HÚSOS 2011. XIX. évfolyam 5.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Tömegek támogatják a szakszervezeteket

Jobb életet, jogbiztonságot követelnek a munkavállalók

Az Országház előtt több mint száz szakszervezet és civil közösség akcióegységben tiltakozott október elsején az emberi és munkavállalói jogok megnyirbálása, a kormány szociális intézkedései, a munka törvénykönyvének megváltoztatása ellen. Az erőt és egységet sugárzó fővárosi demonstráción a Húsipari Dolgozók Szakszervezete háromszázharminc fővel képviseltette magát.

Húsos körlánc az Országház előtt

Az ország minden részéből érkezett, a Kossuth teret megtöltő tömeg, a valódi társadalmi többség nevében egyértelműen a kormányfő tudtára adta, hogy számára elfogadhatatlan a közteherviselés súlyos torzulása, a kétharmados szavazó többségre való állandó hivatkozással gyakorolt megszorító politika. A munkavállalók érdekeit súlyosan sértik az érintettekkel való egyeztetés nélkül, a parlamentben gombnyomásra születő törvények, a jogok elvonása.

Székely Tamás, a vegyipari dolgozók érdekvédelmi szövetségének vezetője, az akcióegység egyik szervezője kijelentette: „teli a hócipőnk a kormány segélyellenes, esélymegvonó politikájával”. Hangsúlyozta, hogy a kormány egyoldalú intézkedései miatt gyengül az érdekérvényesítés lehetősége, az új munkatörvénykönyve rabszolgasorsba dönt.

Varga László, a SZEF elnöke arról beszélt, hogy „amilyen nagy volt a várakozás, olyan nagy ma a csalódás. A hatalom elveszítette a társadalom támogatásának nagy részét, miközben még a parlamenti kétharmad bűvöletében él. A kiválasztottakkal folytatott látszategyeztetések nem elegendőek. Igazságos adórendszert, demokráciát, közteherviselést, nagyobb nyilvánosságot, működő közszolgálatot és betartható alkotmányt akarunk”.

husos_11_10_01-tomegek.jpg, 70kBPataky Péter, az MSZOSZ elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy az emberek dolgozni akarnak, tisztességes körülmények között, emberhez méltó bérért. Hangsúlyozta: az ország első embere szerint megint olyan változások lesznek, amelyek miatt senki sem járhat rosszul. „Számon fogjuk kérni!” - tette hozzá. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy a kormányzó pártok munkahelyeket ígértek és az emberek ennek a reményében szavaztak rájuk. „Ehelyett most közmunka van és nyolc óra munkáért még a minimálbért sem fizetik ki. Ezek ezt hívják munkának”.

Árok Kornél, a hivatásos tűzoltók szakszervezeti elnöke, az akcióegység szervezője megállapította: „itt háború folyik a szegények, a munkavállalók, a devizahitelesek és mindazok ellen, akik nem a hatalom táborába tartoznak. A kormány csak a gazdagok ellen nem folytat háborút. A Fidesz nem háborúra, hanem kormányzásra kapott felhatalmazást” - fogalmazott, hozzátéve: „olyanok beszélnek munkáról, akik soha nem dolgoztak és olyanok mondják meg hogyan kellene élnünk, akik parlamenti képviselőként kezdték a karrierjüket”. Erre felzúgott az „Orbán, ta-ka-rodj!”.

Kónya Péter FRDÉSZ-elnök, az akcióegység operatív törzsének egyik vezetője szónoklatában arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta a pártok megosztották az országot, családok és barátságok mentek rá a politikára. Ezért itt az idő, össze kell fogni. Bejelentette, hogy a legendás lengyel példára megalakították a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, amely a több mint száz civil- és szakszervezet által létrehozott akcióegység tevékenységét folytatja. Támogatást kért az összes érdekvédelmi szövetség, civil szerveződés változást akaró tagjától, egyéni csatlakozásra szólította a tenni akaró embereket, hogy közösen teremthessenek egy jobb, élhetőbb, demokratikusabb országot.