2003. XI.évfolyam 3.szám |
SZAK- SZERVEZETI ÉLET |
Húsos majális GyulánÉvről évre visszetérőn a legnagyobb Békés megyei dolgozói majális a húsosoké. Méreteit, jellegét tekintve a szakmában is párját ritkítja, hogy több mint kétezer ember számára a Gyulai Húskombinát Rt. szakszervezeti és üzemi tanácsa egész napos programmal majálist szervez. Az ok rendkívül egyszerű, Bezdán János a cég érdekvédelmi vezetője ezt ekképpen fogalmazta meg: "Kell egy nap az együttlétre ennél a nagy cégnél, hogy családjaink körében jobban megismerjük egymást, és jól érezzük magunkat, szórakozzunk." Az idei, VII. Húsos majális megnyitója - a hagyományoknak megfelelően május utolsó szombatján - azzal az újdonsággal szolgált, hogy a jelenlévőket először üdvözölhette vezérigazgatói minőségében Varga Ferenc. Előtte Bezdán János, a HDSZ gyulai alapszervezetének vezetője, egyben a szervezőbizottság első ember szólt a jelenlévőkhöz. Mondandója végén a szakszervezeti vezető arra kérte a Gyulai Húskombinát Rt. első emberét, hogy a jövőben a cég is támogassa ezt a teljes kollektívát és családtagjaikat átfogó rendezvényt. Varga Ferenc ígéretet tette erre. A köszöntők után a legkisebbek zenekari kíséret mellett bemelegítettek, miközben megkezdődtek a sportversenyek.A Gyulai Húskombinát sportpályájára a délelőtt folyamán folyamatosan érkeztek a résztvevők, délfelé ki lehetett volna tenni a "Megtelt" táblát. Hat évvel ezelőtt, 1997-ben, a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) alapításának 90. évfordulóján rendezték meg először az egész napos családi összejövetelt. Azóta a megjelentek száma folyamatosan emelkedik, mára teljes a siker. Ez egyértelmű választ adott arra a kérdésre, hogy szükség van-e ilyen rendezvényre? Erről azok a gyerekek is tudnának mesélni, akik a játszóházban rajzoltak, festettek, verset mondtak, vagy céllövöldéztek, horgásztak, netán felültek a forgókra és délután együtt énekeltek a Hanta Banda együttessel. Napközben igazi szenzáció volt, amikor pontban délben szirénázó tűzoltóautók érkeztek a helyszínre. A forróságban, bemutatóképpen, tömlőiket gyorsan kitekerve locsolni kezdtek a magasba. Az aláhulló víz enyhülést adott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Eközben ádáz küzdelem folyt a focipályákon és a teniszpálya salakján. Ám a legnagyobb és legváratlanabb meglepetés a darts-versenyen született, ahol a sportággal most megismerkedő mindössze tízéves Radnóti Ádám 86 ponttal maga mögé utasította a mezőnyt. A teniszezőknél Vincze Csilla immár másodjára vitte el a pálmát, míg a kispályás labdarúgásban szoros mérkőzések és izgalmak közepette a csontozók csapata szerezte meg az első helyet, míg a másodikak a készáruraktárosok lettek. A nagy sörsátorban élénk érdeklődés és még ennél és nagyobb bíztatás mellett az erősebbik és a gyengébbik nem képviselői is összemérték erejüket a szkander-versenyen. A nőknél végül Vozár Sándorné bizonyult a legerősebbnek Harmath Gyöngyi előtt, míg a férfiaknál Békési Ferenc lett az első, megelőzve Uhrin Zoltánt. Sikerrel debütáltak az új programszámok a mostani gyulai húsos majálison. A társas táncosok bemutatója nagy sikert aratott, és ugyanebben volt része délután a sörsátorban fellépő bűvésznek is. Az idei sztárvendég, a népszerű Delhusa Gjon kora esti fellépése igazi siker volt, felejthetetlen perceket szerzett az őt kedvelőknek. Ám a hangulat ezek után sem "ült le", mivel a gyulai húsosok előtt először fellépő Bereczka és Zsizsi fergeteges nosztalgia műsorukkal megénekeltették a jelenlévőket. Ezt követően nem sokkal a vidéki buszok elindultak, de a helyieknek még éjfélig tartott a diszkó. A szervezőbizottság vezetése részéről Bezdán János úgy zárta az egész napos összejövetelt: Jövőre, veletek, ugyanitt! Ehhez hozzátette: az égiek ismét kegyesek voltak, hiszen egész nap hétágra sütött a nap. Szervezésből már csak ezért is: jeles. Bod Tamás
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |