1999. VII.évfolyam 4.szám

BÉR
ÉS
MUNKA

Solami Rt.

Elkerülhetetlen a bérfejlesztés

Nyár végén még nem született bérmegállapodás a Solami Rt.-nél. Az elnökség Tőserdőn tartott ülésén megkérdeztük Palotai Lajostól, a cég szb- titkárának a véleményét kértük arról, hogy mi az oka az elhúzódó béralkunak és lesz-e az idén béremelés.

-A cég tulajdonosának nyilatkozatából is értesülhettek a Húsos olvasói, hogy a menedzsmentnek jó a kapcsolata az érdekvédelemmel, minek tulajdonítható, hogy ennek ellenére késik a megállapodás?

- Valóban, a kapcsolatunk nem rossz, amit az is bizonyít, hogy a közelmúltban öt évre szóló kollektív szerződést sikerült tető alá hozni. Igaz, hogy a tárgyalások több, mint fél évig elhúzódtak, de a dokumentum aláírása önmagáért beszél. Ha röviden minősíteni akarom: nem rosszabb az előzőnél.

- Ha megfelelőnek tartják a munkaügyi kapcsolatokat, akkor bizonyára másban kell az okot keresni.

- Zöld Gyula úr hivatkozott nyilatkozatából is értesülhettek a helyzetünk iránt érdeklődők, hogy a Solami Rt. gazdálkodása évek óta veszteséges. Ha ehhez hozzászámítjuk az ágazat közismert nehézségeit, akkor némi magyarázatot kapunk a megállapodás elhúzódásáról. Évközben volt olyan pillanat is, amikor úgy látszott, hogy az idén nem lesz béremelés; átmenetileg még csökkent is a nem alaptevékenységet végzők jövedelme. Ennek ellenére most arról számolhatok be, hogy közvetlenül a bérmegállapodás aláírása előtt álunk.

- Megtudhatunk valamit a részletekről is?

- Szóban már megállapodtunk és írásba foglaltuk az egyezséget. Eszerint az alapbérfejlesztés mértéke 1999. augusztus 1-jétől a Solami Rt.-nél - a kispesti gyáregység kivételével, ahol már júniusban megtörtént a bérfejlesztés - 20 százalék lesz, az idei májusi munkabérrel számolva. Az eddig alkalmazott 10 százalékos mozgóbér alapbéresítésre kerül és kiegészül további 10 százaléknak megfelelő összeggel. A fejlesztés havi bértömeg vonzata több mint öt millió forint havonta. A végzett munka arányában, differenciált alapbérfejlesztést hajtunk végre.

- Azt hiszem, erre a helyzetre illik a mondás, hogy jobb később, mint soha. -

Bérfejlesztésre nagy szükség van a Solami Rt.-nél. Az elmúlt években nálunk elmaradtak a bérek a munkavállalók jogos igényeitől és a szakmában elvárható színvonaltól is. Öt éven keresztül folyamatosan csökkent a reálbér. Ma már komoly gondot jelent, hogy az alacsony keresetek miatt a cég nem tudja megtartani a termelés szempontjából fontos szakembereket, elvándorolnak tőlük a legjobbak. Fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy a bérezésben csökkenjenek a kirívó feszültségek, a dolgozók becsülni tudják a munkahelyüket. A jelenlegi bérekkel a cég nem képes megtartani a számára szükséges munkaerőt.

-ó-

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre