Szakszervezetek a Balkán békéjéért

A békemenet a Parlamentnél

A mozgalom meghirdetői május 9-ére békemenetet szerveztek, amelyhez több civil szervezet, egyház, ifjúsági, női és nyugdíjas mozgalom mellett a szakszervezetek is csatlakoztak. A békemenet a Hősök teréről indult, majd a jugoszláv nagykövetség előtt beszédet mondott Szőke Károly, Szalai Erzsébet, Vadász János és Újhelyi István. A menet ezt követően megállt az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége előtt csendes egyperces emlékezésre, majd a Kossuth térre ment, ahol a Rákóczi szobor előtt Csapody Tamás, Lévai Katalin, Krausz Tamás és Krizsán Sándor szólt az erőszak ellen. Végül a békemenethez csatlakozott emberek virágokat szórtak a Dunába, így hívták fel a figyelmet a békés kiútkeresésre.

Szőke Károly, a vasasszakszervezet alelnöke a békegyűlésen elmondott beszédében többek között kiemelte: Európában ismét szólnak a fegyverek! Amilyen utálattal és megvetéssel gondolunk a koszovói tartós etnikai tisztogatás kiagyalóira, végrehajtóira, ugyanúgy elítéljük, hogy bombákat dobnak emberekre, házakra, munkahelyekre. Emberek milliói ismét szenvednek a haláltól, az éhségtől, a deportálástól, a meggyalázástól, a kínzástól, a nyomortól, a betegségtől. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a haladó magyar és nemzetközi szakszervezeti mozgalmak elítélik a koszovói népirtást. A legnagyobb aggodalommal vesznek tudomást a NATO csapatok katonai erőszakának alkalmazásától. Meggyőződésük, hogy a humanitárius katasztrófát az értelmetlen háború nem fejezi be, és nem oldja meg. A demokráciát nem lehet rakétákkal, bombázó repülőkkel exportálni. A légitámadások azokat érintik a legkeményebben, akik a leggyengébbek: a munkásokat, parasztokat, a családokat, etnikai hovatartozásuktól függetlenül. A haladó nemzetközi és magyar szakszervezeti mozgalom nyitott a párbeszédre mindenkivel, aki síkra száll a békés egymás mellett élésért, a kisebbségek jogainak betartásáért, egy demokratikus világ felépítéséért.

A békemenet óta eltelt hetek kemény bombázásai mindannyiunkat félelemmel töltöttek el. A háború hírei mellett azt tapasztalhattuk, hogy országunk felett NATO gépek járőröznek, olykor véletlenül egy-egy harci eszközt, alkatrészt elejtenek, sőt a taszári bázsiról felszálló F 18-asok bekapcsolódtak a harci cselekményekbe is. Ez, a cseppet sem megnyugtató állapot június elejére, remélhetőleg az eddigieknél kedvezőbb irányba fordult. Felcsillant a remény, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások, és a szerb kormány, személyesen Milosevics elnök is hajlik a megegyezésre.

Mindezek tükrében kérdeztem Szőke Károlyt, a vasasszakszervezet alelnökét, hogy beszéljen arról, miért csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, és, hogy magánemberként, vagy szakszervezeti tisztségviselőként vállalta a szereplést?

- Úgy gondoltam, és ma is úgy érzem, hogy mint egy átlagos európai embernek ki kell állnom a békéért, még akkor is, ha tudom, milyen kegyetlenségek, népirtás történt Koszovóban. A fegyverek nem oldják meg a humanitárius katasztrófát, csak további erőszakot szülnek. Mind szakszervezeti vezető fokozta az aggodalmamat az a tudat is, hogy szerbiai szaktársaink és családtagjaik életét is követelték az eltévedt bombák, romba döntve otthonaikat, munkahelyüket, egész eddigi életük munkájának eredményét. Emellett családapaként, dolgozó és gondolkodó emberként nem tudtam elfogadni, hogy alig néhány kilométerre tőlünk romba dől egy ország, elpusztul minden.

- Éppen ezért nagy megnyugvással hallottam én is a híreket a megegyezés lehetőségéről, és arról, hogy napokon belül megszűnnek a bombázások. Remélem, hogy mire ez a cikk megjelenik fellélegezhetünk, és talán ez a mozgalom is hozzá tudott tenni valamit ahhoz, hogy béke legyen a Balkánon. Természetesen tudom, hogy hosszú még az út, és a koszovóiak százezreinek is megnyugtatóan rendezni kell az életét, a sorsát, ám mégis az a legfontosabb, hogy végre elhallgattak a fegyverek.