HÚSOS 2009. XVII. évfolyam 3.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Szürkében, feketében

A hústermékek nem kerültek be a kedvezményes 18 százalékos áfakörbe. Aki a tej és a zsömle mellé parizert is vesz reggelire, az utóbbi megvételével már „dőzsölést” folytat, legalábbis az adótáblák összeállítói szerint.

A válság csak felszínre hozta a húságazatban eddig mélyben lappangó gondokat - nyilatkozta az egyik napilapnak május végén Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. - Az erős forint, az olcsó alapanyag időszakában ezeket a szőnyeg alá lehetett söpörni. Az egyik ilyen gond, hogy a vágási, feldolgozói kapacitás túlzott. A magyar feldolgozóipar kapacitása ma is eléri a 7-8 millió sertést, miközben az import jószágokkal és hússal együtt is a valós vágási, feldolgozói igény 5 millió. Tartósan egyetlen iparág sem működhet mélyen a kapacitása alatt. Ráadásul az uniós csatlakozás óta eltelt időszakban 25 százalékkal csökkent a hazai hústermékek részaránya a kereskedelemben.

A Hússzövetség elnöke kifejtette: az elmúlt évek áfaemelései az ágazat sok szereplőjét „terelte” a szürke-, illetve a feketegazdaságba. Az ágazat teljes forgalma évi 250-300 milliárd forint, s ebből a tőkehús 200 milliárddal részesedik. Ennek mintegy 30 százaléka kerüli el az adózást. Becslések szerint a feketegazdaság forgalma elérheti az évi 60 milliárd forintot is. Ennek eddig 20, nyár közepétől 25 százalékos áfájától esik el a költségvetés. Nem kizárt, hogy egyes kereskedők, láncok igyekeznek az 5 százalékos áfaemelés hatásának legalább egy részét az átvételi árak csökkentésével mérsékelni, de a feldolgozók már képtelenek átvállalni ezt a többletterhet, mert nincsenek tartalékaik - véli Éder Tamás.