Választmányi ülés
Bérek
Jól szolgálta a kölcsönös tájékoztatást a HDSZ ügyvivő testületének október
közepén tartott ülése. Az alapszervezeti vezetők beszámoltak az idei
bérfejlesztés
helyzetéről, a megállapodások teljesítéséről. Kiderült, hogy ebben az évben is
sok
bonyodalommal járt a béralku, a munkáltatók nem mindig tartották magukat a
játékszabályokhoz, szívesen húzták az időt és ha lehetett, megpróbálták egymás
ellen kijátszani a különböző munkavállalói csoportokat. Újra a régi nóta:
ágazati
kollektív szerződés hiányában nincs „iránytű", visszafogottak az információk,
magukra vannak utalva az alapszervezeti vezetők. Mindemellett a vállalatok
többségénél alapvetően rendezettnek mondhatóak a viszonyok, elviselhetetlen
bérfeszültségek nem akadályozzák a szociális partnerek együttműködését
A bérformák meglehetősen tarka képet mutatnak, a bérarányokat nagyon nehéz
áttekinteni és megítélni. Úgy tűnik, hogy a kíméletlen verseny relatíve
hátrányba
hozza a szakmát, a cégenként megismert átlagbérek elmaradnak az ipar átlagától.
Már csak az összevethetőség miatt is jó lenne, ha volnának pontos, átfogó
statisztikai adatok. (Fölmerül: a munkaadók egymás között is titkolják a
béradatokat, vagy csak a Húsos olvasóitól féltik?) Tény, hogy a szakszervezeti
vezetők nincsenek könnyű helyzetben az 1999. évi bértárgyalások előtt. (Majd
talán az új évezredben nyitányán …)
Foglalkoztatás
Az oroszországi válság köztudottan kedvezőtlenül érinti a húsipart. Érezhetően
hatást gyakorol a foglalkoztatás alakulására is. A választmányi ülésen adott
„körkép" alapján egyenlőre nincs szó drámai helyzetről. Igaz viszont, hogy több
helyen is nagyon elbizonytalanodott a határozott idejű szerződéssel
foglalkoztatott kollégák helyzete. Elsősorban az ő munkahelyeik forognak
veszélyben. Természetesen cégenként eltérő súlyú a keleti export és az „áttérés"
lehetőségei is különböznek. Úgy tűnik, hogy a cégek vezetői sem szívesen
nyúlnak a létszámleépítés eszközéhez, megpróbálják átvészelni a nehéz időket.
Ezzel együtt is a szakszervezetre nagy nyomás nehezedik a munkahelyek
megtartásában. A kérdés nyilvánvalóan súlyosan esik latba majd a jövő évi
bértárgyalások idején. (Az ülés óta sajnos egyes cégeknél történtek elbocsátások
- Szerk.)
Vagyonügyek
A testület nehezményezte és tarthatatlannak nevezte vagyoni ügyekben a
megállapodás elhúzódását. A hosszú előkészítés után kidolgozott megállapodás
elfogadását a HDSZ a törvény által arányosan biztosított készpénz kifizetéséhez
köti. Ha ezt az ÉDOSZ nem teljesíti, a HDSZ feljelentést tesz. (Alapos lenne
ugyanis a gyanú, hogy a pénz eltűnt.) Egyidejűleg a HDSZ a cégbírósághoz
fordul, hogy a vagyonkezelésre alapított Kft-ben gyakorolni tudja tulajdonosi
jogait. A megállapodás meghiúsulása esetén a HDSZ tájékoztatja az MSZOSZ-t
és azt is megfontolja, hogy a nyilvánosság elé tárja az ügyet.
Az ügyvivő testület végezetül arról döntött, hogy az MSZOSZ kongresszusának
előkészítésével kapcsolatban, a kiadott programtervezet megvitatására és a HDSZ
álláspontjának kialakítására összehívja a választmányt.