2009. XVII. évfolyam 3.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
„Cégcsoportunk ma már stabil”- mondja Peter Ondró, a Debreceni Csoport vezérigazgatójaA Penta Investmentnek sikerült meglepetést kelteni megjelenésével a magyar húsiparban, miután jelentős piaci részesedést szerzett a debreceni és a kapcsolódó húsüzemek megvásálásával. A tulajdonszerzést követően hogyan alakult a térség több országában is jelenlévő társaság kapcsolata a hazai húspiac szereplőivel és a fogyasztókkal - kérdeztük Peter Ondrótól, a Debreceni Csoport Húsipari Kft. Vezérigazgatójától. - A Debreceni Hús Zrt. és leányvállalatainak megvétele valóban a Penta Investments első magyarországi akvizíciója, húsipar területén azonban már rendelkeztünk a szükséges tapasztalatokkal: a magyar piacra való belépésünk idején ugyanis Szlovákiában tulajdonosai voltunk a ma már piacvezető szerepet betöltő húsüzemeinknek. A magyar akvizíció előtt sokrétű elemzéseket készítettünk, s arra az eredményre jutottunk, hogy az európai húságazatban nagy, erős szereplők vannak jelen. Amennyiben a közép-európai húsüzemek a nyugati konkurensekkel szemben egyenrangú partnerként akarnak fellépni, a túlélés érdekében sort kell keríteni azok konszolidálására és szinergiáik erősítésére. Célunk ezen erős közép-európai húsipari szereplő létrehozása. A jelenlegi válsághelyzetben - jobban mint bármikor ezelőtt - a húságazatban is megnőtt a megbízható, pénzügyileg stabil partner szerepe. Partnereinknek és beszállítóinknak pénzügyi kötelezettségeink időbeni teljesítését, korrekt üzleti kapcsolatokat és jobb szolgáltatásokat, fogyasztóinknak minőségi húst és húskészítmények széles skáláját kínáljuk. Pillanatnyilag termékportfóliónk tökéletesítésén dolgozunk, amellyel még jobban kielégíthetjük a kereskedelmi és fogyasztói igényeket. Napjainkban több húsipari hungarikum került veszélybe, mi azonban nagy fontosságot tulajdonítunk nekik. Csabahús márkánk alatt gyártott hungarikumaink, a csabai kolbászok és további speciális termékeink túlélik a válságot. Az ízvilágukat tekintve teljesen egyedülálló termékek rendkívül népszerűek külföldön, elsősorban a cseh piacon, és a hazai fogyasztók is szívesen vásárolják őket. Hol tartanak a Debreceni Hús csoporthoz tartozó üzemek újjászervezésével, a váláság miatt kellett-e módosítani a terveiket vagy minden az eredeti elgondolás szerint halad? - 2008 nyarán egy veszteséges magyarországi húsipari cégcsoportot vásároltunk meg. A Debreceni Hús átlagosan havi 105 milliós veszteséget termelt. Így vállalataink fenntartása és perspektívájának biztosítása érdekében az élelmiszeriparon belül az elsők között hajtottunk végre akkoriban még drasztikusnak tűnő hatékonyságot javító intézkedéseket. Költségmegtakarításaink leginkább az anyagbeszerzést, energiafelhasználást, kiadásokat valamint a szolgáltatásokat érintették. Ennek az “életmentő csomagnak” a részét képezték egyúttal személyzetiköltség-csökkentő intézkedések, debreceni üzemünkben például csoportos létszámleépítést kellett véghezvinnünk. Tisztán láttuk: amennyiben nem hajtjuk végre a szükséges intézkedéseket, a cégcsoport és ezáltal több száz ember munkahelye kerülne veszélybe. Nagyon gyorsan bebizonyosodott, hogy ezen intézkedéseink helyesek voltak, és nem mellékes: az időzitésük is megfelelő volt. Cégcsoportunk ma már stabil, nincsenek gondjaink pénzügyi kötelezettségeink időbeli teljesítésével. Nincsenek likviditási gondjaink sem, valamint a termelést sem kell csökkentetünk, mint néhány konkurens cég esetében. Sikeresen növeltük termelési volumenünket és vágásaink számát, termelésünket folyamatosan optimalizáljuk. Figyelemmel kísérjük a húságazat negatív irányú fejlődését, amely szakemberek szerint is az élelmiszeripari szektorok közül a válság legnagyobb vesztese. Ebben a jelenleg fennálló helyzetben az olyan kormányhatározatok sem segítenek, amelyek például a húst és hústermékeket magasabb ÁFA-kategóriába sorolják annak ellenére, hogy a hús ugyanúgy alapvető élelmiszer, mint a kenyér és a tej. Mi azonban optimisták vagyunk és úgy véljük: cégeink a végrehajtott költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően életképesek, minden piaci szereplő számára egyforma gazdasági feltételek mellett nem veszélyeztetik egzisztenciális kétségek. Hogyan ítélik meg a magyar húsipar jelenlegi helyzetét és kilátásait, terveznek-e újabb befektetéseket? - Jelenleg minden figyelmünket elsősorban meglévő húsüzemeink erősítésére összpontosítjuk. 2009. július 1.-jével három húscégünk összevonására kerül sor, amelyek a továbbiakban Debreceni Csoport Húsipari Kft. vagy rövidítve Debreceni Csoport néven fognak megjelenni a piacon. Több tevékenységet központosítottan látunk el, így eddigi három húsüzemünk a továbbiakban egyként lép fel. Ezzel az elhatározással célunk a hatékonyabb gazdálkodás, valamint partnereinknek magasabb szintű szolgáltatások nyújtása. Éppen a stabilitás és a megbízhatóság a magyar gazdaság jelenlegi válságos helyzetében a vállalkozások sikerességének alfája és omegája. Ebben az évben a kapacitások bővítése, a minőségbiztosítás és az energetikai költségek csökkentése terén összesen mintegy 500 millió Ft magasságban tervezünk beruházásokat. Erősítjük stratégiai pozícióinkat, biztosítjuk cégeink stabilitását és növeljük a termelést. Ez bizonyítja, hogy hiszünk projektünk sikerében. A Penta Investment kiterjedt tapasztalatokkal rendelkezik Kelet-Európában, más országokkal összevetve hogyan értékelik a magyar húsipari munkások és menedzserek szaktudását, tapasztalatait? - Rendkívül magas szinten értékeljük dolgozóink szorgalmát, szakmai hozzáértését a húsipar területén, valamint vezető munkatársaink teljesítményét és elkötelezettségét a válságkezelés nehéz időszakában is. Csapatunkat legutóbb új szakemberekkel erősítettük, így elmondhatom: szakmailag felkészült, kiváló csapat dolgozik vállalatunknál. Nagy fontosságot tulajdonítunk a minőségmegőrzésnek és a termékfejlesztéseknek, ezen a területen is kiváló szakemberek erősítik csapatunkat. Hogy csak egy nevet említsek a kiváló szakemberek közül: Dékány Ferenc, a csabai húsüzemünket hosszú éveken át vezető igazgatója a nyugdíjba vonulása után is felvállalta a további együttműködést, termékfejlesztés terén osztja meg velünk értékes tapasztalatait. Milyen kapcsolatot sikerült kialakítani a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének helyi és központi vezetőivel? - Amint említettem, röviddel azután, hogy új tulajdonosként felmértük a cégcsoport valós gazdasági helyzetét, cégeink stabilitása érdekében jónéhány javító intézkedés bevezetése mellett döntöttünk. Ezek az intézkedések a személyi állományt is érintették, éppen ezen a területen intenzíven együttműködtünk a szakszervezetek központi és helyi képviselőivel. Elmondhatom, hogy nagyon korrekt kapcsolatot sikerült kialakítanunk velük. Természetesen a konzultációk során igyekeztek maximális mértékben képviselni tagjaik érdekeit, másrészt azonban rendkívül korrektül és a húsüzemek jövőjét is figyelembe véve tették ezt. Úgy gondolom, ők is látták értelmét a megfontolt döntéseknek, és hozzánk hasonlóan ők is hisznek a Debreceni Csoport sikerében. Peter Ondro, mérnök (szül.: 1957, Zsolna)Sokéves szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, mindenekelőtt válságkezelés és költséghatékonyság menedzselése terén. Pályafutása során stratégiai jelentőségű szlovák és cseh vállalatok átszervezését irányította. Húsipari ágazatban 2007-től tölt be válságmenedzseri, vezérigazgatói, illetve igazgatótanács-elnöki posztot. Napjainkban a Debreceni Csoport Húsipari Kft., valamint a közép-európai húsipari Carnibona Rt. vezérigazgatója. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |