1999. VII.évfolyam 3.szám

KITEKINTÉS

Lengyelországban a ringások

Osztrodó a lengyel fővárosnál is mintegy 300 kilométerrel távolabb fekvő város, de ott is szívesen emlékeznek a magyar kollégákra, főleg miután a május 22-23-án megrendezett élelmiszeripari szpartakiádon a Ringa amatőr labdarúgói is szerepeltek.

A lengyel Szolidaritas szakszervezet sportösszejövetelére a hazaiakon kívül Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, Spanyolországból, valamint Magyarországról hívtak meg élelmiszeripari szakszervezeti sportolókat. A magyar színeket a győri székhelyű Ringa Húsipari Rt. focicsapata, valamint egy alkalmilag összeállt horgász trió képviselte. A Ringa szakszervezeti tanácsa szervezésében kiutazott focicsapatban öt kapuvári játékos, mégpedig Bölcskei Tibor, Fülöp Attila, Bencsics Péter, Németh Csaba, Pintér László és három győri, Novák József, Kovács Ernő és Pál Sándor kapott helyet. A csapat menedzsere, edzője és intézője a kapuvári Bencsics Zoltán volt. A horgászversenyen (ahol kivételesen két női indulót kellett nevezni minden csapatban) Som Lászlóné és Mészáros Lászlóné próbálkozott, de mivel hal nem akadt a horogra, holtversenyben a 9. helyen végeztek.

A magyar labdarúgók viszont a 36 csapatos vetélkedőben 8 mérkőzés árán verekedték át magukat a selejtezőkön, s a továbbjutástól a későbbi tornagyőztes lengyel csapattal szemben is csak büntetőből szerzett egyetlen góllal estek el. Így a hetedik hely jutott a számukra, s egy szépen kivitelezett diploma, valamint nagyon kedves emlékek a lengyelek vendégszeretetéről, a magyarok iránti ragaszkodásukról. A csapatból egyébként Fülöp Attila bizonyult a legjobb góllövőnek, Pintér László pedig a legjobb kapus címet érdemelte ki. A Som Lászlóné szakszervezeti titkár által vezetett magyar küldöttség tagjai megilletődéssel emlegették, hogy az osztrodói ünnepi megnyitón elsőnek a magyar Himnuszt játszatták el a házigazdák.

I. F.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre