Fel kell venni a német tempót

A küldő cég intézte az engedélyeket

Az uniós csatlakozással együtt a szabad munkavállalás lehetősége is (átmeneti korlátozásokkal) megteremtődött. Akik tehetik, élnek is vele. A jó szakmunkás az uniós országokban is keresett, különösen igaz ez az élelmiszeripari és építőipari ágazatokban. A húsiparban dolgozó szakembereket - csontozókat, darabolókat - folyamatosan keresnek külországi vágóhidak.

Németországban 1989. előtt is sokan vállaltak munkát a hentesek közül, s a fordulatot követően tovább nőtt a számuk. Az utóbbi időben azonban kedvezőtlen jelek mutatkoznak ezen a munkapiacon. A német munkaügyi szervezetek magyar cégeknél átfogó ellenőrzést tartottak, feltételezéseik szerint ugyanis a szolgáltatások szabad áramlásának uniós elvei alapján tevékenykedő társaságok jelentős része fantomcég, csak olcsó munkaerőt szállít Németországba. A fekete munka felszámolására első alkalommal 2004-ben került sor, hasonló méretű razziákat szerveztek az idén. Az érintett cégek és dolgozóik a bírósághoz fordultak, tiltakozva az eljárás ellen. Az ügy rövidesen a strasbourgi bíróság elé kerül.

Teljesítmény szerint

A 34 éves pécsi Fuchs Zoltán Dortmundtól nem messze egy kisváros vágóhídján dolgozott, hét hónapig, 2003. ősze és 2004. tavasza között.

- Egy ismerőstől hallottam erről a lehetőségről - kezdi beszélgetésünket. - Gondoltam megpróbálom, a Förstfood Kft.-én keresztül mentem ki. Itthon megkaptam a minimálbért, s Németországban megkerestem havonta 1200-1400 eurót. A vágóhídon, ahol dolgoztam, egy tonna színhúsért 65 eurót adtak, a fizetésem a teljesítményemtől függött. A munkaidő reggel hattól este hatig tartott, két óránként kaptunk 15 perc szünetet. Vasárnaptól péntekig dolgoztunk, a szombat szabad volt. Négyszer-ötször annyit kerestem mint itthon.

Mint mondja, a hét hónap során a német cég által bérelt családi házban lakott, több társával közösen. Mindannyian rendelkeztek az összes engedéllyel, ezeket itthon rendezte a küldő cég.

- Az ellátásunkról magunk gondoskodtunk, nem kaptunk semmiféle hozzájárulást a költségeinkhez, azt mind a fizetésünkből álltuk - folytatja tovább beszélgetésünket. - A cégnél büfé-rendszerben ebédelhettünk. Még így is többet kerestem, mint amikor itthon dolgoztam. A jelenlegi bérezési rendszer miatt, ha nem lenne folyamatosan túlóránk, csak a minimálbért kapnánk kézhez. Ha sikerül, újból vállalok az unión belül munkát, úgy tűnik, hogy Szlovéniában van rá esély.

Változó ellátás

Knoch György Mohácson él a családjával. A 35 éves, kétgyermekes családapa eddig csaknem három évet dolgozott kint Németországban, három különböző helyen. Első alkalommal a miskolci Investit Kft.-én keresztül Lübeckben vállalt munkát, s 2003. decemberéig volt kint.

- Az első helyen, ahol egy évig dolgoztam, reggel négytől este tízig tartott a munkaidő, péntek kivételével minden nap, akkoriban még nem tartották be a német cégeknél a nyolc órás munkaidőt - mondja. - Igaz, hogy 1300-1400 eurót kerestem havonta, s negyedévente két hetet itthon tölthettem. Innen a Passautól 70 kilométerre található Straubingben működő vágóhídhoz kerültem, ahol éjféltől délig tartott a munkaidő. Hetente két szabadnapunk volt, a fizetésem megegyezett azzal, amit Lübeckben kaptam.

Utolsó munkahelyén Möchmilben, ahol egy fővárosi cég közvetítésével vállalt munkát, a vágóhídon reggel négytől délig dolgozott.

- Két óránként fél óra szünet járt, három hetente 4-5 napot itthon voltam, tulajdonképpen három hét alatt kerestem 1800-2200 eurót - folytatja tovább. - Az első és a harmadik helyemen reggelit és ebédet kaptunk, a másodiknál mindenkinek magának kellett az ellátásáról gondoskodnia. Az első kint tartózkodásom idején nyolcan laktunk egy másfél szobás lakásban, a harmadik alkalommal a cég által bérelt hatszobás családi házban helyeztek el bennünket. Ketten laktunk egy szobában. Itt ugyan önellátók voltunk, de három hetente itthonról mindig vittünk annyi kaját, amely kitartott a következő hazajövetelig.

Sok a túlóra

Knoch György utolsó alkalommal tizenegy hónapot dolgozott Németországban, előtte egy-egy évet töltött kint. Mint mondja, a német cégeknél is ugyanannyit kell teljesíteni, mint itthon, a tempó semmivel sem nagyobb, mint a hazai vágóhidakon, azonban jobban megfizetik a szakmunkásokat. Fontos a minőség is, mert a német fogyasztó igényes. Sokat jelentett, hogy beszélte a nyelvet, a munkavezetővel és a munkatársaival is hamarabb megértette magát. A munkaügyi ellenőrzés rendszeres volt akkoriban is, de elsősorban az Ázsiából érkezett külföldi munkások papírjait nézték át, a magyarokéval kevésbé foglalkoztak.

- Az első kint létem volt a legnehezebb, fel kellett vennem a kinti tempót, hogy megfeleljek az elvárásoknak - mondja. - Az első hét után már ugyanannyit teljesítettem, mint a többiek. Az első két helyemen meg kellett vennem a szerszámokat, amelyek árát a fizetésemből vonták le. Az utolsónál nemcsak szerszámot kaptunk, de a hazajöveteleink alkalmával térítették az útiköltségünket, egy-egy alkalommal 50 eurót kaptunk. Emellett, miután a munkarend miatt csak autóval tudtunk bejárni a munkahelyünkre, a számlával igazolt költségeinket az adónkból írhattuk le. Kint a túlóra sem úgy van, mint itthon. Hetente kétszer volt rá lehetőség, s mindenki - német és külföldi munkavállaló - maga dönthette el annak időpontját. Figyeltünk egymásra, hogy mindenki, aki szeretne többet keresni, annak legyen rá lehetősége.

Mint elmondták, mind a ketten azt tapasztalták, hogy a német vágóhidakon a normákat másként határozzák meg, és aki többet teljesít, az valóban többet kap. Minden alkalommal németek szakmunkásokkal dolgoztak együtt, soha nem érezték, hogy másként bírálták volna el az ő munkájukat, más normák alapján határozták volna meg a bérüket.

- A külföldön vállalt munkával össze lehet szedni annyi pénzt, hogy utána egy-másfél évig az itthoni fizetéssel együtt kicsit könnyebben éljen az ember, nagyobb családi beruházásokba vágjon bele - fejezi be Knoch György. - A magam részéről az elkövetkező öt évben nem kívánok kimenni ennek ellenére sem. Elsősorban azért, mert szeretném látni, amint a két éves kisebbik fiam felnő. A nagyobbnál, aki most megy első osztályba ez kimaradt az életemből, a kiskoráról semmilyen emlékem sincs, akkoriban ugyanis Németországban dolgoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal.