1998. VI.évfolyam 2.szám

IPARÁGI
TÜKÖR

Szegedi húsosok a dobogón

A szakmunkástanulók versenyén

Ünnepélyes külsőségek közepette rendezték meg Szegeden a 39. országos szakmunkástanuló versenyt. A háromnapos országos vetélkedést március 25-27- én a Fodor József középiskolában, valamint a Pick Rt.-ben tartották. Az ország 18 tanintézetének 21 diákja mérte össze tudását a húsfeldolgozó szakma kiváló tanulója címért. Az első három helyezett közül kettő a Fodor József Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet végzős hallgatója.

A verseny során a diákoknak a szakma teljes keresztmetszetének ismeretéről kellett tanúbizonyságot tenniük. A gyakorlati próbák helyszínei a Pick Szeged Rt., valamint a Fodor József középiskola tanműhelyei voltak. Mint ahogy azt Szabó Gézáné igazgatónő kérdésünkre válaszolva elmondta, a Fodor József középiskola többprofilú, a Dél-Alföld egyetlen középfokú élelmiszeripari oktatási intézménye, s az „életre" készítik föl a diákokat. Nem munkanélkülieket engednek ki az iskolakapun, hanem olyan szakembereket, akiket örömmel alkalmaznak a nagy cégek és a kisebb vállalkozók egyaránt. Az iskola a cél érdekében különböző pályázatokon indul és nyer pénzösszegeket, s olyan képzéseket indít útjukra, amelyek az élelmiszeriparban egyedülállóak.

Hamarosan - közösen a szegedi élelmiszeripari főiskolával - posztszekunder képzés veszi kezdetét a Fodorban. Vagyis a középiskola és a főiskola között félúton lévő diákok itt tanulhatnak, két év után felsőfokú képzettséget igazoló oklevelet kaphatnak, de bejuthatnak nappali tagozatra is.

Az eredményhirdetésre összesereglett résztvevőknek és a vendégeknek Bihari Vilmos, a Pick Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy az EU-hoz való csatlakozás új helyzet elé állítja Magyarországon is az élelmiszeripart. Ezzel nem árt, ha tisztában vannak azok a mostani tanulók, akik életüket egy uniós taggá vált államban élik majd le. Jelenleg a feldolgozóiparban rendezettek a tulajdonviszonyok, viszont nem eléggé stabilak a termelés és a feldolgozás kapacitásai. Hullámzó nagyságú a sertésállomány, nagy a mozgás az árakban, vagyis a belépésig rendezni kell a sorokat - jelentette ki a vezérigazgató.

Bihari Vilmos vezérigazgató köszönti Nyilasi Jácintot
A versengést Debreceni Sándor, a versenybizottság elnöke, valamint dr. Merkei Attila, az Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője értékelte. A húsos szakma versenyén a legtöbb babér a szegedi diákok számára termett: az első helyezett Savanya Tibor, a szakmunkásképző harmadéves tanulója lett, aki megkapta a legjobb szegedi versenyző címet is. A második helyen Tóth József (Kiskunfélegyháza) végzett. A dobogó harmadik fokára szintén a Fodor József középiskola diákja állhatott, Nyilasi Jácint, aki a legjobb gyakorlati teljesítményért, valamint a legjobb minőségű munkáért is elismerést vett át.

Savanya Tibor további jutalomként vándorserleget, Nyilasi Jácinttal együtt pedig az FM-től oklevelet, a kézműves kamarától díjmentes mestervizsgára jogosító igazolást vett át. A szegedi (máskülönben zákányszéki) versenyzők felkészítését Várhelyi András oktatónak köszönték meg. A kiskunfélegyházi Tóth József felkészítéséért Szatmári Istvánnak járt elismerés.

A húsfeldolgozók megmérettetése idén felvette a Bosznay László Emlékverseny elnevezést. Ebből az alkalomból az FM képviselője köszönetet mondott Szabó Gézánénak, az oktatási intézmény vezetőjének az eddigi versenyek szervezéséért, menedzseléséért, s Bosznay emlékplakettel jutalmazta.

További jutalmakban részesült: Németh Aladár (Győr), Török Tamás (Kaposvár), Zárvár Szabolcs (Szombathely), Szirák Antal (Debrecen), Tóth Róbert (Gyula), Balázs László (Nagykőrös), Végh Ferenc (Baja), Pataki György (Pécsvárad), Dobler József (Szolnok), Szabó Gábor (Nyíregyháza).

A legjobbakkal az eredményhirdetést követő pillanatokban beszélgettünk: - A jövő héten kapom meg a szakmunkás-bizonyítványt - mondta Savanya Tibor -, de még nem tudom, hogyan tovább. - Az biztos, egyelőre inkább dolgozni szeretnék. Ez volt különben az első versenyem, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó eredménnyel zárul. A szintén harmadéves szakmunkástanuló Nyilasi Jácint - aki, mint már feljebb kiderült, falubelije Savanyának - továbbtanuláson gondolkodik. De előtte még konzultál oktatóival.

- A verseny még jobban elmélyítette a barátságunkat Savanya Tiborral - tette hozzá a harmadik helyezett.

A kiskunfélegyházi Tóth József a meghatódottságtól szinte szóhoz sem jutott. Nem számított ilyen jó eredményre, s örült, hogy a szegediek között egyetlen „vidékiként" dobogóra állhatott.

A HDSZ nevében Kapuvári József elnök köszöntötte és jutalmazta meg a fiatal kollégákat.

F.K.

  újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre