2011. XIX. évfolyam 5.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
A verseny nem fair a húsiparbanA húságazat helyzete nem túl rózsás - mondta Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke, a HDSZ választmányának október 10-ülésén. A szakember tavaly tavasszal tartott tájékoztatót a testületnek, akkor bizakodva beszélt egy kedvező elmozdulás lehetőségéről (lásd Húsos 2010/2. sz.). Most úgy ítélte meg, hogy az ágazatot érintő területeken inkább romlottak, mint javultak a gazdálkodás feltételei. A fogyasztás egésze stagnál, a legális úton előállított hústermékek fogyasztása biztosan csökken. Ezt némileg kompenzálja az export, sikerült a piacokat megtartani, egyes cégek új piacokat is (vissza)szereztek. Az új kormánynak voltak a vállalkozásokat kedvezően érintő intézkedései, noha egyes „kisadók” (pl. termékdíj csomagolóanyagoknál) megjelenhetnek az árakban. Három millió alá csökkent a hazai sertésszám, a megtermelt alapanyag drága, ami a takarmányok magas ára miatt nem nagyon lesz olcsóbb a következő időszakban sem. Az import alapanyag ára is kedvezőtlenül alakul a forint gyengülése miatt. A Hússzövetség elnöke sajnálattal állapította meg, hogy az ágazatban egyre kevésbé fair a verseny, amit esetenként az állami beavatkozások idéznek elő. A magas forgalmi adó melegágya az adóelkerülésnek, a feketegazdaság virágzásának. Aki képes elkerülni a magas áfát, előnybe kerül a piaci versenyben. A kisebb cégeknél kisebb az adóelkerülés kockázata, a nagyobb cégek így kárvallottjai az adópolitikának. Áldozatai annak az illúziókeltésnek is, hogy a kis-és közepes vállalkozások a húsipar minden területén versenyképesek lehetnek. Különösen a vágás koncentrációját nehezíti ez a felfogás. „Nem értem, hogy a faluvégi vágóhídról kikerülő hús a helyi közétkeztetésben hogyan lesz olcsóbb a húsz kilométerre lévő Teskóban árult lengyel húsnál?”- tette fel a kérdést Éder Tamás. Ilyen körülmények között tönkremennek nagyüzemi vágóhidak, mivel kiszorulnak a húspiacról - utalt a debreceni gyár bezárására. Nem indul el olyan koncentráció, ami alapján létrejöhetne egy legalább egy millió sertés levágására képes vágóhíd. Emellett számot kell vetni azzal is, hogy a plázák nagyobb mennyiséget igényelnek, nem véletlen, hogy a Teskó a lengyeleknél vásárol. Más tényezők mellett ez is az oka, hogy a hazai piacon mutatkozó versenyhátrány mellett a nagyobb cégek a külpiacon is versenyképességi problémákkal szembesülnek. A magyar húsipar akkor lehetne igazán versenyképes, ha jó minőségű, nagy tömegben, kedvező áron előállított alapanyagból dolgozhatna, és magasan feldolgozott termékeket szállíthatna külföldre. - Ha nem tudunk nagy tömegben friss húst előállítani, az nagy visszaesést hoz - jelentette ki a méretnagyságok jelentőségére utalva a Hússzövetség elnöke. Ami most zajlik, az viszont hátráltatja a koncentrációt. Különböző területeken megnyilvánuló protekcionista próbálkozások a húsipar ellen hatnak. Az állam és a szakma is nehezen veszi tudomásul, hogy a piaci versenyben vannak nyertesek és vesztesek. Ha az elbukott piaci szereplőket állandóan visszasegítik a küzdőtérre, akkor nem valósulhat meg az egészséges szelekció. Csúnya időszak elé nézünk, mivel a gazdálkodók kemény költségcsökkentő lépések megtételére kényszerülnek. „A nagyobb húsüzemek nagyobbat hasítanak a fájdalom tortájából”- mondta Éder Tamás, aki nem titkolta, hogy aggodalommal tekint a következő időszak elé. Mindenek előtt azért, mert a bemeneti árak emelkednek, a kibocsátott termékek ára viszont nem emelkedhet a vásárlóerő csökkenése miatt. Ugyanakkor némi elmozdulásnak értékelte, hogy a közelmúltban nagy húsmaffiát buktattak le a hatóságok, intenzívebben lépnek fel a feketegazdasággal szemben. *
A választmány a tájékoztatót követően értékelte a húsipar helyzetét és nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát, hogy a Nemzeti Vidékstratégia nem foglalkozik érdemben a nagy húsüzemek helyzetével, jövőjének alakulásával. A szakszervezet megítélése szerint a stratégia egyoldalúsága - a kkv-szektor iránti elfogultsága okán - kedvezőtlenül érintheti a foglalkoztatást, és valódi piaci verseny hiányában rosszul járhatnak a fogyasztók is. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |