A pénz beszél
Az útlevél mindig kéznél van
Kellemes családi lakásban ülünk Kapuváron. A kinti november végi, korán
téliesre fordult időjárás hatásának kirekesztéséről a központi fűtés mellett egy
külön gázmelegítő gondoskodik, pedig a közvetlen hangulat folytán valószínűleg
amúgy sem lenne fagyos az itteni légkör. A negyvenes éveiben járó jókötésű férfi
egyszerű szavakkal mesél mindennapjairól, a feleség és a nagylány csak ritkán
szól, de így is hamar kikerekedik egy egyetértésben élő család életformája, amely
abban különbözik a többitől, hogy a családfő kora hajnaltól estig távol van,
ugyanis külföldre jár dolgozni.
Ezen a vidéken, Győrtől kezdve, s az osztrák határhoz közeledve egyre gyakoribb
jelenség ez, hiszen a magasabb kereseti lehetőség nagyon sok jó szakembert
késztetett arra, hogy a szomszédos Ausztriában vállaljon munkát. A kora reggeli
órákban talán nem is találkozni a határátkelőhelyen más utazóval, mint azokkal,
akiknek a munkanapja hajnali útlevélkezeléssel indul.
Kapuváron hiába van ott a Ringa Húsipari Részvénytársaság most is felvételt
hirdető gyáregysége, a húsos szakmából is egyre több a külföldre járó. Van aki
távolabbi munkahelyéről csak hetente egyszer, pénteken érkezik haza, s vasárnap
este indul vissza, akad aki kétnaponta jön, de olyan szerencsés is van, aki a
határhoz közel talált munkahelyet, s így minden este hazajárhat. Házigazdánk, N.
G. ebbe az utóbb említett csoportba tartozik, igaz, hogy ehhez naponta 180
kilométert autózik.
Hajnali négykor indul, s az év legnagyobb részében a hazafelé vezető utat is
sötétben teszi meg. Munkahelye a Fertő tó felső csücskénél van, s immár
harmadik éve egyetlen napot se hiányzott onnan. (Ehhez hozzátartozik, hogy a
téli nagy havazás idején szerencséje volt, mert azokban a napokban, amikor
járhatatlanokká váltak az utak, éppen szabadságát töltötte.) Az ilyen munkaerőt
kedvelik és becsülik meg ott, mert akire számítani lehet, az maga is számíthat az
osztrák munkáltató anyagiakban megnyilvánuló elismerésére.
A beszélgetés során kibontakozik N. G. életútja, aki 1976-ban kezdte a húsos
szakmát, s az iskolaévek után az inaséveket Győrött töltötte, utána került a
kapuvári gyárba. Amint mondja, az akkori viszonyokhoz képest nem keresett
rosszul. Munkatársai is tisztelték, ami abban is megnyilvánult, hogy bizalmat
szavaztak neki a szakszervezeti munkában. Ez viszont sokszor hozta kellemetlen
helyzetbe. Ugyanis, aki ügyszeretettel végzi ezt a munkát, az előbb-utóbb két tűz
közé kerül. Végülis mégsem ezek miatt hagyta ott a kapuvári munkahelyet. Amint
többször hangsúlyozta, bárki bármit mondhat, a külföldre szerződés alapvető
indoka minden esetben a pénz. Nála is az volt.
Az ő esetében nem egyik napról a másikra történt az átállás. Azt megelőzően
ugyanis több éven át a szabadság idején és hétvégeken „kóstolgatta" ezt az
életformának mondható munkát. Így már ismerték jelenlegi munkahelyén, amikor
üresedés állt be, kimondottan a munkaadó hívta. Megbeszélték a családban, s úgy
döntöttek, elvállalja. És nem bánta meg.
Pedig nem könnyű így élni. De érdemes. Amint tapasztalta, a szomszédban azt az
embert, aki becsülettel és hozzáértéssel végzi munkáját, igen megbecsülik.
Hivatalos, közjegyző előtt aláírt és határozottan tisztességesnek mondható
szerződés alapján állt munkába és dolgozik évek óta. Olyan ez a szerződés,
amelyben a munkáltató sokkal több mindenre kötelezi magát, mint az itthoni
munkaszerződésekben. Csupán példaként az egyórás ebédszünetet, az
egészségügyi biztosítás mellett az évi öthetes fizetett szabadságot, a garantált
júniusi tizenharmadik és a decemberi tizennegyedik fizetést említi. Nem csoda,
hogy Győrtől Sopronig - Mosonmagyaróváron és Csornán át - egyre többen
választják ezt a lehetőséget.
A család mindenképpen jobban él azóta, amióta N.G. kissé távolabbra helyezte
munkahelyét. Ő nem egy nagy céget választott, hanem egy kisebb vállalkozásnál
dolgozik, ahol ha úgy vesszük, kiélheti a húsfeldolgozó szakma valamennyi
fázisát.
Tehát nem szalagmunkát végeznek ott, hanem mint mondja, a tepertőtől a
kolbászig mindent készítenek. Ha tetszik, azt is mondhatnánk, hogy szakmai
kihívást jelent ez számára, de ő kijózanítóan válaszol erre: legyünk őszinték, nem
ez számít, hanem a pénz. Ezért még jó néhány évig mindenképpen folytatja, aztán
majd meglátja, mit hoznak az itthoni változások.
Ezzel búcsúzunk a kellemesen meleg kapuvári családi otthonból, nem visszaélve
a házigazda idejével, hiszen korán kell lefeküdnie, mert hajnali négykor ismét
indul dolgozni.
Illés Feren
c