2009. XVII. évfolyam 3.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Tőke és piac kell a húsiparnakA hazai húsiparnak tőkére, piacra és a termékpályát átfogó stratégiára van szüksége, hogy a válságból kivezető úton a magyar agrárium húzóágazata lehessen - állapította meg a HDSZ május 20-án kiadott közleménye. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége a húsipar helyzetét értékelve sajnálattal állapította meg, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást követően az akkori miniszterelnöknek küldött levelében foglaltak szinte pontról-pontra beigazolódtak. Különösen igaznak bizonyult, hogy megfelelő termékpálya-politika, stratégia hiányában a húsipari befektetések elmaradnak, az iparág nem tud megfelelni a piaci kihívásoknak, elkerülhetetlen lesz a termelés és a foglalkoztatás visszaesése - emlékeztette a közvéleményt az elmúlt évek válasz nélkül maradt kezdeményezéseire a szakszervezet. A HDSZ megítélése szerint a jelenlegi gazdasági válság felerősítette a húsüzemek évek óta tapasztalt gondjait. Olyan helyzetben jöttek elő a súlyos gondok, amikor egyébként az energiahordozók és az ivóvíz mellett - mértékadó vélemények szerint - harmadikként az élelmiszeripar szinte stratégiai fegyverként jön számításba. A prognózisok azt jelzik, hogy az előttünk álló években a globális élelmiszer-ipari kereslet folyamatosan meghaladja majd a kínálatot. Félő, hogy egy olyan kiváló adottságokkal rendelkező ország, mint hazánk, ennek előnyeit nem élvezheti. A közlemény kiadására egyébként az után került sor, hogy a tavasz elejétől a hírek között több húsipari cég neve szerepelt negatív összefüggésben. Csődről, felszámolásról, fizetésképtelenségről, csökkentett munkaidejű foglalkoztatásról, elbocsátásról, bezárásról, végelszámolásról, likviditási és értékesítési nehézségekről szóltak a tudósítások. A híradások szerint a Gyulai Húskombinát Zrt., a Kapuvári Hús Zrt., a Herz Szalámigyár Zrt., a HUNNIA Húsipari Kft., az Országos Húsipari Kutató Intézet Kht., de szinte valamennyi húsipari cég finanszírozási és foglalkoztatási nehézségekkel birkózik. A HDSZ vezetése szerint a Kormány bár készséget mutat a húsipar gondjainak enyhítésére, egyes cégek megsegítésére, az eredményes beavatkozást hátráltatja, hogy nincs ágazati politika, bizonytalan, hogy mi lesz a „tűzoltás” után. A szakszervezet mindenek ellenére támogatja a munkahelyek megmentésére irányuló kormányzati törekvéseket, ha megfelelő garanciák biztosítják az állami források tisztességes felhasználását. Emlékezteti azonban az illetékeseket, hogy az elmúlt években felvetett kérdéseire a szaktárcától nem kapott érdemi választ, a különféle programokban a gazdaságpolitika irányítói kevés figyelmet fordítottak a húságazatra. Az újabb gazdasági trendek fényében ez hiba volt. A HDSZ vezető testülete nehezményezte, hogy a hús- és egyes húsipari termékek nem kerültek be a kedvezményezett ÁFA körbe, egyébként pedig kevésnek is tartja az ÁFA csökkentés mértékét. Félő, hogy a hústermékek kimaradása a kedvezményes ÁFA körből további ösztönzést ad a fekete-forgalmazók részére. - A húsipari munkahelyek megtartásához, az ágazat fejlesztéséhez tőke és piac kell, a szakma megfelelő tulajdonosi döntések-beruházások révén szerezheti vissza régi rangját. Egy átgondolt, az európai piaci folyamatokkal számoló termékpálya-politika nélkül azonban nem lehet biztosítani a húsipar versenyképességét. Megfelelő stratégia nélkül a felvásárlási árak, a bekerülési költségek szélsőséges ingadozásai vállalhatatlan kockázatokat jelentenek a finanszírozó bankok és a vállalati gazdálkodás számára is. Magára hagyva megállíthatatlanul tovább sorvad a magyar húsipar, nem több, hanem egyre kevesebb embernek adhat munkát és megélhetést - hangsúlyozta a Kapuvári József elnök által jegyzett közlemény. -th
|
újság tartalomjegyzék | következő cikk | |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |