Anuga`97
A világ halad
Nagy érdeklődés kísérte az idén is az október 11-16. között, Kölnben
megrendezett élelmiszeripari szakvásárt, az Auugát, ahol a hazai húsipar is
képviseltette magát. Információink szerint önálló standon mutatta be termékeit a
Pick, a Ringa, a Pini és a Kolos, de közös teret használva a nagyok közül
felvonultak még a pápaiak és a gyulaiak is. A korábbi években jelentős
kiállítóknak számító Zalahús és Délhús ezúttal nem jelentek meg.
Kapuvári József, aki magánemberként járt a vásáron, érdeklődésünkre elmondta:
az idei Auuga képet adott a húsiparnak arról a dinamikus fejlődéséről, amelyet
az
elmúlt években külföldön járva, a szakszervezeti tisztviselők személyesen is
megtapasztalhattak. Főként a technológia, a gépek és a csomagolás
korszerűsödése szembetűnő, de nyilvánvalóan a szakmának egy átfogó jellegü
átalakulásáról van szó. Az egyes cégek megjelenéséből arra is következtetni
lehetett, hogy Európában is megfigyelhető a vállalkozások összeolvadása, a
tőkekoncentráció, törekvések a piaci pozíciók stabilizálására.
A konkurrenciát szemlélve feltűnt, hogy az idén a spanyolok szembetűnően sok
új termékkel jelentek meg. A jelek szerint sonkában látnak nagy üzletet, mert
igen
nagy kínálatot mutattak be a kölni közönségnek. De a spanyolokon kívül, ami
inkább csak jelzésértékű, a vásár egésze megerősítette azokat a tapasztalatokat,
hogy a magyar termékeknek igen kemény versenyben kell helytállni a nemzetközi
piacokon.
Kapuvári kollégának - mint elmondta - szakszervezeti vezetőként körülnézve az
Anugán, az volt a benyomása, hogy a technikai-szervezeti fejlődés
eredményeként a jövőben várhatóan egyre kevesebb emberi kéz kell a húsipari
termékek előállításához, ami a foglalkoztatás tekintetében kedvezőtlen hatással
járhat.