Mérlegen az élelmiszerszabályozás
Középpontban a fogyasztók érdeke
Minden államnak alapvető kötelessége, hogy olyan szabályokat teremtsen az
élelmiszerek előállítására, amelyek kiküszöbölik, vagy legalább is csökkentik a
táplálkozás negatív, egészségkárosító hatásait. Az Európai Unióban (EU), miként
1996 óta Magyarországon, az élelmiszerszabályozás és törvénykezés középpontjában a
fogyasztó áll, ám hogy az élelmiszerek elfogyasztása sokféle, sokrétű
veszélyforrás is, az
Dr. Biacs Péterrel, a Központi Élelmiszerkutató Intézet (KÉKI) főigazgatójával
folytatott beszélgetésből is kiderül. Arra a kérdésre kerestük ugyanis a
választ, hogy EU konform-e a hazai élelmiszerszabályozás?
- Hogyan alakult az elmúlt években az élelmiszerszabályozás jogi háttere az
úgynevezett harmonizációs tevékenység során?
- Az élelmiszerszabályozás több lépcsős rendszer: a csúcsán az élelmiszertörvény
áll, amit a végrehajtási utasítások, rendeletek segítik. Az EU országaiban és
Magyarországon is arra törekszünk, hogy legyen egy élelmiszerkönyv, ami felváltja a korábbi
szabályozást, a szabványokat. Hozzá kell tennem, hogy a szabványok nem halnak ki teljesen erről
a területről, hiszen bizonyos termékeknél az EU-ban is vannak még szabványok. Magára az
élelmiszerre azonban jobb, ha a technológiát is megemlítő élelmiszerkönyvi leírás készül,
azonban elkerülhetetlen, hogy ipari segédanyagokra, adalékokra, esetleg
csomagolóanyagokra ne szülessen szabványi előírás.
- Az élelmiszer export azonban nem csak az EU-ban talál piacot. Követjük-e a
világ más tájékán érvényes szabályozást?
- Nem csak az EU direktíváit, leírásait, ajánlásait követi, hanem arra is
figyel, hogy a FAO/WHO közös Codex Alimentarius, az élelmiszer világszabvány titkárságának
tevékenysége milyen irányba fejlődik…
- Ha jól tudom, ennek a szervezetnek Ön az egyik vezetője…
- Az egyik nemzetközi bizottságát, az analitikai és mintavételi módszerek
bizottságát
vezetem, amelyik rendszeresen Budapesten ülésezik. De nem ezért említem a Codex
Alimentariust, hanem mert a WTO, azaz a világkereskedelmi szervezet vezetői a
Codex
testületeit kérte fel arra, hogy vitás esetben két fél között eldöntse az adott
kérdést. Az igaz,
hogy a magyar élelmiszerexport zöme, 70 százaléka az EU piacon talál vevőre, de
változatlanul jelen szeretnénk lenni a világpiacon bizonyos speciális
termékekkel. Ezért is
szükséges, hogy a Codex bizottságaiban is kellő aktivitást fejtsünk ki, s nyomon
kövessük,
hogy ott mi történik.
- Annak ellenére, hogy a világ kevésbé figyel a nemzeti szabályozás alapjául
szolgáló élelmiszertörvényre, hadd kérdezzem: korszerű-e a magyar
élelmiszertörvény?
- Több, mint száz évvel ezelőtt alkottuk meg az első élelmiszertörvényünket,
igaz, ez
még az osztrák-magyar monarchia törvénye volt. Aztán jó hatvan évig semmi nem
történt,
később, 1957-ben egy rendelet, majd 1976-ban új törvény állította vissza az
élelmiszerszabályozás rangját. Tizenkét évvel később a szabályozásba be kellett
építeni a
kereskedelmet és a vendéglátást is. Az egységes végrehajtási utasítás azonban
nem született
meg. A rendszerváltás tehát egy rendezetlen helyzetben következett be.
