2005. XIII.évfolyam 4.szám |
SZAK- SZERVEZETI ÉLET |
A munkásosztály nem a paradicsomba megyNagyarányú leépítés a Gyulai HúskombinátbanNehéz korszakát éli a Gyulai Húskombinát Rt., ahol a szakszervezet és a munkavállalók kedélyét tavaly ősszel az borzolta fel, hogy - amint erről akkoriban beszámoltunk - a menedzsment felmondta az érvényben lévő kollektív szerződést. A vezetés egy új, a modern kor megváltozó követelményeire hivatkozva érvénytelenítette az "üzemi alkotmányt", miközben határozottan cáfolta azt az érdekvédelmi aggodalmat, hogy a döntés mögött nagyobb arányú létszámleépítés előkészítése állna. A csak sejtett lépés mégis bekövetkezett, összesen 346 munkahely megszüntetését jelentette be a cégvezetés idén júniusban. A régi kollektív szerződés felmondásától az új megkötésén át a felmondások elleni tiltakozásig tekinti át a történteket Bezdán János szakszervezeti elnök. A gyanú beigazolódott- Sajnos beigazolódott a tavaly őszi gyanúnk, amelynek többször hangot adtunk, tudniillik, hogy Gyulai Húskombinát Rt. vezetése minden tagadás ellenére valójában egy nagyobb arányú elbocsátást készített elő azzal, hogy 2004. október elsejével felmondta az addig érvényben lévő, és megítélésünk szerint jól funkcionáló kollektív szerződést - kezdte mondandóját az érdekvédelmi vezető. A kollektív szerződés felmondásának határideje 2005. március 31-én járt le, és bár erre az időpontra nem sikerült megállapodni, de két héttel később mégis sikerült tető alá hozni az új szerződést, ami egyaránt vállalható kompromisszum volt a munkavállalók és a munkáltatók számára. Ekkor, igaz csak rövid időre, úgy tűnt, rendeződnek a gondok az ezer főt foglalkoztató élelmiszeripari cégnél. A 2004-es gazdasági év milliárdos összegen felüli negatív eredménye és a folyamatos piacvesztés azonban egyértelműen azt mutatta: a problémák mélyülnek. A gondok ismeretében az idén június 7-én összehívott rendkívüli munkásgyűlés résztvevői a határozott kérdések ellenére sem kaptak választ, hogy a húskombinát vezetése számol vagy sem tömeges elbocsátással. A három nappal későbbi fejlemények viszont jól mutatták, mire lehet számítani. A cég vezetése ugyanis június 10-én az üzemi tanáccsal és a Békés Megyei Munkaügyi Központtal közölte, hogy 346 munkavállaló elbocsátásáról döntött. MentőakciókMár a leépítés bejelentése előtt a szakszervezeti tanács úgy határozott, nagyon aktív és intenzív érdekvédelmi munkát folytat, hogy felhívja minden érintett figyelmét a súlyos gondokra és minden tőle telhetőt megtegyen a veszélybe került munkavállalók érdekében. Első lépésben helyi egyeztetést hívtak össze a békési fürdővárosban, amelyre meghívták a gyulai polgármestert, a Gyulai Húskombinát tulajdonosait és vezetését, valamint a nagyobb beszállítókat és a földművelésügyi tárca vezetőit. A sikeresen megszervezett egyeztetésen részt vett a térség ellenzéki országgyűlési képviselője, Tóth Imre (Fidesz-MPSZ), Molnár László, az MSZP békéscsabai parlamenti képviselője, a gazdasági bizottság tagja is. Az agrárminiszter azonban az illetékes helyettes államtitkár helyett a Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetőjét küldte a tanácskozásra. Az egyeztetést követően váltak ismertté a kormány 100 lépés programjának az agráriumról szóló intézkedései, amelyben egyetlen szó sem esik a nehéz helyzetbe került élelmiszeripari cégek segítéséről. Az agrárium "hét lépése" csalódást keltett Gyulán, mivel hiányolták az élelmiszeriparról szóló nyolcadikat. A június 16-ai gyöngyösi agrár tanácskozáson ezzel az állásponttal szembesítették a rendezvényen résztvevő Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is. - 2004 novemberében Gyulán