Programtervezet
A gazdaságpolitikával szemben támasztott követelményeket fogalmazza
meg az MSZOSZ IV. kongresszusának programtervezete, amelyből az
alábbiakban fontosabbnak vélt megállapításokat közlünk.
A rendszerváltás óta eltelt évek gazdasági és társadalmi problémái leginkább a
bérből és fizetésből élőket sújtották. Az első években az átalakulási válság,
majd
az egyoldalú stabilizációs politika a középrétegek teljes elszegényedéséhez, a
munka leértékelődéséhez, növekvő szociális feszültségekhez vezetett, amelyet a
magas munkanélküliség, a foglalkoztatás biztonságának megrendülése csak
súlyosbított.
Az elmúlt évek bebizonyították, hogy sem a társadalom félrevezetése, sem az
érdekképviseletek kirekesztése nem vezethet tartós eredményre. Ahogy a
gazdaság sikeres stabilizációjához, úgy a gazdaság növekedéséhez is szükséges a
gazdaságirányítás és a munkavállalók együttműködése.
Az elkövetkezendő évek nagy kihívása lesz a felkészülés az euro-atlanti
integrációra. Ez mindenekelőtt megköveteli az infláció csökkentését, a
foglalkoztatottság növelését, a bérjövedelmek közelítését az uniós szinthez,
valamint a Szociális Charta előírásainak széles körű teljesítését. Az előkészítő
tárgyalásokat rendkívül körültekintő elemzéseknek, és érdekegyeztetésnek kell
segíteni.
A politikában és a közgondolkodásban fontosságuknak megfelelő helyre kell
kerülniük olyan kategóriáknak, mint a munka, a munkajövedelem, a
munkavállalók és a szakszervezetek.
A munkavállalók olyan fenntartható gazdasági növekedésben érdekeltek, amely
már nemcsak az export bővülésére, hanem a belső piac fejlesztésére is épít.
Különösen fontos kérdéssé vált ez 1998. közepére, amikor az új kormány első
intézkedéseiben nem mutatkozik sem munkavállaló, sem pedig
szakszervezetbarátnak.
A munkavállalók legfontosabb gazdaságpolitikai elvárása, hogy a kormány
segítse elő új munkahelyek teremtését, a meglevők megőrzését, és ezáltal a
munkanélküliség csökkenését. Váljon a foglalkoztatás bővítése a gazdaságpolitika
prioritásává.
Az MSZOSZ elvárja, hogy a kormányzat hatékonyan lépjen fel a fekete és a
szürkegazdaság visszaszorítása, a törvények betartása érdekében. A fekete és
szürkegazdaság csökkentésének alapvető feltétele a legális gazdaság adó- és
járulékfizetési terheinek mérséklése.
A jövedelemelosztás aránya alapvetően a munkavállalók javára változzon.
Szülessen megállapodás a tripartit árfigyelés piacgazdasági intézményének
felállításáról.
A harmadik évezred küszöbén a munkavállalók azt várják a kormányzattól, hogy
a fejlett piacgazdaságnak megfelelő működésében segíti és hagyja érvényesülni a
társadalmi kapcsolatok, a többszintű érdekegyeztetés rendszerét.