A politika közbeszólt

Interjú Dr. Raskó György ex-államtitkárral

Immáron egy évtizede okoz folyamatos gondot a húsfeldolgozó túlkapacitás. Mondhatni, a magyar hús sokkal versenyképesebb lenne, ha a vágósorokat nem csupán 50-55 százalékban használnák ki. Bár a korábbi 9-10 millióval szemben már vagy nyolc éve csupán 4,5-5,5 millió disznó röfög az ólakban, a húsipar továbbra is 10-11 milliós kapacitásra rendezkedett be, üzemet alig zártak be a tulajdonosok. Többek között erről beszélgettünk Dr.Raskó Györggyel, aki az Antall-kormány idején az agrártárca közigazgatási államtitkára volt.

- Sok szakértő szerint nem alakult volna ki a mai nehéz húsipari helyzet, ha önök, amikor a cégek többsége még állami tulajdonban volt, megfelelő mértékben csökkentették volna a kapacitásokat, nem engedélyeztek volna újabb üzemek létesítését.

- A nyolcvanas években tipikus presztízs-beruházások valósultak meg a húsiparban. Akkor a cél az volt, hogy minden megyében legyen egy nagy feldolgozó. Így épült például a szekszárdi üzem, holott tudták, hogy Pécs, Baja és Kaposvár szomszédságában nem lett volna szabad megépíteni. Világbanki hitelekből finanszírozták a beruházásokat, amelyhez óriási állami támogatások kapcsolódtak. Erre példa Cegléd és Kapuvár. A Világbank azzal a feltétellel adott pénzt, hogy az elavult kapacitásokat felszámolja Magyarország, amire persze nem került sor. Egyetlen üzemre került lakat, a tatabányaira. A kilencvenes évek elején a többlet-kapacitás először okozott gondot, amely mögött a KGST összeomlása, a védett, többszázmilliós piac megszűnése húzódott meg. Az ágazat válságba került.

- Akkoriban FAO és EBRD tanulmányok készültek, nem kevés pénzért a külföldi szakértők programot dolgoztak ki a magyar húsvertikum átalakítására. Ebből azonban jóformán semmit nem valósítottak meg. Miért?

-Az említett tanulmányok szerint az iparág kapacitásainak 40 százalékát kellett volna felszámolni, új kapacitásbővítő beruházásokat nem kellett volna engedélyezni. Közigazgatási államtitkárként egyetértettem az értékeléssel, és felvállaltam ezeket a tanácsokat. A húsipar privatizációja azért is volt viszonylag vontatottabb, mert az üzembezárásokat csak az állami tulajdonú cégeknél lehetett volna nagyobb zökkenők nélkül végigvinni, a magánszférára ugyanis nem lett volna olyan erős befolyásunk, hogy végre is hajtsák a vágóhelyek - elbocsátásokkal járó - végleges felszámolását. A politika azonban közbeszólt.

- Ezt hogy érti?

- A magyar kormány kiválasztotta, hogy mely üzemeket célszerű meghagyni, melyeket kell bezárni. Az első csoportba tartozott többek között Szeged, Gyula, Cegléd, Kapuvár. Ezekbe a cégekbe az EBRD működő tőkével is beszállt volna, hogy 5 évvel később a részvények értékesítésével jusson ismét pénzéhez. Ennek azonban a feltétele lett volna, hogy más üzemeket bezárunk. Én már eldöntöttem akkoriban, hogy a szekszárdi vagy a kaposvári feldolgozót leállítjuk, de a politika közbeszólt. Az általam felszámolásra ítélt üzemek érdekében a helyi parlamenti képviselők óriási lobbytevékenységet végeztek, volt ahol helyi tiltakozó megmozdulásokra került sor. Emlékezzünk a váci esetre, ahol önégetéssel fenyegetőztek a hentesek. Egyrészt a számomra akkoriban váratlan és hihetetlenül erős, pártállástól független politikai nyomás, valamint az esetleges személyes tragédiák miatt az FVM és az ÁVÜ is feladta a kapacitáscsökkentéssel kapcsolatos terveit.

- A kapacitás-csökkentésből tehát nem lett semmi, sőt a kormánypártok nyomására több száz új, kisebb regionális üzem kezdte meg működését.

- Igen, a privatizáció elindult, mindenféle kedvezményes konstrukciót igénybe vehettek az új tulajdonosok a tartós lízingtől kezdve, az egzisztencia-hiteles privatizációig. Akkoriban azzal nyugtatgatta magát a kormány, hogy néhány év alatt úgyis kitisztul a piac: a jók, tőkeerős cégek megmaradnak, a gyengék elbuknak. A sok kisüzem kialakulását először Sárossy László politikai államtitkár, majd utódja, Medgyasszay László szorgalmazta. Az akkori elképzelések szerint a magyar élelmiszeriparban sok kis húsüzem, sok kis tejüzem, kis zöldségfeldolgozó hozta volna a fellendülést. Persze sokan láttuk már akkor, hogy ez a koncepció eleve halálra van ítélve, de a politikai nyomás nagyon erős volt, közigazgatási államtitkárként nem tudtam érdemben ellene tenni.

- A piac azóta sem oldotta meg a gondokat.

- Normális piacgazdaságban a tönkrement kapacitásokat nem lehetne újraindítani, legalábbis nem kaphatnának hozzá támogatást a vállalkozók. Félő, hogy olyan nem kimondottan tiszta pénzek is megmozdultak, megmozdulnak egy-egy cégvásárlás, újraindítás után, amelynek eredetét nem illik firtatni. Beszélhetnénk ezek mellett direkt hitelezésről, vizsgálat nélküli kölcsönfolyósításról is.

- A Horn-kormány idején sem történt hathatós kapacitásracionalizálás, sőt!

- Sőt, felépült a már egyszer leállított kiskunfélegyházi vágóhíd helyén Közép- Európa legnagyobb vágókapacitású üzeme. Azóta is üresen áll. Az ipar vajúdik e probléma miatt is. A másik problémát a sertéshús-fogyasztás csökkenése okozza, amely világtendencia. Még az emlékezetes kergemarha-kór sem fordított ezen a trenden. Emiatt nehéz a kül- és belpiacon is tért nyerni. Az utóbbi évek piaci lehetőségei is bizonyítják - amelyet alátámaszt a Nielsen-felmérés is -, hogy felesleges illúzió ismét 10 millió sertés vágására berendezkedni Magyarországon. Annál inkább kellene segíteni az ígéretes helyzetben lévő vágóhidak felkészülését az Európai Uniós tagságra. Bár az élelmiszeripar többségén segített a privatizáció: tőkét, piacot hoztak az új tulajdonosok, ami a húsiparban azonban ritkán fordult elő. Jó példaként lehetne említeni a Délhúst, a Pick-csoportot, de a Terimpex-csoport már nem az. A magyar húspiac mindennek ellenére koncentrálódik. 1995-ben még a nyolc legnagyobb cég a piac 56 százalékát uralta, 1997-ben már 70 százalékát. A másik 592 cég osztozik a piac kevesebb mint egyharmadán. Viszont az EU és USDA követelményeknek is megfelelő vágókapacitások aránya csupán 26 százalék.

- Mire számíthat az ágazat a csatlakozás után?

- Szerintem drasztikus átalakulás várható, a sok közepes üzemnek vége lesz, az egy falut ellátó és speciális készítményeket gyártó vállalkozások megmaradhatnak. Továbbá most úgy látszik, hogy az unió után a következő csoportok válnak meghatározóvá: Pick, Pápa, Zalahús, Délhús, az Alföldön várhatóan Gyula és talán Debrecen. „Feketeló"-nak számít az olasz befektetők által kezelt Pini-csoport.

- Mit szól az utóbbi hónapok sertéspiaci történéseihez?

- Amennyiben sikerül 30 százalékkal növelni a fogyasztói árakat, rendeződhet a belpiac. Ez nem jelent óriási áremelkedést, mivel ezt az árat egyszer már - tavaly - megfizette a fogyasztó, ráadásul lényegesen kevesebb hús sem fogyott akkor. Azt is lehet mondani, hogy a mostani olcsóbb húsból sem eszünk többet, mint a drágábból. A külpiaci gondokon pedig állami támogatással lehet segíteni, ahogy az EU is teszi. Kevesebbe kerül ugyanis egy rövidebb ideig fenntartani egy magasabb exporttámogatási szintet, és ezáltal levezetni a feleslegeket, mint leépíteni, majd ismét felfuttatni a termelést. Ez vonatkozik a most kényszerszabadságra küldött, vagy elbocsátott húsipari munkásokra is.

A múlt hónapban kirobbant dioxin botrány nem használt a húsfogyasztásnak. Bár hazánkban valószínűleg nem reagálnak olyan érzékenyen a vásárlók a hírre, a magyar húsexport számára meghatározó Európai Unióban azonban igen. Az ottani fogyasztó egyre tudatosabban táplálkozik, ahogy tudja, védi egészségét. Ezért a legkisebb bizonytalanság esetén is inkább lemond az addig fogyasztott élelmiszerről, minthogy esetleg „megmérgeződjék". A koleszterin hisztéria miatt egyébként is csökkent sertéshús-vásárlások száma az utóbbi hetekben még inkább csökkent. Bár nem bizonyított még, hogy találtak volna dioxin tartalmú sertéshúst - a botrány a mérgező csirkével indult Belgiumban, Hollandiában és Németországban -, az importőrök, kereskedők csak bevizsgált húst hajlandók az üzletekbe szállítani, mert a fogyasztó, a kiskereskedő nagyon bizalmatlan lett. A dioxin ügy nem használt a válságban lévő ágazatnak. A magyar agrártárca intézkedéseinek elmaradása miatt elmélyült válságot csak fokozza a kivitel megnehezedése. A Torgyán József miniszter által hozott intézkedés, miszerint 193 forint a minimál felvásárlási ára a disznónak, lehetetlen helyzetbe hozta a feldolgozókat. Ők ilyen árért nem vesznek sertést, pontosabban csak a jó minőségért fizetnek ennyit. Emiatt csökkent a kapacitások kihasználása, sok cég most végzi a nyári karbantartási munkákat, kényszerszabadságolást rendelt el. Hogy a termelők meddig bírják az értékesítési válságot nem tudni, június közepén még várták a 193 forint piacra gyakorolt valódi hatását, és nem döntöttek a kilátásba helyezett agrárdemonstrációról.