A Solvent megbízható partner
Beszélgetés Fazekas János vezérigazgatóval
1870-ben Popelka Tamás Morvaországból áttelepült, béltisztítással és -
forgalmazással foglalkozó nagykereskedő rakta le az alapjait a későbbi
államosítást követően Állatforgalmi és Húsipari Szolgáltató Vállalatként,
napjainkban pedig SOLVENT Kereskedőház Kereskedelmi Részvénytársaság
néven működő vállalkozásnak - tudtuk meg Fazekas Jánostól (képünkön), a
társaság vezérigazgatójától, akivel a cég jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
- Mikor történt, s milyen változást hozott a cég életében a privatizáció?
- A részvénytársasággá való átalakulás 1993. október 31-én, a cég privatizációja
pedig - melynek során 100 százalékban magyar magántulajdonba kerültek a
részvények - 1994. szeptemberében történt meg. A jelenlegi tulajdonosi
struktúrában meghatározó szerepet tölt be a menedzsment, valamint a dolgozók
alkotta MRP-szervezet. Külső tulajdonosként - a cég vevőkörébe tartozó -
élelmiszeripari kisvállalkozások jutottak részvényhez.
- Mivel foglalkoznak önök, és milyen helyet foglalnak el a húsipar ellátásban?
- A SOLVENT Kereskedőház Rt. fő profilja az élelmiszeripari segédanyagok és
eszközök készletezése, kereskedelme. Tevékenységünk már nem kizárólag a
húsipar területére korlátozódik, egyre inkább jelen vagyunk a baromfifeldolgozó-
,
a konzerv-, a hűtő- és vendéglátóipar piacán is. Vevőkörünkbe tartozik a hazai
élelmiszeripar valamennyi prominens képviselője.
A kereskedelmi fő profil mellett növekvő mértékben foglalkozunk termelő
tevékenységgel is. Ilyen például a nagy hagyományokkal rendelkező
természetesbél feldolgozás, illetve feldolgoztatás, a Magyarországon más által
nem végzett pác-só gyártás, a műbélkonfekcionálás (nyomdai felülnyomás, illetve
raffolás), a fűszerkeverés és a - budapesti telepünkön végzett - gépjavítás és
alkatrészgyártás, valamint a szintén önálló kft.-ben folytatott műbélgyártás.
- A SOLVENT Rt. a legjelentősebb természetes- és műbél forgalmazója a hazai
piacnak.
- Kiemelt jelentőségűnek tekintjük a bélüzemi közös együttműködéseinket.
Ugyanakkor büszkék vagyunk a budapesti saját bélüzemünkre is, ahol az elmúlt
hónapokban közel 40 millió forintos beruházással Magyarországon elsők közt
teremtettük meg a rendkívül szigorú közöspiaci higiéniai előírásoknak is
megfelelő működési feltételeket. További hasonló célú beruházásokat tervezünk a
vidéki bélüzemeinkben is.
Külön kell szólni a MEOTIS Első Hazai Műbélgyártó Kft. tevékenységéről és
annak újszerűségéről. A társaság több éves hazai és nemzetközi kutatási
eredmények alapján az elmúlt évben kezdte meg a hazai műbélgyártást, ami
jelentős szakmai sikernek számit.
- Mekkora forgalma van a SOLVENT Rt.-nek, s hány főt foglalkoztat?
- A vállalatcsoport teljes foglalkoztatott létszáma közel 300 fő, az éves
értékesítési árbevétel pedig megközelíti a 3 milliárd forintot.
A SOLVENT Kereskedőház Rt. profiljában továbbra is a legszélesebb
áruválasztékot biztosítja, kínálatában minden fontos termékféleség megtalálható.
Maximálisan arra törekszünk, hogy termékeink, illetve szolgáltatásaink
maradéktalanul kielégítsék vevőink igényeit. Ennek elérése érdekében
részvénytársaságunk, profiljában - az élelmiszeripari termelőeszköz
kereskedelem területén - egyedülállóan, a cég teljes tevékenységi körét átfogó,
az
ISO 9002 nemzetközi szabványkövetelményein alapuló minőségbiztosítási
rendszert működtet. Mindent megteszünk azért, hogy vevőink érezzék, s
elismerjék: a SOLVENT a húsipar, és tágabb értelemben az egész hazai
élelmiszeripar megbízható partnere.