnyilvánulásaként.

*

(Torzul a piaci esélyegyenlőség.) Biztonságot csak akkor lehet garantálni, ha nyomon követhető az a termelési és feldolgozási folyamat, amely a termőföldtől a fogyasztó asztaláig vezet. A nyomon követhetőség feltételét egyes termékek megjelölésével, egyedi azonosításával lehet megteremteni. Az Európai Unióban a termelők sok információt megosztanak a vevőkkel, hogy fenntartsák maguk és a termékeik iránt a bizalmat. A polcról levett áru sokat elárul magáról, ha valaki veszi a fáradtságot az elolvasásra. Jó, ha a fogyasztó biztonságban érzi magát. A termék legyen biztonságos és olcsó, talán ez ma a legfőbb kívánalom, aminek persze nem könnyű eleget tenni.

Az élelmiszerláncot fenyegető veszély manapság egyes termékek tömeges méretű hamisítása. Régen is tudták persze, hogy olcsóságot nem csak közgazdasági eszközökkel lehet elérni. A hamisítások azonban manapság messze meghaladják a korábbi időkét. A felmerülő gondok egyszerre vetnek fel élet- és egészségvédelmi, élelmiszer-biztonsági, minőségi (márkavédelmi) és fogyasztóvédelmi kérdéseket. Tekintettel arra, hogy a hamis termékeket gyakran illegális keretek között állítják elő és forgalmazzák, torzulnak a piaci esélyegyenlőség feltételei is. A legálisan működő vágóhidak, amelyek sokszorosan megfizetik a biztonság árát, háttérbe szorulnak az ellenőrizetlen körülmények között, bizonytalan alapanyagokat felhasználó, a termékekkel manipuláló, a vevőket becsapó konkurenciával szemben. A hátrány egyes térségekben és egyes árucsoportoknál igen tetemes lehet, a fekete gazdaság térnyerésével ellehetetlenül a törvényesen működő termelő és kereskedő. Vagy megfelelő hatósági támogatás hiányában arra kényszerül, hogy maga is „elszürküljön”, bevállalja a jogsértés kockázatát. Miközben az élelmiszer-iparban a szürke gazdaság már maga a közveszély.

*

(Globális szintű kockázatok.) Európából és a világból érkező hírek hallatán, úgy tűnik, hogy élelmiszerbiztonság tekintetében Magyarországon a helyzet viszonylag kedvező. Feltehető, hogy mindez az agrárius múlt közelségének is köszönhető, az élő hagyományoknak, a korábbi tabuknak és tiltásoknak, a kenyérhez és más élelmiszerekhez fűződő kultuszoknak. Az állatok tisztelete nálunk erős, a termelők és fogyasztók megalapozott ismeretekkel rendelkeznek, noha a fiatalok többsége már csak az étlapból tudja, hogy milyen hús van a tányérján. Kétségtelen azonban, hogy az élelmiszerpiac gyors átalakuláson ment át az elmúlt években, sok külföldi termék áramlik be, a magyar fogyasztónak is valódi fenyegetettséget jelentenek a világ más tájain keletkező gondok.

A termelés, a feldolgozás és a forgalmazás hatalmas méretű láncokban valósul meg, amelyeket nem könnyű ellenőrizni, ez a körülmény jelentősen növeli a kockázatokat. A hatóságok által kikényszerített biztonságnál gyakran több garanciát jelent, ha az ember ismerős kofától vásárol a piacon. Neki holnap is szembe kell nézni a vevőivel. Az egyre növekvő veszélyek, kockázatok persze döntően globális szinten jelentkeznek, amelyek gyakran begyűrűznek a piaci standokra is, az eladók és a vevők számára egyaránt felmérhetetlenek és kezelhetetlenek. A kockázatok csökkentése - az élelmiszertermelők önkorrekciója mellett - csak az állam egyre jelentős szerepvállalásával, és uniós együttműködéssel valósítható meg. A hazai élelmiszerbiztonsági szakembereknek a magyar piac mellett szemmel kell tartani a világban zajló folyamatokat, Ausztriától Dániáig, az Egyesült Államoktól Dél-Afrikáig. És akkor megint visszaértünk az Unióba.

*

(Uniós játékszabályokkal.) A rendszerváltozástól az Európai Unióhoz való csatlakozásig másfél évtized telt el, ennyi idő kellett, hogy teljesítsük a velünk szemben támasztott követelményeket. Döntő mértékben ez a folyamat „jogharmonizációt” jelentett, magyarán: elfogadtuk és átvettük a játékszabályokat. Olyan helyzetben, amikor mi magunk még alig értettük a játék lényegét, hiszen a pályán sem voltunk. Szinte kilóra és éhgyomorra a magunkévá tettük az Unió hetvenezer oldalra taksált joganyagát. Azzal a hátsó gondolattal persze, hogy ha kell, majd a saját szabályaink szerint veszünk részt a közös játékban. Hát ez nem megy!

Az élelmiszerláncot felügyelő hatóságok egyre több ellentmondással kerülnek szembe. Jön az átcsomagolt áru, az étrend-kiegészítő, az e-cigaretta, a hamis fűszer, a gyanús tejtermék és nem könnyű mindezt megakadályozni. Az Unió irányelvei - az áruk szabad áramlása - miatt ugyanis a tagállamok nem tilthatják, nem korlátozhatják a közösségi jogszabályoknak megfelelő termékek kereskedelmét azok összetétele, előállítási sajátosságai, kiszerelése vagy címkézése miatt. Nem lehet teszem azt visszaállítani az EU csatlakozást megelőzően hazánkban előírt kötelező engedélyezési eljárást. Annyit lehet csupán tenni, hogy ha egyébként a közösségi irányelvek szerint előállított termékről egy tagállam „új információk birtokába jut”, vagyis veszélyes az emberi egészségre, akkor a saját területén ideiglenesen felfüggesztheti vagy korlátozhatja a termék forgalmazását. Tehát a hatóságoknak utána kell menni minden terméknek, és komoly laboratóriumi vizsgálatok birtokában tehetnek valamit. Többnyire utólag, mikor már megtörtént a baj, oltani kell a tűzet.

*

(Biztonsági deficit.) Az uniós csatlakozás negyedik évében éppen csak kezdjük felismerni, hogy talán a játékszabályok sincsenek jól kitalálva. Ébredezünk a kábulatból és az illúziókból. Jól látható, hogy a határok kinyitása nem csak jót hozott, több szabadságot, mozgási lehetőséget, hanem veszélyeket is. Nemzetközi bűnözői csoportok működnek, messzire nyúló kezek lopják az erdőt, a színesfémet, az autókat, mindent, ami mozdítható és mozgásban tartják a hazai „megélhetési bűnözést”, éltetik a fekete gazdaságot. Nagy érdekek mozognak a háttérben, amit megerősít az élelmiszerek, gyógyszerek és a szellemi termékek körében megjelent tömeges mértékű hamisítvány. Az okosok azt mondják, hogy az EU csatlakozással biztonsági deficit keletkezett, kevésbé finoman szólva: romlott a biztonság, a köz- és magánbiztonság egyaránt. Cseppnyi iróniával pedig megjegyezhetjük, hogy az Úristen csak azért találta ki az Európai Uniót, hogy kedvezzen a tolvajoknak és csavargóknak. Az állami hatóságok, a bűnüldözők és a legális piaci szereplők ugyanis egyelőre nem állnak valami jól a fekete, a hamis és az illegális erők elleni küzdelemben.

Kemény ellenőrzések, márkavédelem, egyedi azonosítás, nemzetközi nyilvántartás és tudatos vásárlói magatartás segíthet a tiszta, a valódi, a legális felé billenteni a mérleg nyelvét. Csakhogy a globális szinten megjelenő lopások és hamisítások ellen is globális eszközökkel kellene fellépni. Ez a folyamat azonban egyelőre csak néhány területen - például pénzmosás - indult el. Valószínű, hogy a húspiacon is fokozni kell a nemzetközi együttműködést, amelyből a munkavállalók is kivehetik a részüket. A terméket előállító ember ugyanis többnyire tudója, hogy mi kerül a termékbe, milyen garanciák mellett készül. Érintett is, hiszen az élelmiszerbiztonság gyakran egyet jelent a munkahely biztonságával.

Horváth László