A könyvtárnak is van sorsa

A könyveknek meg van a sorsuk. Ezúttal azonban nem egy könyvről, regényről, vagy verseskötetről esik szó, hanem hosszú évek alatt összegyűjtött 28 ezer kötetes könyvtár sorsáról.

- Amikor a Budapesti Húsipari Rt. részletekben történt eladásáról volt szó, mi, akik ott dolgoztunk és tudtuk, hogy a szakszervezetnek ebben a könyvtárban mennyi munkája, pénze és főleg nagy szeretete van, úgy gondoltuk, hogy meg kell mentenünk - meséli a közelmúlt történetét dr. Földényiné Kamarás Sarolta, a TERIMPEX munkatársa. Tulajdonképpen öten voltunk, akik foggal-körömmel óvtuk, hogy széthurcolják a könyvtárat. Vincze Lajosné Mártával, szakszervezeti titkárunkkal kerestük a lehetőséget, hogy jó kezekbe kerüljön a könyvtár.

- Két nyugdíjas könyvtárosunk segítségével a kölcsönzésben lévő könyveket is sikerült begyűjtenünk - kapcsolódik a beszélgetésbe Vincze Márta. Jóleső érzéssel gondolunk munkájukra, mert elérték, hogy a dolgozók is megértsék, ezeket a könyveket egy helyre, rendszerbe rakva kell megőrizni. A továbbiakban mindannyian arra gondoltunk, hogy adományt kellene belőle létrehozni. De a kiinduláshoz nem láttuk akkor - tavaly év elején - az utat. Szerencsére az új tulajdonos - a Landhof kft. területére esett a könyvtár. Annak ellenére, hogy neki szüksége volt a helyiségre, nem türelmetlenkedett. Sőt megegyeztünk, hogy amíg biztonságba nem helyezzük, összecsomagolva ott maradhat a cégnél a hatalmas könyvanyag.

- És ekkor került szakmai gyakorlatra hozzánk egy fiatal egyetemista, név szerint Mocsáry Péter közgazdász-hallgató, aki elmondta, hogy néhány egyetemista barátjával és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével erdélyi és kárpátaljai magyarlakta területekre visznek könyveket. Ez kitűnő megoldásnak látszott nekünk is, - mondja határozottan Földényiné Kamarás Sarolta - ezért tárgyalásokba kezdtünk. A beszélgetésnél most már ott ül az asztalnál három egyetemista, Abdel Rahmann Nóra III. éves bölcsész, Toldy-Schedel Emil II. éves medikus és Mocsáry Péter utolsó éves közgazdász.

- Szóltam a társainknak is, hogy micsoda gyönyörű könyvtárat akarnak itt a szakszervezet részéről adományba juttatni. Boldogok voltunk, mikor megláttuk és elmondtuk, hogy volna lehetőség a kárpátaljai Beregrákosra elvinni. Ez a helység egy magyarlakta „sziget", ahol csodálatos könyvtárat lehetne kialakítani és ott működik egy lelkes magyar tanár, aki boldogan és eredményesen kezelné a könyvtárat.

- El is indítottuk a folyamatot - mondta Péter. Mivel a Húsiparnál már csak ideiglenesen lehetett tartani a könyveket, átfuvaroztuk az édesapám munkahelyére, onnan visszük ki rövidesen Kárpátaljára, de ehhez még a befogadó nyilatkozatra is szükségünk van. Látjuk, hogy óriási szükség van a könyvre, hiszen az erősíti, őrzi a nyelviséget, a magyarságtudatot, kultúrát, műveltséget ad.

- A beregrákosi könyvtár gyönyörű létesítmény lesz - mondja Nóra. De vannak könyvek, amelyekből több példány is akad. Azokat a környékbeli kis magyarlakta falvaknak, iskoláknak adnánk, hogy ott is gyarapodjon az anyanyelvi irodalom. Most már csak azt szerettem volna megtudni, hogy a költségeket, a szállítást ki állja?

Emiltől kaptam rá választ.
- Jórészt jótékonykodásból nekünk is van egy kis teherautónk, bár az egyrészt elég öreg már, másrészt 28 ezer könyvet elvinni csak többszöri fordulóval lehetne. Így ilyen nagy tételeknél a Máltai Szeretetszolgálat kisegít bennünket egy-egy teherautóval. A benzinköltséget meg mi egyetemisták adjuk össze, ha hatan vagyunk, hat felé oszlik a költség. Azt pedig megszerezzük külön munkával, például újságkihordással. Most már, többéves ilyen munka után, amelyet eleinte még csak hátizsákkal, kezdtünk - létrehoztunk egy társaságot. Alig egy hete jegyezte be a cégbíróság. A neve: Kapocs Autonóm Filantróp Liga. Nagyon büszkék vagyunk rá, s reméljük, hogy megfogja majd a közönséget is a célunk...

... amely nem merül ki ebben, - fejezi be a gondolatot Nóra, hanem fogyatékos, vagy nehéz helyzetben élő gyerekeket is nyaraltatunk. Tavaly már volt ilyen táborunk, amelyhez a táborhelyet egy barátunk adta, akinek magának is öt gyereke van. Az idei helyünk még nincs meg, de a gyerekeknek nyaralni kell, mint ahogyan a könyveket is el kell juttatnunk Kárpátaljára.

Az újságírónak nem illik meghatódni, de nem restelli „közhírré tenni", hogy igenis szívszorongató, de örömteli érzés volt hallgatni ezeket a fiatalokat. Nyugodtan összegezhette, hogy a Vincze Mártáknak és Földényi Saciknak jó utódaikkal hozott össze a véletlen. És talán nem veszik az érintett szakszervezetek tolakodásnak, ha azt javaslom: a Kapocs egyesület munkásságát érdemes támogatni, jó helyre kerül a pénz, biztos az elszámolás. És talán valakinek lesz egy jó ötlete táborhely kijelölésére is. Merthogy mindez a szolidaritás egyik módja.