HÚSOS 2005. XIII.évfolyam 4.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Párbeszéd és parlament

Dr. Borsik János

A kormány 100 lépés programjából a változtatás igénye olvasható ki: az irány jó, a módszer vitatható, néhány rögtönzés nem tetszik - jelentette ki Dr. Borsik János, az Autonómok szakszervezeti szövetség elnöke érdekvédő újságírók előtt. A MUOSZ Szociális Párbeszéd szakosztályának nyár eleji fórumán az ismert szakszervezeti vezető úgy ítélte meg, hogy a munkanélküliség kezelése, a feketemunka elleni fellépés és a foglalkoztatás könnyítése terén kedvező irányú változásokat jeleznek a kormányzati intézkedések. - A kormányok 15 évig kollaboráltak a kialakult helyzettel - mondta Borsik, aki szerint a munkaügy területén néhány lépés kimaradt a meghirdetett programból. Konkrétan a korkedvezményes nyugdíjazásra utalt. Az Országos Érdekegyeztető Tanács tevékenységét értékelve az érdekvitákban szaktekintélynek számító szakszervezeti vezető hangsúlyozta: az OÉT helyzete nem rosszabb a szélesebb társadalmi párbeszédnél, de nem is jobb annál. Úgy vélte, hogy a Kormány és a nagyvállalkozók között egyre több egyeztetésre kerül sor, ami "nem tesz jót" a nyilvános érdekegyeztetésnek. Mindemellett - mondta - tárgyalni kell, nincs más alternatíva. Az érdekegyeztetéssel összefüggésben úgy értékelte, hogy a szakszervezetek között jó az együttműködés.

Újságírói kérdésekre válaszolva az Autonómok elnöke kifejtette: a rendszerváltozás 15 éves mérlege szakszervezeti szempontból a sok nehézség ellenére is pozitív, mert a munkavállalói érdekvédelem kikerült a politika irányítása alól. A pluralizmusnak vannak önértékei, de hátrányai is, ennek felismerése mellett sem lehet azonban a nagy szövetséget rehabilitálni. A szakszervezetek és pártok kapcsolatáról szólva Borsik János kijelentette: ha a pártok stabilizálódnak, nem zárható ki, hogy szakszervezeti vezetők bemenjenek a parlamentbe.