2003. XI.évfolyam 3.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
A marsallbot ott van a zsebükbenKiváló szakmunkásokA Húsipari Szakma Kiváló Tanulója és a Bosznay László Emlékversenynek ebben az esztendőben Baján a Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Gépészeti Szakiskola, valamint a Délhús Rt. adott helyet. Az április elején megrendezett nemes vetélkedésre az ország 16 szakképző intézetéből 26 tanuló érkezett, s adott számot elméleti - technológia, gépismeret, szakmai számítás, munkavédelem, higiénia - felkészültségéről, és a gyakorlati ismeretek terén megszerzett tudásáról. A gyakorlati versenyre a Délhús bajai üzemében került sor, ahol a vágási, csontozási, töltési feladatok mellett gépismeret, laborgyakorlat és érzékszervi bírálat is volt a feladatok sorában. A versenybizottság tagjai a Vágóállat- és Hús Terméktanács, az Országos Kereskedelmi és Iparkamara tagjai közül kerültek ki, míg a versenyfelelősök az FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézetének képviselői voltak, az egyes feladatok értékelését független húsipari szakemberek végezték. A zsűri elnöke, Hegedűs Géza véleménye szerint az elmúlt évekhez képest lényeges előrelépés volt tapasztalható. A gyakorlati feladatokat a versenyzők általában jól megoldották, azonban továbbra is gondot jelentett a nem megfelelő méretű és élességű kések használata. Az elméleti feladatsor megoldásánál kiemelkedően jó felkészültségről tettek tanúbizonyságot a versenyzők a HACCP-vel kapcsolatos kérdéseknél, itt sok 100 százalékos megoldás született. Az is nagyon biztató, hogy a 21 versenyző teljesített 66 százalék felett. Az országos szakmai versenyen a Délhús Rt. bajai üzemének tanulói végeztek az élen. Az első helyet Sárközi István, míg a másodikat Demcsák Gábor szerezte meg, a harmadik pedig a Szegedről érkezett Kürti Róbert lett. Az ÉDOSZ különdíját Sárközi István, míg a HDSZ-ét Demcsák Gábor vehette át. A Délhús Rt. és a bajai szakképző intézet között példaértékű együttműködést a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Bosznay Emlékéremmel ismerte el. Mint Marton István, az FVM főosztályvezetője elmondta, a verseny résztvevői megérezték a szakmában rejlő lehetőségeket. Ezek előtt a fiatalok előtt nagy jövő áll, az EU tagországaiban bárhol találnak munkát maguknak. Az is fantasztikus, hogy a 26 versenyző közül 21 már szakmunkásként megy haza. - A sikerrel szerepelt tanulókra hosszú távon is számítunk - mondta Lukács György, a Délhús Rt. elnök-vezérigazgatója. - A versenyzők felkészítésében részt vevők egykoron maguk is a szakma kiváló tanulói voltak és ma már, mint mesterek képzik a jövő szakembereit. Az első két helyezettet a vállalat külföldi úttal jutalmazza. A szakmunkásverseny arra is alkalmat teremt, hogy az ország különböző pontjain dolgozó szakemberek találkozhatnak egymással, kicserélhetik tapasztalataikat. Kötetlen beszélgetéseken vehetnek rész, a húsipari szakma ennek is köszönheti, hogy közösség tud maradni. A szakképzés válságos helyzetben van, rövid az idő a szakmai alapok elsajátításhoz. A három év alatt megszerzett tudásra rá lehetett építeni a speciális ismereteket. Ehhez a szakmához egy kicsit különleges képességgel is rendelkezni kell. A vágáshoz erő kell, a csontozás művészet, az ízesítés pedig tudomány, e három együttes megléte jellemzi a jó szakembert. Nem volt egyszerű feladat Sárközi Istvánnal, a verseny első helyezettjével néhány szót váltani. Boldogan vették körül a barátok, családjának tagjai a megilletődött győztest, aki a szakma szeretetét otthonról hozta, ugyanis az édesapja is hentes. Nem számítottam arra, hogy én végzek az első helyen - mondja. Látszik rajta, hogy még igazán maga sem hiszi el, hogy sikerült. - Az első nap volt a legnehezebb, de ezen kívül is sok izgalmas pillanata volt a versenynek. A szakmában szeretnék maradni. A terveim között szerepel, hogy leérettségizem. Abban, hogy ilyen jó eredményt értem el, nagy szerepe volt a szakoktatóimnak, valamint a felkészítő tanáromnak Vargáné Tombácz Zsuzsának. Szalai Kornélia
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |