HÚSOS 2003. XI.évfolyam 3.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Billegő termékpályák

Német Imre agrárminiszter a fórumon

Húsmarha tartására biztatta Németh Imre agrárminiszter a gazdákat a Vasi Baráti Kör májusi fórumán. A Rába mellékén egykor sok állatot legeltettek, amit jól tud a vasi származású szakember, aki elmondta, hogy jelenleg mintegy 30 ezer növendék marhát tartanak a gazdaságokban, miközben évi 94 ezer darabra szereztünk kvótát az EU-ban. Ha nem tudjuk ezt az állatszámot igazolni, akkor nem tudjuk a támogatást lehívni, bent marad a pénz. Ezért a tárca ösztönzi a húsmarha nevelését, már az első évben 26 ezer forintot adnak állatonként a gazdáknak.

A szakminiszter egyébként a magyar mezőgazdaság legnagyobb betegségének a termékpálya feldarabolását, az integráció felbillenését nevezte. Mai gondjaink jelentős része a privatizáció lebonyolítására vezethető vissza, amikor fontos ágazati vertikumok szétestek. Kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a termékpályák egyes szereplői. A 90-es évek elején 5-6 milliárdos bevételért eladtunk kiváló hazai élelmiszeripari üzemeket, most pedig csak az idén 19 milliárd forintot kell arra költeni, hogy ne omoljon össze a sertéságazat. Vagy például az átgondolatlan tulajdonosi változások miatt a korábbinak a felére esett vissza az öntözhető terület, ami száraz időszakokban, mint az idei tavaszon is, igen nagy gondokat jelent. Az őszinte légkörű találkozón Németh Imre nem titkolta a földijei előtt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás nehézségeket okoz az ágazatban, várhatóan szerkezetváltozást von maga után. A vidék felzárkóztatására azonban egyre több támogatás jut majd.

(Horváth)