Két monológ

(Az érdekvédő.)

Nehéz manapság eligazodni. Az emberek meg azt várják, hogy a szakszervezet tegyen értük valamit. Joggal várják, mert ha mi is félreállunk, akkor végleg elszalad a szekér. Ígérte a vezér az idei bérfejlesztést, az üzleti tervben is benne volt, állítólag 15 százalék. Aztán egyes területeken emeltek, máshol nem. A kifizetett bértömeg megnőtt az első félévben, de ez annak köszönhető, hogy volt munkánk. Többet teljesítettünk.

Megvariálták a dolgokat, kombinált bérezést vezettek be. Ebbe besorolták az állomány egy részét, a többieket nem. Ha valamit tenni akarunk, javaslunk, számíthatunk rá, hogy lesznek akik mellénk állnak, mások meg ódzkodnak. Aki fizet, az dirigál, a többi csak pofázik, én is. Amíg a felszólalót kirúgják, mert megtehetik, nem lesz változás. Elmondtam a közgyűlésen, hogy legyen osztalék, de nem merték megszavazni. Pedig sok dolgozó is beszállt, mikor privatizálták a céget. Lehet, hogy jobban jártak volna, ha bankba teszik a pénzüket. Ezzel a kombinált bérrel én nem értek egyet. A megnövekedett bér 50 százaléka teljesítménynövekedésből származik, a másik 50 százalék spontán bérnövelés. Olyan dolgokból jön össze, hogy például szombat-vasárnap is dolgoznak. A hétvégi munkára ugyan nincs megállapodás, de olyan precízen leszabályozták, hogy nem lehet belekötni, nem sérti a Munka Törvénykönyvét.

Az egész szisztéma ésszerűen van kiagyalva, de a munkavállalónak nem jó. Elsikkad az érdekvédelem lehetősége és az egyes ember könnyen kijátszható. Néha olyan dolgok vannak, hogy forog az ember gyomra. Csak az nevezhető kedvezőnek, hogy van munkánk, s az elmúlt hónapokban növekedett a létszámunk. Visszavettek egy tucatnyi embert, akiket tavaly taccsra tettek. Az ő esetük is sokakat elgondolkodtat. Így is, úgy is. Akkor lesz nagy baj, ha nem lesz munkánk. Mert ez könnyen bekövetkezhet.

Ezek a dolgok megfontolásra késztetik az embert, direktben semmit sem tudok tenni. De nem adom föl.

(A munkáltató.)

Állandóan racionalizálunk, csökkentjük a létszámot, átcsoportosítjuk a termelést. Összevonjuk amit lehet, megszüntetjük, ami nem kell. Kevesebben lettünk, de a leépítés nem volt megrázó. Egyébként is nagy a fluktuáció és akinek esze volt, időben dobbantott. Ennek következtében egy kicsit meggyengültünk, a sok ide-oda szállítástól megnőtt a fuvarunk, de ezeket a tényezőket nem vizsgálják a külföldi tanácsadóink. Tavasz óta sokat vágunk, nagyok a készletek, a keleti szállítások néha akadoznak.

Az új kereskedelmi igazgatónk szerint a nagy kereskedelmi láncoké a jövő. Óriási árengedményeket adunk, hogy átvegyék az árunkat. A tervezett eredményektől elmaradunk. Néha úgy érezzük, csak azért dolgozunk, hogy elfáradjunk. Szombaton és vasárnap is dolgozunk, még sincs eredményünk, a dolgozók ezt nehezen viselik el. A bérfejlesztés elmarad a korábbi évekétől. Más cégekhez viszonyítva jól fizetünk, de morálisan nem ér semmit az itteni kereset. Nehéz rendet tartani, megkövetelni a higiéniai előírások betartását. Közönyösek az emberek, fásultak. Ha a helyzet úgy hozza, kiveszik a három nap szabadságot, a művezető tehetetlen. Mióta külföldi tulajdonban, magánkézben vagyunk, a szociális juttatások elhalóban vannak. Ami megmaradt: reggelire, ebédre mindenki jóllakhat, húsvétkor kedvezményesen vehetnek a dolgozóink öt kiló csülköt és megmaradt az üzemorvos. Nagyjából ennyi.

Sok a kintlévőségünk. Új jelenség, hogy nagykereskedők egy milliós tőkéjű káeftét alapítanak és nem lehet rajtuk behajtani az adósságot. Száz milliót meghaladja az állatorvosi költségünk, a higiéniára sokat kell költeni. Emiatt nem vagyunk versenyképesek a piac kisebb szereplőivel szemben. Az energiaárak a csillagos ég felé tartanak. Óriási a kamatköltség is. Sokba került a számítógépes rendszer, ami egyszer talán majd behozza az árát. A legjobban attól félek, hogy nem lesz élőállat. A takarmány, az energia és a többi költség változására a magántermelő azonnal reagál. Rémisztő híreket mondanak, hogy mi lesz itt az ősszel. Ugyanakkor ha nem emelünk árakat, rövid időn belül tönkremegyünk. Tönkretesszük egymást. Akik korábban leváltak tőlünk, ők a legrafináltabbak. Elviszik előlünk a jó minőségű disznót. Ezekkel a gondokkal nem könnyű megbirkózni. Persze nem adjuk fel.