HÚSOS 2011. XIX. évfolyam 5.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Rosszabbul élünk!

A demonstráción résztvevő húsos kollégáktól a rendezvény helyszínén, a Kossuth téren, a történelmi környezetben azt kértük, mondják el, hogy a tavalyi évhez képest hogyan alakult idén a bérük, megélhetésük és mit várnak a jövő évtől, ha a kormány végrehajtja a tervezett intézkedéseit.

Menni vagy maradni

Az MT tervezete kiverte a biztosítékot

Pállfy István hentes 43 év munkaviszonnyal rendelkezik, 34 éve a Pick Szeged alkalmazottja. A kormányzati intézkedések, az adóváltozások és a húspiac kedvezőtlen alakulása, az elmaradt béremelés miatt a tavalyi netto 130 ezer forint körüli fizetés helyett havonta csak mintegy 105 ezer forintot visz haza. Most kellene pedig jól keresni, mert már csak két éve van a nyugdíjhoz. Ha azonban kifizeti a számlákat és a megélhetés elengedhetetlenül szükséges költségeit számba veszi, alig marad havonta 3 ezer forint megtakarítása. A család sokat dolgozik, mindent megtesznek, hogy a felszínen maradjanak, nem adják fel. A lánya Hollandiában dolgozik, egy idősotthonban betegápoló. Keresetéből maga finanszírozza egyetemi tanulmányait, jobb életet akar. Rendszeresen hazajár a szüleihez, de abban gondolkodik, hogy tartósan külföldön marad, nem akar itthon állástalan diplomás lenni, megszégyenítően kevés fizetésért dolgozni. - Én nem tudom segíteni - mondja Pállfy István - inkább az került szóba, hogy ha végez, és én is nyugdíjas leszek, kiköltözünk hozzá.

A Pick Szegednél félnek attól, hogy a munka törvénykönyvének módosításával majd közmunkásokkal kiválthatják a meglévő munkaerő egy részét. A főnökök fennhéjazva beszélnek arról, hogy „a villamosmegállóból is hoznak embert”, ha a meglévő munkavállalók sokat követelőznek.

Anya és fia

Iszályné Lusztig Anatónia készáru raktáros a Gyulai Húskombinátban, keresete a cégnél végrehajtott béremelésnek köszönhetően névértékben a tavalyi szinten maradt. Csak az infláció miatt kevesebbet ér, vásárlóértékben nem biztosítja a tavalyi megélhetési szintet. - Jövőre kevesebbet fogunk keresni, ha a munka törvénykönyvet a tervek szerint módosítják - mondta Antónia -, mivel a pótlékok elvétele érzékenyen csökkentené a béreket. Gyulán a szakszervezet jó kollektív szerződést harcolt ki még évekkel ezelőtt, de azt a cégvezetés megtámadhatja és fél év után elveszítheti a hatályát. Ilyen szándékról ugyan egyelőre nincs szó, a cégvezetés és a szakszervezet kapcsolata korrekt, de jogszabályi változások esetén megváltozhat a helyzet.

A húsüzemben az export felfuttatása reményében embereket vettek fel, ezeknek a szerződéses alkalmazottaknak most azzal kell szembe nézni, hogy elküldik őket. Iszálynét az idén érettségizett, most munkát kereső fia is elkísérte a demonstrációra. Az esetleges elbocsátások őt annyiban érintik, hogy csökken a reménye, hogy munkát talál, mert az alföldi kisvárosban nincs sok munkalehetőség a fiatalok számára. Ma már nem alakulnak ki húsos dinasztiák, a gyermekek nem tudnak a szüleik nyomdokaiba lépni.

Jövőre is tavalyi bér

Tömördi Lajos Pápán a vágóvonalon betanított munkás, a keresete idén havi tízezer forinttal lett kevesebb az adóváltozások és az elmaradt béremelés következtében. Jövőre még kevesebb pénzre számít, ha az adójóváírást kivezetik az adórendszerből. 2000 óta dolgozik a cégnél, de 1969-92 között már volt alkalmazottja a húsüzemnek, megért jobb éveket is. Bruttó bére 100-120 ezer forint között mozog, ennek a nettója 80-85 forintot tesz ki, ezt veszélyezteti a tervbe vett kormányzati intézkedések. A cég működik, leépítéssel nem számolnak, a szakszervezet készül az üzemitanács-választásra, Tömördi kolléga az egyik jelölt. Azt szeretné, ha itthon lehetne megteremteni a jobb megélhetés feltételeit, mert „külföldön sem rózsás a helyzet”, a pénzért ott is keményen kell dolgozni.

Vörösvári Renátát sokan ismerik Pápán, aktívan foglalkozik az emberek gondjaival. Saját helyzetét úgy látja, hogy az adóváltozások miatt csökkent a keresete, miután gyermekkedvezményre nem jogosult, az édesanyjával él. A cégnél a kötelezően előírt minimálbért megemelték, illetve tavaly bérkorrekciót hajtottak végre. Az idén viszont eddig elmaradt a béremelés. Renáta megítélése szerint a tervezett minimálbér-emelés sokakat érintene, mivel a húsüzemben alacsonyak a keresetek. Az „emelés” azt jelentené, hogy jövőre is az idei bért kapnák, ami sok embernél a tavalyi lenne. Ez a helyben járás sok kollégánál egyre szűkebb mozgásteret, életlehetőséget jelent, miután a kereseteket folyamatosan morzsolja az infláció, a megélhetési költségek növekedése. - Remélem, ezeket a lépéseket a kormány nem teszi meg, - mondta Renáta -, mert akkor éjjel-nappal itt fogunk állni a Parlament előtt és „esszük” a narancsot.

Utolér a minimálbér!

Horváth László harminc éve hűtőgépész a kapuvári húsüzemben, a keresete idén a tavalyi szinten maradt, miután az adóváltozások hátrányos hatását kompenzálta a szakszervezet által kiharcolt béremelés. - Három éve névlegesen ugyanaz a pénzem - mondta László -, csak évről-évre kevesebbet ér. Jövőre kompenzálást ígérnek, de azt is az adóhatóságnál kell majd kérni. A kapuvári kolléga döbbenetesnek nevezte, hogy a kormány a kiskeresetűektől veszi el a pénzt. „Utolér bennünket is a minimálbér” - mondta a legkisebb bérek tervezett jelentős megemelésére utalva -, mivel a munkavállalók kétharmadának a keresete abban a sávban mozog, hogy jövőre minimálbéres lesz. Az „emelés” a valóságban majd csökkenést jelent, a lépés nem tesz jót a szakember gárda önérzetének és a vállalati ösztönzési rendszernek sem. A takarítónő majd megint egy szintre kerül a szakmunkással, mint történt az előző Orbán-kormány idején is. A tulajdonos eleve kijelentette, hogy ha a kormány nem kompenzálja támogatással a minimálbérek tervezett magasabb emelését, a cégnek nem lesz forrása az intézkedések végrehajtására. Nem is szólva arról, hogy a minimálbérek feltornázása mellett semmi pénz nem jutna a kicsit is magasabb bérek emelésére. A műszakpótlék elvétele egyébként 25-30 százalékos keresetcsökkenést jelentene a dolgozóknak.

Ugyanaz kevesebbet ér

Molnár József TMK-s Kaposváron, a szakszervezet eredményes bértárgyalásának köszönhetően nem csökkent idén a keresete. A bruttó havi 130-140 ezer forint között mozgó bére nettóban 100 ezret mutat, mire a számlájára utalják. Az elvált, kétgyermekes családapa nem jogosult a gyermekek után járó adókedvezményt igénybe venni, de nem közömbös a számára, hogy mennyi tartásdíjjal tud hozzájárulni a gyermekei neveléséhez. A számlák kifizetésekor és az üzletek árain pontosan érzékeli fizetése vásárlóértékének a romlását. Ugyanaz a pénz, de kevesebbet ér, és kevesebb is marad, mert a helyi önkormányzat is alakítgatja a gázár, a távhő és a többi kommunális költség mértékét, az igénybe vehető támogatásokat. - Jövőre hét-nyolc ezer forinttal kapok kevesebbet, ha a kormány végrehajtja a tervezett intézkedéseket - mondta József -, miután otthon a kollégákkal már többször végig számolták a bérmatek számsorait. Molnár kollégát a fizetés romlása mellett a magánnyugdíj pénztári megtakarításának az elvétele bántja. Úgy érzi, az egyoldalú kormányzati intézkedéssel megfosztották őt attól a jó érzéstől, hogy tud magáról gondoskodni, a számláján összegyűlt pénzre biztosan számíthat.

-th