Természetesen nem
volt vitától mentes, hogy milyen új élelmiszertörvényt alkosson a Parlament:
apró, részletekig
menő szabályozást, avagy ernyőszerű, általánosságban fogalmazó, de a
végrehajtási utasításban
részletekig szabályozó törvényt. Az uniós harmonizáció jegyében végül is az
utóbbit
választottuk, bár a hiányosságokat is megfogalmaztuk. Ez azt jelenti, hogy
azokon a
területeken, ahol az uniós szabályozást még nem tudjuk alkalmazni, a hazai
viszonyokhoz
igazodó jogszabályokat fogalmaztuk meg.
- Az élelmiszertörvény végül is megelőzi korát, a magyar valóságot…
- Ez jó megfogalmazás: a törvény a jelenlegi elvárásokat messze eltúlozva ad
jogosítványokat a fogyasztóknak, ugyanakkor idehaza nincs még egy jól
szervezett, hatékony
fogyasztóvédelmi hálózat. A kormány ugyan létrehozta a Fogyasztóvédelmi
Főfelügyelőség,
ami szépen fejlődik és terjeszkedik, de ennek még nem partnere az Országos
Fogyasztóvédelmi
Egyesület, amely igazából még nem erőteljesen képviseli a hazai, vagy a külföldi
fogyasztót.
Sok a tévhit, a kevés ismeret, amin változtatnunk kell. A fogyasztók
felvilágosításával, a
kommunikációval van leginkább baj.
- Hogyan értsük a kommunikáció hiányát?
- Úgy, hogy talán még a hatóságok sem ismerték fel a kockázatelemzés
fontosságát,
hogy tudjuk, egy élelmiszer elfogyasztásakor esetleg milyen kockázat leselkedik
a fogyasztóra.
Azt is tudomásul kell vennünk, hogy az élelmiszerek nem egyformán hatnak az
emberekre.
Akad közöttünk túlérzékeny is, akinek számára például a kis mennyiségű tej
elfogyasztása is
kellemetlenséget okoz, a tejcukor miatt. Minderre a vásárló figyelmét is fel
kell hívni.
Magyarországon ez ügyben még szinte semmi nem történt, s a fogyasztó szinte
semmilyen
problémájára nem kap tájékoztatást.
- Érvényesülnek-e az élelmiszeriparban az élelmiszertörvény normatívái?
- Két szempont alapján osztályozunk egy élelmiszert, amikor a minőségét,
piacképességét meghatározzuk. Az egyik: megfelel-e az előírásoknak. A másik: a
biztonsága
mennyire megnyugtató, vagyis nem károsítja az egészséget, nem okoz betegséget.
Az előírásoknak való megfelelés piaci kategória, általában közös megegyezéssel
születnek, s az
érdekképviseleti szervezetek - vagy éppen a kamarák - dolga, hogy őrködjenek a
betartásuk
felett, tehát nem állami feladat. A biztonság egyértelműen állami feladat, ott a
hatóságoknak
kell résen lenniük, s a kártokozókat megrendszabályozniuk. A mezőgazdasági
termelés az
élelmiszerlánc legelején helyezkedik el, ott is egy minőségi megfelelés az
alapvető norma, ám a
biztonságos termelés problematikáját a környezetvédelem sajátítja ki.
Az már egy harmadik kérdés, hogy van-e elegendő élelmiszer. Gyakran védekeznek
a
mennyiségi szemlélettel azok, akik a piacképességet, biztonságot nem tudják
teljesíteni,
mondván: nem a piacképesség, a jó minőség, a biztonság a fontos, hanem hogy
legyen
elegendő élelmiszer.
- A Magyar Élelmiszerkönyv két kötete már elkészült, amelyben - az Európai
Unió gyakorlatának megfelelően - ajánlások fogalmazódnak meg az ágazat szereplői
számára.
- Ez egy soha be nem fejeződő folyamat, mert egyrészt a külvilág, az Európai
Unió
újabb és újabb direktívákat ad ki, vagy újrafogalmazzák a régit, másrészt a
harmadik kötetben a
mintavételi és vizsgálati módszereket foglaltuk össze. Ez utóbbinál szintén
folyamatos a
fejlődés, hiszen korszerűbb technikai lehetőségek, módszerek lépnek életbe. Ez a
munka tehát
sehol nem fejeződött be, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy van egy érvényben lévő,
de
megújításra váró fejezet. A Magyar Élelmiszerkönyvben azonban nem csak a hazai
termékek
jelennek meg, hanem minden olyan import termék is, amelyet idehaza forgalmaznak.
A
vertikális, azaz a termékekre vonatkozó, egyedi, sajátságos dolgokat feltüntető
fejezetben kell
még újabb és újabb élelmiszereket leírni, hiszen a világkereskedelemben mintegy
200 ezer
élelmiszert forgalmaznak. Magyarországon ötezertől 30 ezerig terjed a választék
skálája, mivel
egyre több, bár mennyiségében kevés élelmiszert hozunk be. Az itthoni üzletekben
több mint
90 százalékban hazai élelmiszereket találunk, de azt nem állíthatjuk, hogy ez
mindig így lesz.
- Szóljunk külön is a hústermékekről.
- Nagyon érdekes, hogy a közvélemény mennyire nincs tájékozódva arról a
változási
folyamatról, ami az utóbbi évtizedben zajlott, s zajlik ma is. A különböző
húsüzemekbe kerülő
sertések lényegében fiatal állatok, s hat hónapos korban, átlagosan 90 kilogramm
súlyban
vágják le őket. Ez azt jelenti, hogy a húsuk alig tartalmaz látható, nagy
mennyiségű szalonnás
zsírmennyiséget, ahogy azt a régebben otthon hizlalt, 200 kilós kocáknál
megszoktuk. A
sertészsír fogyasztása is egyre inkább csökken, mivel éppen a kisebb mennyisége
miatt drága
termékké lépett elő. S hadd tegyem hozzá, hogy a zsírfogyasztásról alkotott
szemléletünket is
meg kellene változtatnunk. Tudomásul kell vennünk, hogy egy felnőtt ember
táplálkozásában
valószínűleg helytelen a sok zsír fogyasztása, de egy gyerek számára jóval több
zsírmennyiségre van szükség a fejlődése érdekében. A csecsemőknek pedig
egyenesen
létfontosságú táplálék, különben rosszul alakul ki az idegrendszerük. Azt is
megkockáztatom,
hogy idős korban sem ártalmas a sok zsír fogyasztása, legfeljebb a koleszterin
tartalomra kell
ügyelni. A húsnak és a zsírnak komoly élettani szerepe van az ember életében.
- Mindezen tudományos okfejtés után Ön szerint mi a húsipar
teendője az EU csatlakozásig?
- Amit a vágóhídon levágnak, s az állatorvos ellenőriz, azon termékek
biztonsága megkérdőjelezhetetlen. Ilyen vágóhidakról nem kerülnek ki olyan
élelmiszerek,
amelyek fertőzöttek, szennyezettek lennének. A nagyüzemi vágás mellett azonban
sok olyan
kisüzemi, házi húsfeldolgozás is folyik, ahol a biztonság egyetlen garanciája az
állat egészséges
volta. Hogy mivel hizlalták az állatot, azt már nehéz kideríteni a hatóságnak
akkor, amikor az
üzletekben lefoglalják a feketevágás termékeit. S amíg az ilyen árucikkek magas
arányban
jutnak a fogyasztóhoz, addig nem mondhatjuk, hogy minden rendben van a
hústermékek körül.
A húsiparnak és hatóságnak tehát a feketepiac arányát kellene minimálisra
csökkenteni az EU
csatlakozásig, mert amíg ez a helyzet fennáll, addig a biztonság nem
garantálható.
- Történt némi kísérlet az elmúlt időszakban a feketepiac
felszámolására, s tény, hogy amikor szigorú hatósági ellenőrzések voltak, a
budapesti
üzletekben 20 százalékkal kevesebb fekete termék jelent meg. A hatósági
ellenőrzés tehát
a kulcsszó?
- Igen, bár ne feledjük, hogy azok a vizsgálatok, amelyekkel be tudjuk
bizonyítani a hamisítást, nagyon drágák, s a technikája nem mindenki számára
hozzáférhető.
Ezek az eredetvizsgálatok, amely a legnagyobb hiányosságunk, bár az Európai Unió
sem
teljesen felkészült ebben a témában, de Amerikában erősen vizsgálják a
termékeket. Az
eredetvizsgálat a hús eredetéig kiterjed, vagyis az öröklési anyagtól a
táplálkozási és
feldolgozási technológiáig mindent megvizsgálnak. Ehhez pedig kevés jól
felszerelt
laboratórium van az országban, hiszen immunológiai módszereket kell alkalmazni.
Nálunk a
KÉKI-ben van ilyen laboratórium, s ki tudjuk mutatni, hogy a hústermékekben
milyen eredetű
hús található, sőt még a hőkezelt húsoknál is meg tudjuk ezt mondani.
- Van-e igény ezekre a vizsgálatokra?
- Hatósági oldalról ez csak akkor merül fel, ha olyan vitás kérdést kell
megválaszolni,
amelynek országhatáron túli vonatkozásai, következményei vannak. Amúgy pedig, ha
a
piacképességre nincs kihatása, akkor legfeljebb a fogyasztónak, vagy az
érdekképviseletnek az
érdeke az, hogy az ilyen módszerek közkeletűek legyenek. Ez inkább a szakma
becsületének, s
nem a hatóság kérdése. Amikor azonban kiderül, hogy a külföldről származó hús
nagyon
szennyezett, akkor a hatóságnak is közbe kell lépnie, s abban a pillanatban
szüksége van az
említett vizsgálatokra. A másik izgalmas kérdés - az EU-ban sincs még teljes
felkészültség - az
úgynevezett gyors vizsgálat. Ez azt jelenti, hogy gyanú esetén egy műszer
segítségével a
helyszínen vizsgálja meg az ember a terméket. Ehhez speciális műszerek
szükségesek, mint
például a vágóhidakon a húsarány mérésére szolgáló eszköz. A cégeknek
mindenképpen
érdekük a jó minőség és a biztonságos termék előállítása, hiszen gazdasági erővé
válik a jó
hírnév, a megbízhatóság. Ha a fogyasztók bizalma erősödik az adott cég terméke
iránt, azt
csak úgy képesek hosszú távon megőrizni, ha a belső ellenőrzés szigorú, a
minőségbiztosítási
programok jól működnek. Ezek szavatolják ugyanis a vásárlói bizalmat.
-A középpontban mindig a fogyasztó érdeke áll. Piaci oldalról közelítve a
kérdést,
megőrizhetjük-e a hungaricumok piaci pozícióit hosszú távon?
- Csak akkor, ha pontosan leírjuk azt, hogy a termék mit tartalmaz és mitől
hungaricum, s az összes számba jöhető piac nyelvére lefordítjuk a leírásokat.
Ezeket aztán meg
kell küldeni minden országba azzal a kéréssel, hogy az ő élelmiszerkönyvükbe,
szabályozásukba iktassák be. Ilyen offenzív szabályozási törekvéseket azonban
még nem
fedezhetünk fel, boldogok vagyunk, ha a saját termékeinket itthon leírjuk, s
örülünk annak,
hogy eurokonform. Csakhogy a magyar termékek egy része, például a hungaricumok
igényelnék ezt a más nyelvre történő leírást, de nem tesszük meg ezeket a
lépéseket. A másik
kérdés viszont az, hogy az említett termékekből kis mennyiség készül, s inkább
kuriózumként
jutnak a külföldiek asztalára. Intézetünk sokat foglalkozik a hungaricumként
számon tartott
termékek tudományos leírásával, elemzésével, azon vagyunk, hogy minél több
tudományos
közlemény jelenjen meg róluk, mert akkor ez garanciát ad a tudomány oldaláról. A
tudósok
piaci menedzserei is lehetnek egy-egy terméknek, ha jól megválasztják a kutatási
témát. A
KÉKI tehát egyfajta missziót is betölt azzal, hogy a hazai termékek kiválóságát
tudományos
eszközökkel támasztja alá.
Hajtun György