2003. XI.évfolyam 1.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
A csapatépítés a legfontosabb feladatom- nyilatkozta Varga Ferenc, a Gyulai Húskombinát új vezérigazgatója
Nem válságkezelés, nem is vállalati konszolidáció, hanem egyértelműen a csapatépítés a feladatom, ezzel bíztak meg a tulajdonosok. Ez a stratégiai feladat nem korlátozódik a menedzsmentre, a csapatba a cég több mint ezer dolgozója egyként beletartozik - nyilatkozta a Húsosnak Varga Ferenc, a Gyulai Húskombinát tavaly szeptemberben kinevezett új vezérigazgatója, akinek megbízatása, legalábbis egyelőre, 2004. december 31-ig tart. A hatvanéves Varga kétszáz évre vezeti vissza gyulai gyökereit. Ezt azzal toldotta meg, hogy valójában ő az első gyulai születésű, aki első számú vezetője lett a húsipari cégnek. A vezérigazgató a hatékonyság, a termelékenység és a versenyképesség növelését nevezte a legfőbb célkitűzéseknek. Ugyanakkor nem hallgatta el, hogy az idén 16 milliárd forint árbevételét tervező cég hatvan embertől - kényszerűen - megválik, és amíg nincs nyereséges hónap, addig béremelést sem tud elképzelni Békés megye egyik legnagyobb gazdasági társaságánál. Kötött mandátum- Családfa-kutatásunk eddigi eredménye, hogy a famíliámnak több mint két évszázadra visszamenő gyökerei vannak Gyulán. Büszkeséggel tölt el, hogy köztük voltak hentesmesterek is, mint például a maga idejében méltán híres Burda Ferenc. Ez is bizonyság arra, hogy nem előzmények és gyökerek nélkül kerültem én huszonöt évvel ezelőtt a húsiparba - kezdte pályaképének megrajzolását Varga Ferenc. A cég első embere a 1970-es évek legvégén, az akkor fénykorát élő és több mint félezer embert foglalkoztató Gyulai Harisnyagyártól igazolt át a Gyulai Húskombináthoz, ahol közgazdasági főosztályvezetőként kezdte ténykedését. Kifejezte, hogy eddigi főnökeinek - Csíki Józsefnek és Zám Andrásnak - a munkássága tiszteletet parancsoló, ám nem rejtette véka alá, hogy mindenestül ő az első vezérigazgató a Gyulai Húskombinát élén, aki valóban ebben a középkori váráról méltán híres városban született. Kérdésünkre Varga Ferenc megjegyezte: vezérigazgatói feladatának egyik legfontosabb eleme a csapatépítés. Ez épp úgy jelenti a vezetés megerősítését és munkájának hatékonyabbá tételét, egyben a menedzsment fiatalítását, mint a teljes munkatársi gárda termelékenységének fokozását. A most hatvanéves vezérigazgató elismerte, nem ő a jövő embere a részvénytársaság élén, s mint emlékeztetett is, - Ha most jönne két sikeres év, akkor elképzelhetetlen, hogy folytatná? - kérdeztük Varga Ferencet. A vezérigazgató elmondta: megbízatását mindenképpen szeretné kitölteni, ezt követően pedig nagyon sok dolog függvénye, hogy folytatná vagy sem. - Ha az eredmények igazolnak, emellett látom a tulajdonosok és a kollektíva bizalmát, akkor feltehetően nem volnék a folytatás ellen - villantotta fel a jövő egyik lehetséges forgatókönyvét a Gyulai Húskombinát Rt. vezérigazgatója. Mandátuma a jövő év végéig tart. Külföldön olcsóbbakAz ágazat helyzetét értékelve Varga kifejtette, hogy az elmúlt évek igazolják: a húsipar nincs könnyű helyzetben. Ehhez hozzátette: mindennek szerteágazó okai vannak. Ezek között szerepel, hogy technológiai, higéniai, hatékonysági és termelékenységi szempontból egyaránt fel kell készülni az EU- csatlakozás kihívásaira, amelynek időpontja nagyon közel van. A Gyulai Húskombinát első számú vezetője elmondta azt is, hogy a jelenlegi szerény sertésfelvásárlási ár ellenére is igaz, hogy Hollandiában és Dániában kilónként 50-70 forinttal olcsóbban termelnek a sertéshizlalók, ami a támogatás mértékén felül azt is mutatja, hogy a hatékonyságban van még mit fejlődni. A gyulaiak célkitűzése, hogy a hazai és a hagyományos nyugat-európai piacok mellett visszaszerezzék a keleti és a közép-európai