ülésezett a HDSZ választmánya, az érdekvédelmi szervezet ekkor ünnepelte megalapítása 15 éves évfordulóját. Az ülés végén nyílt levelet fogalmaztunk meg a kormányfőnek címezve. Ebben kifejtettük, hogy az európai uniós csatlakozás óta eltelt rövid idő felgyorsította és elmélyítette a magyar húsipari ágazat válságát. A korábban nagy exportteljesítményt és jó eredményt produkáló cégek, mint a Pick Rt. és a Gyulai Húskombinát, komoly gondokkal küzdenek. Jeleztük, hogy 2002 tavasz és 2004 ősze között háromezer munkahely szűnt meg az ágazatban. Arra kértük a kormányt, hogy tűzze napirendre, miképpen lehetne orvosolni a húsipar gondjait. A kabinet kedvező reagálása ellenére fél évig nem történt semmi. Az ügy bizonyára a földművelésügyi minisztériumban akadt el - sorjázta a történteket Bezdán János. Mindeközben a kormányzati 100 lépés ismertetése céljából Gyulán járt Lamperth Mónika belügyminiszter (egyéni képviselőként a kaposvári húsüzem tekintetében érintett), aki ígéretet tett Bezdán Jánosnak, hogy az ügyben nem csupán az agrártárca, hanem a munkaügyi minisztérium figyelmét is felhívja a kedvezőtlen fejleményekre. Figyelmeztető sztrájkA Gyulai Húskombinát Rt. vezetése által június elején bejelentett tömeges létszámleépítés miatt a szakszervezet szociális megállapodásra tett javaslatot a cég vetetésének. A kétfordulós tanácskozáson a szakszervezet ígéretet kapott, hogy az elbocsátandó munkavállalók a törvényben foglalt minden járandóságukat megkapják. Fekete napként vonul be a gyulai húsipar 130 éves történetébe 2005. június 28-a, amikor utoljára volt vágás a cégnél. Az érdekvédelmi szervezet ezen a napon egyórás figyelmeztető sztrájkot tartott a nagyüzemben, tiltakozva a megítélésük szerint kedvezőtlen irányba mutató folyamatok ellen. Ezt a napot a szakszervezet gyásznappá nyilvánította, a figyelmeztető sztrájk alatt a munkavállalók fekete gyászszalagot viseltek. - Nem a tevékenységet kell megszüntetni, hanem szűkebb, de jobb termékpalettával, valamint a piacszerzéssel kellene előremenni - utalt arra Bezdán János, hogy a gyulai hentesmesterség történetében lehetséges volna más forgatókönyv is. Mindenesetre július 8-án megalakult az Országos Demonstrációs Bizottság, amely döntött arról, hogy szeptemberben tiltakozó megmozdulást szerveznek Budapesten, ahol újfent az ágazat válságjeleire kívánják felhívni a kormányzat és a közvélemény figyelmét. Bezdán János érdeklődésünkre elmondta, egyelőre hiányzik az EU-konform piacvédelem a magyar kormányzati politikából, amelyet olyan hatékonyan alkalmaznak Ausztriában és Franciaországban. Emellett gondot jelent, hogy a szólamok dacára nem sikerült fellépni a húságazatban a feketemunka ellen, ami elsőrendűen a nagyobb és tisztességesen dolgozó cégek pozícióit rontja. Emellett az érdekvédelmi vezető nem rejtette véka alá azt sem, hogy meglátása szerint a Gyulai Húskombinát vezetésében szakmai erősítésre volna szükség, mert az utóbbi időben több jól képzett szakember távozott a részvénytársaságtól. - Egyelőre annyit látunk, hogy 346 ember távozik a cégtől, és hatszázan dolgozunk tovább. De nem látjuk azt a stratégiát, amely garanciát adna arra, hogy a nagyüzem hosszabb távon fennmarad. Ez nem kis gond - hangsúlyozta Bezdán. Gyulán az is borzolta a kedélyeket, hogy a földművelésügyi miniszternek írt levelükre írt válaszban Gráf József szakminiszter, talán csak árulkodó elírás miatt, amellett tett hitet, hogy a jövőben jobban segíti a kormányzat az importot. Erre aligha van szüksége a magyar húságazatnak! Itt tartunk, egy régebbi olasz filmre utalva: a munkásosztály nem a paradicsomba megy. Bod Tamás
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |