Új játékszabályok kellenek

Kedvező változásokról, rendezettebb munkaügyi kapcsolatokról, európai mércével mérhető viszonyokról beszélnek a munka világában. Úgy látszik, a politika és a társadalom is megsokallta kissé a tőke tombolását, mindent elsöprő erejét, amellyel képes volt megszüntetni munkahelyek százezreit, szociális vívmányok sokaságát és kockára tette milliók megélhetését. Aprócska jelek arra utalnak, hogy a piacgazdaság, a kapitalizmus építésének első szakasza lezárult. (Hogy a miniszterelnök úr kedvenc szófordulatával éljek.) A közvagyonból magántulajdon lett, és akik a nagy osztozkodásból kimaradtak, bőven kaptak magyarázatot, hogy ez így van rendjén. Szabadok lettek, örüljenek, ha munkából jut nekik elég. Az évek óta tartó nagy huzakodásba mindenki belecsömörlött egy kicsinykét. Az új tulajdonosokat fárasztja, hogy egyre többe kerülnek az őrző-védők, nincs nyugalmuk, ha egy politikusfélét lekorrumpálnak, tíz nyújtja a markát és vége-hossza nincs a könyöradományokat gyűjtők seregének. A munka hada sem bírja a dübörgést, az egyre gyorsuló tempót, hiába menekül előre, állandó hátbatámadásoknak van kitéve.

Emelkednek a normák, az árak, az adók és az adósságok. Jól jönne némi biztonság, betartható közmegegyezés, fontolgatják sokan a munkahelyeken. Némi nyugalom kellene, mielőtt a tulajdonszerzés és a profit utáni hajsza újabb hulláma beindul. Egy röpke pillanat, amíg újra rendeződnek a sorok és kiegyenesedhetnek a derekak.

Vélhetően eljött az ideje, hogy a munkaadók és a munkavállalók elfogadjanak bizonyos játékszabályokat és rendbe tegyék a kapcsolataikat. Ehhez kedveznek a körülmények is. Két nehéz év után megállt a reálbérek csökkenése és több új munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik. A munkaügyi kormányzat késznek mutatkozik egy aktívabb szerepvállalásra, ha lassan is, de több figyelmet kap a foglalkoztatás és mindaz, ami a munkahelyeken történik.

Kiss Péter munkaügyi miniszter a közelmúltban elismerte, hogy az 1992-ben elfogadott Munka Törvénykönyve a befektetőknek, az új tulajdonosoknak kedvezett, és növelte a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Ez volt az ára a tőke becsalogatásának. Kijelentette ugyanakkor, hogy nem halogatható tovább a pozíciók kiegyensúlyozása, a munkavállalók hátrányának kiegyenlítése. Ezért tovább nem halogatható a Munka Törvénykönyvének módosítása a T. Ház által.

Munkavállalói nézőpontból sokat számíthat, ha a törvény rendezi a jogutódlás kérdését. Vége szakadhat annak a káros gyakorlatnak, hogy az új tulajdonosok könnyűszerrel elvehetik a munkavállalók szerzett jogait, kedvezményeit, mert úgy gondolják, hogy a szerszám árában benne van a vele dolgozó ember is. Ugyancsak fontosnak ígérkezik az a módosítás, hogy a jövőben ne lehessen a munkavállalók képviselőit, az érdekvédőket „kivásárolni", kétszeres végkielégítéssel kirakni az utcára.

Lapzártakor még tart a Munka Törvénykönyve módosításának parlamenti vitája. Túlzottan derűlátóak lennénk, ha csak a jogszabályok szigorításától várnánk .hatékonyabb munkavállalói érdekvédelmet. Ennél több kell! A szakszervezeteknek akut helyzetekben szüksége van a politika támogatására is, hogy megvédhessék tagjaik érdekeit és tisztségviselőik munkahelyeit. (Mellesleg a tőke is megkapja a maga politikai támogatását.) Mindemellett szervezeti, személyi és anyagi feltételek is kellenek az erőviszonyok kiegyenlítéséhez. Csak így képzelhető el hosszú távon, hogy a munkaügyi konfliktusok törvényes keretek között, a legkisebb károkat okozva oldódnak meg. Különben a versenyszférában továbbra is abszolut esélytelenek lesznek az érdekvédők. Menetelünk a bérrabszolgaság felé. Maradnak az őrző-védők, a kommandósok, elkerülhetetlen lesz az erőszak nyílt vagy finomabb formáinak bevetése. Mindkét oldalon persze. Régi történet ez . . .

Az „újkapitalizmus" első éveibe némileg belefáradt, a saját szerepüket lassan kitanuló munkáltatóknak és munkavállalóknak a „a vadság korát" lezárandó, érdeke lenne a munkaügyi kapcsolatok normalizálása, a kölcsönös belátáson nyugvó partneri kapcsolatok kiépítése. Erre most kisérletet lehetne tenni. Később talán még nehezebb lesz.

Előfordulhat persze, hogy rosszul látom a dolgokat, a készülődő választási kampány villanófényei elvakítják az éleslátásomat. Fenntartva a tévedés lehetőségét, arra azért szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a szekszárdi kollégák munkaharcának és a HDSZ februári parlament előtti tüntetésének volt némi szerepe a Munka Törvénykönyvének módosításában és a kormányzati hozzáállás változásában. (Annyira azért nem lehetünk szerények, hogy ezt mi is elhallgassuk, mások úgyis hamar elfelejtették.)

Okosabbak lettünk egy tapasztalattal is. Úgy látszik, a törvényhozók értenek a szóból. - ha jó közelről (a Kossuth térről) hallják a választók hangját.