pozícióikat. Nem könnyíti meg feladatukat, hogy a hazai piac felvevőképessége korlátozott, miközben a feleslegeit a legtöbb honi feldolgozó itt akarja elhelyezni. Tény az is, hogy a hazai fizetőképes kereslet növekedése nem elsőrendűen a húskészítmények terén érhető tetten. Emellett nagyon erős a multinacionális kereskedelmi láncok érdekérvényesítő-képessége. A túlélők között- Nemrégiben néztem át az elmúlt időszak statisztikáit, és ebből kiderült, hogy áraink a multiknál minden évben 3 százalékkal csökkentek. Ez több százmillió forintot jelent az ágazat minden nagyobb szereplőjének évente - hangsúlyozta Varga Ferenc. Emellett az új tendenciákra is felhívta a figyelmet. Ezek közül figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és Kína extenzív sertéstermelésbe kezdett, és a tengeren túlról speciális hűtőhajókkal - lefaragva a szállítási költségeket - több tízezer tonnás szállítmányokkal árasztják el az öreg kontinenst. Ennek egyik következménye, hogy a brazil disznó kilója száz-százötven forinttal olcsóbb Szentpéterváron, mint az odaszállított magyaré. Varga Ferenc szerint, mivel Magyarország a kukoricaövezetben fekszik, ezért állnia kell a versenyt. A Gyulai Húskombinát vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: a fejlett világ húsipara ott tart, hogy nálunk is egy-két éven belül csak az maradhat talpon, aki képes lesz arra, hogy üzemét csak csomagolt termék hagyja el. Ezt azok a versenytársak, akik Magyarország EU-csatlakozása után megjelennek hazánkban, már régen tudják. Varga Ferenc jóslata szerint az erős verseny és a kemény feltételek néhány éven belül megrostálják a honi húsipari szakmát, és ezt csak négy-öt honi nagyvállalat éli túl. Éppen ezért tartja kedvezőnek a gyulai vezető, hogy a cég a HAGE Rt. tulajdonában van. Egyrészt, mert az elmúlt években három milliárd forintot ruházott be a cégbe, és az idén is 500 milliós fejlesztést hajtanak végre. Másrészt komplex agrárcégként teljes vertikumban tud gondolkodni és dolgozni, ami a cég és benne a zászlóshajónak tekintett Gyulai Húskombinát biztonságát is szolgálja. - A tavalyi nehéz év volt, üzemi szinten szerény eredményt értünk el, ám adózás után átcsúsztunk egy kis veszteségbe. Az idei üzleti terv 16 milliárd forintos árbevétellel és 3-400 millió forintos nyereséggel számol. A tavalyi 200 ezer sertéssel szemben 220 ezret szeretnénk levágni, aminek felét a HAGE Rt. telepei biztosítják. Az eredményhez a már hangoztatott hatékonyságjavulás és a versenyképesség erősítése mellet sajnos arra is szükség van, hogy hatvan munkatársunktól megváljunk. Mindez fájdalmas, de nincs más lehetőség - beszélt a közelmúltról és az idei kilátásokról a vezérigazgató. Ehhez hozzátette, megkapták a Húsipari Dolgozók Szakszervezete helyi alapszervezetének bérkövetelését, ami nyolc százalékos emelést lát szükségesnek 2003-ban. Varga Ferenc ezzel kapcsolatban kifejtette: addig nem lehet szó béremelésről, amíg veszteségesek a hónapok, így ebben a pillanatban az év közepéig a menedzsment nem lát lehetőséget béremelésre a cégnél. Az első számú vezető meglátása szerint az esetleges bérfeszültséget enyhítheti, hogy az elmúlt években jelentős mértékű volt a dolgozók fizetésemelése, így az átlagos bruttó bér ma 100 ezer forint fölött van, amivel holtversenyben dobogósok a honi húsos cégek között. Úgy véli, nem lebecsülendő az idei évre tervezett 15-20 millió forintos jóléti keret sem. Varga Ferenc hosszú évek óta a vezetés tagja a gyulai cégnél, és ebből következően jól ismeri az érdekvédelem és a menedzsment között kialakult kapcsolatot. Az alapvetően korrekt és kiegyensúlyozott viszonyokon nem akar változtatni. Mint hangoztatta, a viták az érdekkülönbözőségek megléte miatt természetesnek tekinthetők. Bod Tamás
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |