Új húsüzem Perbálon
A Zimbo magasra tette a lécet
Magyarországon piacvezető pozíció elérésére törekszik a nyár derekán Perbálon
felavatott Zimbo húsüzem. Ezzel a merész és nagy önbizalomra valló
célkitűzéssel indította útjára cégét és csapatát Alfons Brüggen úr, aki szerint
-
minden nehézség dacára - a húsipar szép jövő előtt áll. Mint arról a nagy számú
vendégsereg is meggyőződhetett a családias hangulatú avató ünnepségen, a
németek szép és korszerű üzemet építettek a főváros tőszomszédságában. Az
egykori téesz-melléküzemágból mára minden követelménynek megfelelő,
dinamikus, fejlődésre képes húsfeldolgozó nőtt ki, igen komoly szakmai
háttérrel.
Hiszen Perbál mögött Bochum áll: a Zimbo Németország egyik legnagyobb
húsipari vállalkozása, évi 820 millió DM évi forgalommal, öt termelőüzemmel és
3000 alkalmazottal.
Bujdosó Dezső és Kreisz Tibor, a Zimbo Kft. ügyvezető igazgatói a cég
filozófiájára emlékeztették a családtagokkal együtt ünneplő 130 alkalmazottat:
mindent meg kell tenni a vevőkért, a jó minőségért és az igényes kiszolgálásért.
Megígérték: a dolgozók minden segítséget megkapnak, hogy teljesíthessék a
feladataikat. Ugyanakkor teljes erőbedobást kértek, mert „egy vállalkozás
sikerének alapját a dolgozók biztosíthatják". A sajtó érdeklődésére válaszolva
azt
is kijelentette Bujdosó úr, hogy a három hónapos próbaidő után „a béreket
természetesen rendezni kell". (A bérek tekintetében ugyanis Perbál Makónál is
messzebb van Bochumtól.)
Az avatóünnepségen megjelent vendégek, húsipari szakemberek jó benyomást
szereztek a Zimbonál. Vélhetően még sokat hallunk az 1,5 milliárdos
beruházással 4100 négyzetméter alapterületen létrehozott, 95 féle húsipari
terméket gyártó üzemről. Kapuvári József, a HDSZ elnöke, aki részt vett az
avatáson, igen tanulságosnak ítélte a látottakat és hallottakat. Szakszervezeti
szempontból is komoly mérlegelést kíván, hogy a perbálihoz hasonló feldolgozó
üzemek dolgozóit hogyan lehetne jobban bekapcsolni az érdekvédelembe és a
szakmai vérkeringésbe.
A hazai húsipar szerkezeti átalakulása ma már világosan felismerhető. A Zimbo
belépett a húspiacra és üzenetét senki sem eresztheti el a füle mellett. Brüggen
úr
komolyan gondolja, amit mondott. A Zimbo magasra tette a lécet.
(Horváth)