Adventi koszorú

Advent vasárnap az ócskapiacon. Hófoltok, tócsák, egymást kerülgető emberek, toporgó árusok és fürkésző vásárlók. Csendes alkú és hangos beszéd váltogatja egymást, az éppen kialakult üzleti szerepek szerint. A közeli templom harangja misére invitálja a híveket. Hosszú a délelőtt a szellős pultok mögött. Roma fiatalasszony panaszkodik, hogy még a helypénzre valót sem kereste meg, kevés a vevő. Áru pedig bőviben található.

Ide járnak a város legszegényebbjei, hozzák a kukákból mentett sok kidobott ócskaságot. Öreg nénik próbálnak túladni az egykori stafírung maradékán. Hagyatékból származó holmikat kinálnak földre terített rongyokról. Minden eladó, és minden megmenthető még az enyészettől. Csak szerencse és jó szem kell hozzá, hogy valaki kincsekre leljen a sok lim-lom között.

Nézelődik az ember és észre sem veszi, hogy szívéhez nő egy-egy tárgy, üzenet a régi időkből. Akkor aztán már nincs menekvés, jöhet az alku és máris vihetjük magunkkal az új szerzeményt. Jó lesz valamire, egyszer majd. Talán. A bizonytalanság benne van a bolhapiac levegőjében. Csak az a biztos, hogy idővel megválunk a legkedvesebb tárgyainktól is. Vagy az Idő kiüti a kezünkből... Kelleti magát a sok régi holmi. Mindenféle szerszámok, kalapácsok, fűrészek, balták és orvosi csipeszek. Konyhai eszközök: kések, villák, sziták, fűszertartók és sodrófák. Gyermekjátékok. Hangszerek. Alkatrészek a világ valaha működő masináihoz. Régi rádiók, lemezjátszók, zeneszekrények. Órák, műtárgyak, ékszerek. Imakönyvek, szentképek, kegytárgyak. Örökkévalóság és mulandóság. Megannyi emlék és emlékezés.

Szomorú és szép titkok tárulnak föl az ócskapiacon. A kis biborveres naptár szerint Loránth Marika 1937. január 13-án nem volt kongregációban és Nyuszival összeveszett. Hivatalos irat arról, hogy Bodnár Máriát (a virágillatú emlékkönyvben Manci) 1947. október 31-én Ortutay Gyula kinevezte altisztnek a Gazdasági és Műszaki Akadémiához a XIV. fizetési osztály 3. fokozatának megfelelő illetménnyel. Orosz Adél balettművésznőt névnapja alkalmából kártyán üdvözölte Nyitráról Mariska néni és Pista bácsi, 1958. december 10-én. Főhadnagyi egyenruhában délceg katona és a kedvese, a képhez hozzátűzve a kedves aktfotója. Figyelemre méltó amatőr felvétel a harmincas évekből. Cselédkönyv, munkakönyv, munkaszerződések. A vecsési aratóbanda elszegődését és járandóságait tartalmazó megállapodás a kiegyezés utáni évekből. Pontos lista a kosztolás és kvártélyozás feltételeiről, az agrármunkások kötelezettségeiről. Az irathalom alján statisztikai zsebkönyv, a II. világháború idejéből. A hosszú adatsorokból kiviláglik, hogy 1940-ben a gyáriparban egy munkás átlagos évi keresete 1319 pengő volt, Baranyában 1600, de Zemplénben csak 870 pengő.

Rengeteg könyv, brosúra, kiadvány keresi olvasóját a bolhán. Regények, műszaki leírások, lexikonok, bestsellerek a közelmúltból. Kultúra másodkézből. A század rendszerváltozásai fölforgatták a magán- és közkönyvtárak nyugalmát. Elhasználódtak eszmék és ideák, föltámadtak régi gondolatok és ítéletek. A piac rozsdás pultján most egymás mellett hevernek a Szikra könyvei az egyházak kiadványaival. Ebben a nagy kavarodásban szinte törvényszerű, hogy egyszerre találja meg a kutató kéz Szabó Ervinnek A tőke és a munka harca című könyvecskéjét és a Proletárok megváltása című egyházi brosúrát XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű körleveléről. Az előbbi 1911-ben, az utóbbi 1931- ben jelent meg.

Szabó Ervin könyvecskéjében külön fejezetet szentel a sztrájkoknak. Azt írja, hogy az angol statisztika 1888-tól, a német 1899-től rendszeresen számon tartja a sztrájkokat, sőt magyar sztrájkstatisztika is van 1905 óta. A századelő munkásmozgalmának teoretikusa fölteszi a kérdést: „mit helyezzen a munkás a munkáltatóval szembe, mivel kényszerítse végeredményben arra, hogy a profit nagyobb részét engedje át, mint azzal, hogy a profit forrását, a munkaerőt megvonja tőle? Semmi más hatalma a világnak nem hatja meg a tőkést." A szerzőnek nincs jó véleménye az ipari béke apostolairól, a munkásellátás korabeli formáiban a gyári feudalizmus megnyilvánulásait látja. Amit a mai olvasó úgy fordít le magának, hogy száz évvel ezelőtt munkásjóléti intézményeket tartottak fenn szociálisan érzékeny munkáltatók. Munkáslakásokat építettek, takarékpénztárakat és nyugdíjbiztosítókat működtettek, munkásválasztmányokat hoztak létre. Óh, régi idők, szentimentális őskapitalisták. Mire jutnának a 21. század hajnalán!

1931. május 15-én negyvenedik évfordulója volt, hogy XIII. Leó pápa kiadta a Rerum novarum kezdetű híres körlevelét. A nagy szociális pápának hódolva, XI. Pius körlevélben foglalta össze - a nagy világválság időszakában - az egyház tennivalóit, nem utolsó sorban azért, mert „Leó pápa üdvös intelmei bizony gyakran feledésbe mentek". A proletárok megváltása emiatt késedelmet szenvedett egyházi téren (is). XI. Pius szigorú bírálatot mond kora társadalmi és gazdasági rendszereiről, a gazdasági liberalizmus pusztításairól, a pénztőke urairól és az államfönségről, amely az önös érdekek akarattalan, megláncolt rabszolgája lett. „Egyrészt túlzott gazdasági nacionalizmus és imperializmus, másrészt nem kevésbé ártalmas és kárhozatos nemzetközi tőke és nemzetközi tőkeimperializmus, amely mindenütt résen áll, ahol zsákmányra van kilátás" - idézi a pápa szavait a brosura szerzője.

A nagy előd nyomdokain haladva a katolikus egyház legfőbb méltósága úgy véli, és a füzetecske ezt külön hangsúlyozza, hogy jó katolikus nem lehet szociáldemokrata. Egyfelől, mert a másik fél sem kerüli el az egyház figyelmét. Szavának súlyát a mérleg másik serpenyőjébe dobva, Pius pápa ítéletet mond azokról is, akik ugyan katolikusnak vallják magukat, de nem rettennek vissza a munkások kapzsi kizsákmányolásától.

A proletárok megváltását a magántulajdon-szerzés elősegítésével véli megoldhatónak Péter utóda. A munkabér méltányos megállapításához pedig Róma szerint több tényezőt is figyelembe kell venni. Először is - idézi a brosúra a körlevelet: - a munkás és családja életfenntartásához elégséges munkabér illeti meg a munkást. Túlzott bérek követelése azonban a vállalat tönkremenését okozhatja. A közjó azt kívánja, hogy a munkások bérét se túl magasra ne csigázzuk, se túlságosan le ne szorítsuk. Az elhibázott bérezés munkanélküliséghez vezethet. Az egyházfő figyelmét nem kerüli el az sem, hogy a munkabérek összefüggnek az árakkal.

Ezen utóbbi megállapítás nem sokat veszített érvényességéből, viszont nehéz lenne manapság mit kezdeni azzal a javaslattal, hogy az egy foglalkozási ágba tartozók valamennyien együttvéve: munkaadók, szellemi és fizikai munkások rendi, vagy foglalkozási testületbe tömörüljenek és mint önkormányzati testület az ügyeiket maguk intézzék. Erre korabeli olvasó sem volt vevő, dehát a pápa sem tévedhetetlen, mint tudjuk.

Az ócskapiacon egymásra torlódik a történelem, nem tudjuk melyik rétege rejt kincseket. Lapozza a szél a könyvek oldalait, nyílnak jobbra és balra. Állunk és várakozunk. Advent idején legyünk türelmesek. A múlt igehirdetőivel szemben legalább. Aki böngészni jár a tangóra, úgyis tudja, hogy egyszer majd szembetalálkozik a mai kor becses rekvizitumaival is, öröknek gondolt tárgyakkal és értékekkel. Elmúlik a világ dicsősége.