Merre tart az európai élelmiszer-gazdaság?

Igen kritikus napjait éli az élelmiszer-gazdaság. Nagy kérdések dőlhetnek el a közeljövőben, melyek alapvetően befolyásolják a magyar és az európai mezőgazdaságot, élelmiszeripart egyaránt. Miként alakul át a Közös Agrárpolitika (KAP), sikeres lesz-e a magyar Nemzeti Vidékstratégia? Véget lehet-e vetni az élelmiszerbotrányoknak, egyáltalán, lesz-e elegendő élelem a következő években? E kérdéseket jártuk körbe Kapuvári Józseffel, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnökével, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) tagjával.

- A FAO a minap ismét kiadta, mondhatni szokásos felhívását, melyben élelmiszerhiány, élelmiszerár-robbanás, éhséglázadások veszélyére figyelmeztet. 2008 óta szinte minden második évben felmerül ez a globális probléma. Mi az oka mindennek, mi változott az elmúlt évtizedekhez képest?

- Több tényező együttes hatása mindez. A drasztikus árhullámzás és az élelmiszer-eloszlás egyenetlensége két fő okra vezethető vissza. Az egyik, hogy óriási lélekszámú országokban nőtt az életszínvonal, ami miatt több élelmiszert is fogyaszt az ottani lakosság. Csak Kína és India több mint 2,5 milliárd embert jelent, s ők jobban élnek, mint 15 éve, és akkor még nem beszéltünk más ázsiai országokról, s Dél-Amerikáról. A másik ok: a mezőgazdaság tíz év óta egyre több terményt állít elő az energiaiparnak, gondoljunk csak a bioüzemanyagokra, vagy a műanyagipar által felhasznált egyre több gabonára. Vagyis több élelmiszer kellene, ehelyett egy sor agrárterméket ipari célokra használunk fel. Aztán ott a pénzügyi lobbi hatása is: az amerikai ingatlanpiaci válság óta nagyon sok befektető - akár nyugdíjalap is - dollár tízmilliárdokat fektetett a termőföld üzletágba. Vagyis veszik a földet, ezzel felhajtják annak árát. De vesznek országok is földet más kontinensen, elég Kína, vagy az arab országok példáját említeni, amelyek több millió hektárt vásároltak már Afrikában, Dél-Amerikában, Európa keleti felén.

- És mi a helyzet Európában, konkrétan az unióra gondolok. Egy nagyon alaposan szabályozott agrárpiaccal bírt ez az 500 milliós térség, s most mégis gondok vannak a cukor, a tej, a gabona ellátással.

- Az EU régen volt jól szabályozott piac, ma már látszik, hogy egy sor reform balul ütött ki. De a nagy kérdés most nem is az, hogy mi történt néhány éve, hanem az, hogy mi lesz 2014 után? Most folyik a Közös Agrárpolitika 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó kialakítása. Azt kell eldönteni, hogy melyik piaci modellt alkalmazza Európa. Az amerikai felé nyit-e, amely a hatékonyság, a jövedelem maximálás érdekében alakít mindent, vagy ragaszkodik eddigi értékeihez és a többfunkciós agrármodellt építi, finomítja tovább. Utóbbihoz nagyon sok pénz kell, hogy fennmaradjon 2014-től is, legalább a mostani összeg szükségeltetik. Mert az EU-ban megkövetelt állatjóléti, fenntarthatósági, tájmegőrzési, környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági követelmények pénzigényesek, vagyis költségnövelő tényezők.

- Erre mondják egyesek, hogy az EU a vesztébe rohan.

- Nem értek velük egyet. Az EGSZB-ben erről sokszor esik szó, álláspontunk szerint az EU-nak ragaszkodnia kell a fenntarthatósághoz, ez kell alapja legyen minden politikájának. Ami persze pénzbe kerül, de ezzel sincs baj. Igaz egyes tagországok és szakemberek folyamatosan azt sulykolják, hogy ez túl drága mulatság, főként válság idején, de például egy Eurobarometer felmérése szerint a lakosság döntő hányada hajlandó támogatni a mezőgazdaságot, hogy az előbb említett célok megvalósuljanak. Vagyis biztonságos, környezetkímélő, elfogadható áron kínált saját termelésű élelmiszert lát szívesen a boltokban. Másik kérdés, hogy folyosói pletykák szerint mégis csak csökkentenék a KAP forrását, akkor viszont nem tudom, miként lehet mindezt megvalósítani.

- Ha már a boltot említi: az áringadozások egy részéért a kereskedőket teszik felelőssé. Kiderült, hogy az élelmiszerüzletben a legnagyobb hasznot ők teszik zsebre és kevés marad az élelmiszeriparnak és a mezőgazdaságnak. Két éve Dacia Ciolos agrárbiztos azt ígérte, változtat a helyzeten. Mi történt azóta?

- A kereskedelem hihetetlen módon koncentrálódott és a cégfelvásárlások, egyesülések nem értek még véget. Ma Európában 12-15 lánc tartja kezében a piac 75 százalékát! Angliában és Ausztriában három cégé a piac 70 százaléka! A másik oldalon megosztottak és kicsik a szereplők. Talán egy Coca Cola még képes hatni vevőire, de mások már nincsenek alkupozícióban. Vagyis a kereskedők továbbra is diktálnak. Ezért lenne fontos az összefogás, a szövetkezés, de nem látom esélyét a gyors változásnak. Egyébként Ciolos biztos felhívására egy felsőszintű munkacsoport alakult, ezek ajánlásokat készítettek. Például arra, hogy miként lehetne a kereskedők árképzésének átláthatóságán javítani. Erre a kereskedelem ellen-lobbizásba kezdett. Ráadásul a változásokhoz az unió alapelvei közé tartozó versenyszabályozásba kellene belenyúlni, és ez szent tehén. Addig viszont nem lehet mit kezdeni a láncok erőfölényével.

- Mi a helyzet itthon? A KAP mikén hathat ránk, és beszéljünk a készülő Nemzeti Vidékstratégiáról is!

- A most hivatalos KAP-tervezet úgy látom, hogy nem lesz rossz Magyarországnak, igaz lesz néhány tucat cég, amelyet érzékenyen érinthet az a terv, hogy bizonyos méret felett nem járna támogatás. Ugyanakkor a történelmi bázis megszüntetése előnyt jelenthet nekünk. A nagy kérdés, hogy az itthoni agrárpolitika irányítói képesek-e olyan stratégiát kialakítani és azt végre is hajtani, ami a szerves fejlődést segíti. A Nemzeti Vidékstratégia eddig ismerhető változata aggályokkal tölt el. Egyoldalúan csak a kicsik támogatásával foglalkozik, míg a közép- és nagyüzemeket szinte nem kívánatos elemként kezeli. Van az a mondás, hogy a „A kicsi a szép!”, de szerintem ebből nem lehet megélni. Igaz, a kormány intézkedéseivel és kijelentéseivel folyamatosan a helyi piacokon történő értékesítést, az egy-egy kistérség, falu kvázi önellátását szorgalmazza, de úgy vélem, hogy ez csupán néhány ezer termelőnek nyújthat megélhetést. Mi lesz a többiekkel, mi lesz hatmillió hektárral, mi lesz a magyar élelmiszeriparral? Már most baj van az alapanyag-ellátással. Elég csak arra gondolni, hogy a húsipar kénytelen 30-35 százalékban import sertésből dolgozni, mert nincs elég itthon.

- Akkor mi a megoldás, mert az eddigi helyzet vezetett idáig, miszerint az agrárágazat potenciáljának jó, ha felét használja ki?

- Duális helyzetet kell teremteni. Vagyis éljen meg a kicsi és közepes mellett a nagy is. Mindegyiknek van piaca. De kiemelni ebből a picit és azt mondani, hogy a kistermelés a cél, az nagy baj. A világ teljesen másfelé halad. Nézze meg, Dániában 60 hektárról mára 600 hektárra nőtt az átlagos birtok, Franciaországban, Angliában, mindenhol ez a helyzet. Koncentrálódik az EU mezőgazdasága és ez igaz az élelmiszer-feldolgozásra is. Ma már az amerikai húsgyárak Kínában és Európában vásárolnak üzemeket, a dánok Amerikában is telepítenek vágóhidakat. Nálunk ellentétes a helyzet, ráadásul újabb és újabb adókkal nehezítik a legális élelmiszeripari cégeket. A kormány bevezeti a chipsadót, majd gyorsan tovább bővíti hatályát, növeli a jövedéki adót, az áfát, viszont vele együtt a feketegazdaságot csökkentésére nincsenek hatékony intézkedések. Fejlesztési forrás a nagyoknak nem jár, s a kereskedelmi láncokkal sem tud mit csinálni a kormány. 2004 óta 22 százalékát veszítette hazai piacának a magyar élelmiszeripar. Ez a trend gyorsulhat egy hibás stratégia miatt, vagyis nagy a veszélye, hogy a következő években egyre több és drágább importtermék kerül a boltjainkba.

- Amit most elmondott, nekem azt jelenti, hogy Magyarország és más újonnan csatlakozott ország számára kétutas marad a KAP. Vagyis a régi, gazdagabb országok előnye megmarad velünk szemben.

- Egy húsipari példát had hozzak! Miként lehetséges az, hogy sokkal többet keres a német hentes, mint a magyar, az ottani húsipari cégek mégis virulnak? Egyrészt a disznó ott sokkal hatékonyabban előállított alapanyag, de tegyük fel, hogy a magyar és a német felvásárlási ár nagyjából azonos. A megfejtés abban van, hogy a német 4-5 évente lecseréli a gépeit, és a legmodernebbeket használja. Ez a feldolgozás során akkora költségelőnyt ad neki, hogy a drágább munkabér ellenére is képes idehozva a magyar boltokba olcsóbban adni a termékét. A bérköltség csökkentésében mi is segítünk a Kelet-Európából - Magyarországról is - kiáramló, a helyieknél jelentősen kisebb bérért munkát vállaló hentesekkel, akaratlanul is tovább növelve a konkurens cégek versenyelőnyét. Háromszoros, négyszeres a termelékenységbeli különbség egy német és egy magyar húsos vállalkozás között. Ott volt és van rá pénz, itthon nincs. Ez fokozza a lemaradást, ami valóban kétutassá teszi Európát.

(Előző számunkban EGSZB-tagokkal készített interjúban a nyomtatott újágban tévesen írtuk Joó Kinga családnevét, elnézést kérünk.)