A szakma rabja

Kevesen mondhatják el magukról, hogy egész munkáséletüket egy szakmában töltötték. Dr. Földényiné Kamarás Sarolta, a húsosok között csak Saci, az érettségi utáni első munkanapon felkereste a kaposvári húsipari vállalatot, ahol rövid beszélgetés után azt mondták: ne is menjen haza. Három nap alatt beszerezte a munkakönyvét és szolgálatba állt. Az évek során a húsipar egyik legjobb számszaki embere lett. Ma a kaposváris évekre is szívesen emlékezik, „mint egy nagy család, úgy dolgoztunk együtt" - meséli. Ám 1994-ben a fővárosba költözött, s már várta is a hely a Budapesti Húsipari Vállalatnál.

- Ott ragadtam a húsiparban, ebben a mindig változó, nyüzsgő életű szakmában. S nekem ez az életelemem. Hiába voltam számszaki ember, belső ellenőr, a vezetőim nekem éppen olyan jó barátaim voltak a hentesek, a szállítók, a csomagolók, a kereskedők, mindenki, aki a szakmában dolgozott. Csak a szélsőségeket nem tűrtem. A munkások megtanítottak a szakma minden csínjára- bínjára és én, mint annyi más ember, rabjává váltam a húsos mesterségnek.

Saci erénye azonban nem csak abban van, hogy ismeri a húsos szakma rejtelmeit, s teljes mélységében a vezetés módszereit, problémáit, hanem abban is, hogy mindenkivel szót ért. Széles körű ismereteinek különösen nagy hasznát vette, amikor a BHV-nál a vállalati szakszervezeti bizottságnak is a tagja volt. Felkészültségét kiválóan alkalmazta a vezetőkkel folytatott vitákban, az érdekvédelemben. Felkészült és bátor asszony, aki sokat tett a munkások jogainak érvényesítéséért a privatizáció idején is. Bár azt ma is fájlalja, ahogyan a gyár a szemük láttára szétesett. A kollégákat azóta sem felejti el, sőt mostanában is rendszeresen összejárnak egykori munkatársaival. Nyomon követik egymás sorsát, örülnek, ha valaki sikeresen veszi az új élet akadályait.

- Jó kis csapat volt az, akár az osztályt nézem (amelynek vezetője volt), akár a szakszervezeti bizottságot, ahol igen sokat tanultunk egymástól, emberséget, kiállást.

A BHV után néhány esztendőt a Terimpexnél töltött. Ott is a húsosokat látogatta. A nyugdíjas időt ott kezdte meg, de közben nem mondott le a szakszervezeti tevékenységről. Egészen az elmúlt év végéig a HDSZ pénzügyi ellenőrző bizottságát vezette. A gyulai kongresszuson adta át a stafétabotot a következő generációnak, s húzta fel ujjára azt az arany pecsétgyűrűt, amelyet a kollégák nagy tapsa között adtak át számára. Az ujján ma is ott van, egy munkás élet szimbólumaként.

Aki azonban azt hiszi, hogy Kamarás Sarolta most „nyugton van", az téved, nem ismeri a múltat, amikor a sok és nagyon felelősségteljes feladat mellett rengeteg társadalmi munkára is volt mindig ideje. Erről tanúskodik a sok-sok elismerés, amelyekben olyan is van, amelyet „kapun kívüli" tevékenységéért érdemelt ki. Saci ugyanis külön elismerést kapott a ferencvárosi öregekért végzett munkájáért.

Most a legfiatalabbak felé fordul figyelme: három unokája ugyancsak igénybe veszi minden idejét. Sok boldogságot hozzá.