A nagy trükk

A rendszerváltás „hőskorába" visszanyúló vállalati átalakulások sorában is párját ritkítja a volt Fejér megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat esete. Még 1989 őszén történt, hogy valakik kitalálták: végre kellene hajtani egy operációt az időnként gyengélkedő nagyvállalaton. Különben is, mit lehet tudni, amíg a „beteg" gyengélkedik, majd csak akadnak gyámolítói. Mert akkor már voltak, akiknek másra sem volt gondjuk, minthogy az „új szeleket" a magánérdek vitorlájába fogják. Így történhetett, hogy az egykori ÁHV életét, jövőjét a műtő helyett a boncasztalon próbálták megmenteni. Magyarán mondva, - némi hatásvadász stíluselemet megengedve magunknak - hentesbárddal szétdarabolták a céget. De nem ám csak úgy hebehurgya módon, hanem szépen, kimódolva és nagyon trükkösen.

A boncnokok vigyáztak arra, hogy a „fej" és a „törzs" egyben maradjon. A termelő berendezések, az épületek, a szállítópark, a vállalati vagyon nagy része egy 17 fős „vagyonkezelő" csoport kezébe került. Más részekből (szociális létesítmények, energia szolgáltatás) egy másik kft. jött létre. A darabolásnál a régi vállalatból még kitelt egy harmadik, az élőállat-felvásárlókat összefogó társaságra is. (Ezt később felszámolták.)

A legrosszabbul a „kezek" jártak. A munkavállalókat besuvasztották az ALBAHÚS nevű termelő és kereskedő kft.-be. Ennek a néhány milliós törzstőkéjű társaságnak az éves árbevétele 2-2,5 milliárd forint és négyszáz embert foglalkoztat. Ez úgy történik, hogy az ALBAHÚS, amely ilyen formán nem más, mint egy nagy létszámú munkabrigád, a 17 fős vagyonkezelő társaságtól bérli a termelőeszközöket. A bérleti díjakat persze a vagyonkezelők diktálják, mert a munkások momentán nem tudnak a szomszéd utcában egy másik húsüzemet bérbe venni... Az áldatlan viszonyok kiolvashatók a megalázó bérleti díjakból, de ami a dolgozóknak leginkább szembetűnő és fájó: az ALBAHÚS-nál tavaly 24 ezer forint volt a havi átlagbér, a „vagyonkezelők" viszont ennek a két és félszeresét keresték.

Az ALBAHÚS munkavállalói és vezetői úgy érzik, hogy 1990 január 1-jétől rajtuk élősködnek. Nyomasztja őket annak tudta is, hogy az első pillanattól világos volt: életképtelen ez a boncasztalon született konstrukció. Eddig cipelték a terheket, de az egész szakmát sújtó nehézségek lassan felőrlik őket, az idei tavaszon veszélybe került a működőképességük fenntartása. Nagy kérdés, hogy talpon tudnak-e maradni a privatizációs döntésig, vagy elbuknak közvetlenül a cél előtt. A tét nem kevés: négyszáz ember munkahelyéről van szó.

Az ALBAHÚS vezetői nem titkolják, hogy olyan szakmai befektetőt támogatnak a tulajdonszerzésben, aki biztosítaná a cég hosszú távú működését és vállalja a 400 ember foglalkoztatását. A munkavállalók túl sokat nem tehetnek, mivel a vagyonkezelő 17 fős társaságnak van joga MRP-t alakítani. S egy ilyen ál-MRP-vel bizony még esélyük is lehet...

A történet „mellékszála", hogy még a boncolás időszakában Székesfehérváron elhalt a szakszervezet. Az ALBAHÚS-nál most megmozdulni látszik a munkavállalói érdek: megalakult a HDSZ alapszervezete és készülnek az üzemi-tanács választásra. Nem akarnak egy újabb nagy trükk áldozataivá válni.