Végszó és csend Debrecenben

Ismeretes, hogy a szlovák hátterű, a hazai húsfeldolgozói piac második legnagyobb szereplőjének számító Debreceni Csoport Húsipari (DCSH) Kft. áprilisban bejelentette, hogy bezárja a debreceni üzemét. Az intézkedést azóta végrehajtották, a húsüzem június végén leállt. A munkavállalóknak 100 milliós kárenyhítést harcolt ki a szakszervezet, amelyet egy paritásos bizottság differenciáltan osztott el.

A nagy hagyományokkal rendelkező, 1894 óta működő, híres gyár bezárását a cégvezetés a hatékonyabb, eredményesebb termelés szándékával indokolta. A hajdúsági megyeszékhelyen gyártott termékeket a vállalatcsoporthoz tartozó más magyarországi üzemekhez tette át. A döntés Debrecenben közel négyszáz munkahely megszűnését jelentette, amelyeknek a megmentésére a város vezetése kísérletet tett, egyelőre eredmény nélkül.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezete kényszerűen tudomásul vette, figyelemmel a társaság többi üzemegységének foglalkoztatási helyzetére is, a debreceni termelői kapacitások leépítését, és egy szociális terv kidolgozásában egyezett meg a cégvezetéssel. A terv keretében Kapuvári József, a HDSZ elnöke megállapodott a szlovák tulajdonosi kör képviselőjével, hogy a cég a kötelezően előírt járandóságon felül 100 millió forintot fizet ki kárenyhítésként a debreceni üzem elbocsátott munkavállalóinak.

A debreceni húsüzemet június 30-án zárta be a munkáltató, július 1-től minden dolgozót felmentett a munkavégzés alól. Seprényi Lajosné, a HDSZ debreceni alapszervezetének vezetője, aki funkcióját megtartja, amíg a kollégák tagviszonya fennáll, az elnökségnek beszámolt az elmúlt hónapok fejleményiről. Elmondta, hogy a gyárbezárás után a cégvezetés az előírások és a megállapodások szerint hajtotta végre a leépítéssel kapcsolatos intézkedéseket. Felmondtak 323 főnek, jogi állományban van még 25 fő (gyes, gyed, hosszú táppénz, stb), az ő munkaviszonyuk később szűnik meg. Másoknak nem hosszabbították meg a lejárt szerződést. A munkával töltött utolsó napon minden elbocsátott kolléga megkapta a Munka törvénykönyvben és a Kollektív Szerződésben előírt járandóságokat, juttatásokat.

Ezen felül a határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók plusz pénzt kaptak a kárenyhítés összegéből. A 100 millió forintot a munkáltató és a szakszervezet 3-3 képviselőjéből álló paritásos bizottság differenciáltan osztotta el. A differenciálás szempontjait a szakszervezet határozott javaslata alapján úgy állapították meg, hogy a magas keresetű vezetők kifizetése ne érintse méltánytalanul a kiskeresetűeket. Fix összeget állapítottak meg a három, illetve öt évnél kevesebb húsüzemi munkaviszonnyal rendelkezőknek. Az ennél több évet teljesített dolgozók - négy évkört képezve - ugyancsak kaptak egy megállapított fix összeget, továbbá megkapták az átlagkeresetük 72 százalékát. Szociális szempontokat mérlegelve külön összegeket állapítottak meg a korengedménnyel (kényszerűen) nyugdíjba vonult, valamint az 50. életévüket idén betöltő dolgozóknak. Plusz összeget kaptak továbbá a gyermeküket egyedül nevelő- és a nagycsaládos szülők, az elbocsátással egyidejűleg érintett házastársak is.

Seprényiné a Húsos kérésére mondott néhány példát bruttó összegben: egy betanított munkás, aki a cégnél 8 évet dolgozott, 163 ezer forintot kapott. A húsipari szakmunkások közül egy 9 éve dolgozó kolléga 195 ezer forintot vihetett haza, egy 12 évet lehúzott társa 253 ezer forintot vehetett fel, egy törzsgárdához tartozó, 42 évet hűséggel szolgáló szaktárs pedig 396 ezer forintot kapott. Egy alkalmazott, aki 10 éve volt a cégnél, 356 ezer forinttal távozott. A legkevesebb kifizetett összeg 60 ezer forint, a legmagasabb (fizikai) pedig 417 ezer forint volt. A munkavállalók kedvezően fogadták a részükre kárenyhítésként kifizetett plusz juttatást, ami a szakszervezetnek köszönhetően került a zsebekbe. Sokan köszönetet mondtak személyesen, levélben, közösségi oldalakon Seprényiné Ibolyának és a többi tisztségviselőnek, bizalminak, hogy a nehéz helyzetben a szakszervezet melléjük állt.

A külön lapon átvett plusz juttatás kapcsán néhány „potyautas” feltehetően módosította véleményét az érdekvédelemről. A szakszervezet szerepéről azonban mindazok gondolkodni kénytelenek - kollégák beszámolói szerint -, akiknek sikerült ugyan azóta elhelyezkedni, de az új helyen nincs érdekvédelem, rendezetlenek a foglalkoztatási körülmények, kollektív szerződésről nem is hallottak, és jó, ha kifizetik a beígért bért. Információink szerint az elbocsátott debreceni kollégák közül többen külföldön próbáltak szerencsét, elindultak az ismert holland, német, olasz munkahelyek felé. Mások a városban és a környéken helyezkedtek el, esetenként szezonális munkákra. Az egykori debreceni húsosok több, mint fele még nem talált munkát, abban reménykednek, hogy a város vezetője talál befektetőt, és újra indul a termelés a pillanatnyilag hibernált állapotban lévő húsüzemben, ahol a még aktív néhány ember vigyáz a megmaradt gépekre és berendezésekre. A végszavak elhangzottak, a függöny legördült, csöndben várnak a gépek és a feltámadásban reménykedő emberek Debrecenben.