HÚSOS 2005. XIII.évfolyam 4.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

GONDOK ÉS REMÉNYEK KÖZÖTT

A Solvent Kereskedőház Rt.-nél

Amikor 2003 őszén a társaság Gubacsi úti központjában jártunk, a dolgozói tulajdonváltás tíz éves évfordulójáról emlékezett meg az a negyven törzsgárdatag, akiket Fazekas János vezérigazgató hívott meg a jubileumi ünnepségre. Közöttük volt Gedei Józsefné, a szakszervezeti bizottság elnöke és Almási Jenőné, a testület tagja, mindketten a 23. évüket töltöttek akkor a cégnél. Velük, valamint Mesztigné Kovács Irén minőségbiztosítási vezetővel beszélgettünk most az évforduló óta eltelt időről. - Miként alakultak a dolgozók munka-és szociális körülményei? Milyen változást jelentett a 2005- ben életbe lépett új kollektív szerződés? Milyenek a bérfejlesztés, az osztalékfizetés kilátásai? - kérdeztük a kollégáktól.

Határozatlan idejű kollektív szerződés

Gedei Józsefné

- A következetes és kitartó szakszervezeti munka eredményének tartjuk az eddigi határozott idő helyett az "üzemi alkotmány" határozatlan időre szóló kiterjesztését - mondta Gedei Józsefné, a szakszervezeti tanács elnöke.- Érdemi előrelépésnek tekintjük azt is, hogy a korábbi juttatások zöme változatlanul érvényben maradt. A lakásépítési támogatást továbbra is változatlan feltételek mellett - a cég lehetőségeivel összhangban - igényelhetik a kérelmezők. A jubileumi hűségjutalmi rendszerben annyi a változás, hogy a 25 éves törzsgárdatagságot elérők az aranygyűrűn kívül választhatnak nyakláncot, karkötőt vagy fülbevalót l4 karátos aranyból, nyolc gramm súlyig. Beszélgető társaink közül Almási Jenőné márciusban kapta meg a Solvent gravírozású jubileumi aranygyűrűt, Gedei Józsefné szeptember l5-én lesz rá jogosult.

A segélyezés, a fizetési előleg, valamint a végkielégítés korábbi rendszere is változatlan maradt. Ami visszalépést jelent: a cég gazdasági eredményei az idén nem tették lehetővé a dolgozók üdülési hozzájárulásának biztosítását. Még nagyobb gond, hogy a hagyományos szeptemberi beiskolázási segélyre sincs pénze a társaságnak, amit most a szakszervezet saját erőből próbál kompenzálni - reflektált a szakszervezet elnöke. Jelenleg az állományi létszámuk 103 fő és 11 nyugdíjas, ebből a szakszervezeti tagok száma 58 fő (35 fő a budapesti, 23 fő a kapuvári alapszervezetnél). Miután csak a szakszervezeti tag munkavállalók gyerekeinek tudják a 5000 forintos hozzájárulást fizetni, ez 20 iskolás gyermeket számítva 100 ezer forint kiadást jelent.

2004 július 1-től Kunhegyesen és Kapuváron új bélfeldolgozó részlege működik a cégnek, egyelőre kis létszámmal, de szükség lehet a kapacitás növelésére, miután a gyulai bélüzem megszüntetetésére kényszerültek a húsfeldolgozó kombinát vágóvonalának a leállítása miatt. A dolgozók egy részét el kellett bocsátani, egy részét azonban sikerült a kombináthoz visszahelyezni, de úgy tudják, hogy itt sem maradhatnak sokáig. Március 1.-től a budapesti központban működő bélfeldolgozó üzem tevékenységét - gazdasági megfontolásból - a Dabason lévő részlegükhöz helyezték át, helybeli lakosokkal kiegészítve a szükséges létszámot. A Gubacsi úton jelenleg a fűszerkeverő üzem és a kereskedelmi egység munkatársai dolgoznak. Kapuvári üzemegységük változatlan körülmények között működik Az itteni szakszervezeti alapszervezet közvetlenül a HDSZ-hez tartozik, így a szeptember 1- 30. között sorra kerülő választásokat ennek megfelelően szervezik meg.

A Solventnél öt fős üzemi tanács megválasztására került sor még 2004.novemberében, melyben minden telephely képviselteti magát.

A második félévben bíznak

Évek óta tendencia a társaságnál, hogy bérfejlesztésre mindig az őszi hónapokban kerül sor. 2003-ban december 1.-től hajtottak végre 5 százalékos átlagbéremelést, tavaly október 1-től ugyancsak 5 százalékos bérfejlesztésre volt lehetőségük. Ebben az évben - a Húsipari Dolgozók Szakszervezete iránymutatásának megfelelően - 9 százalékos béremelésre nyújtottak be igényt. A menedzsmenttől szóbeli tájékoztatást kaptak, hogy jelenleg nincs lehetőség bérfejlesztésre, de az alapszervezet ezt a választ nem tekinti véglegesnek, bíznak az őszi hónapok sorsfordító erejében.

A nem éppen kedvező előjelek ellenére készülnek a hagyományos év végi ajándékozásra is. Évekig a cégvezetés fedezte a karácsonyi csomagok költségeit, 2004-ben sajnos a cég ehhez nem járult hozzá. Az elmúlt évben a szakszervezeti tagok részére egységcsomagot állítottak össze, és időben eljuttatták azokat a vidéki telephelyeikre is.

Gedeiné, Almásiné, Haluska János, Stofa Lászlóné, a szakszervezeti aktivisták készülnek az esedékes szeptemberi választásokra.

Mesztigné Kovács Irén arról tájékoztatott bennünket, hogy miután a bélfeldolgozó üzem a Gubacsi útról Dabasra költözött, a minőségi tanúsítvány feltételrendszerébe a bélfeldolgozás helyébe a bélkereskedelem került. Idén áprilisban - már a negyedik alkalommal - újratanúsító auditon bizonyította a cég, hogy eleget tesz az ISO 9001: 2000 szabvány követelményeinek A vezető elmondta, hogy a minőségpolitikát minden auditálás előtt felül kell vizsgálni és a minőségirányítási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat évente oktatni kell. Várható, hogy az élelmiszerbiztonság szigorodása a minőségvédelmi követelményekben is megmutatkozik és a környezetvédelemre is fokozottan figyelni kell. A Solvent tapasztalt munkavállalói azonban eleget tesznek a magasabb követelményeknek.

Gregor Pál