Labancok

A világ már csak ilyen, alig mozdul, mégis múlik. Az élet sodor bennünket, kit erre az oldalra, kit a másikra. Az egyiket lenyomják a víz alá, a másik meg azt hiszi, vízen jár. Nincs ez jól így, de hát mit tegyünk.

Főnöki stallumot kap valaki hirtelen, aki már azt hitte, hogy a zuhanó lift meg sem áll vele a földszintig. Jó sok pénz is jár a magas beosztással, meg persze póráz is, jó szorosra fogva. Kiegyenesedni nem lehet, még pisszenni sem. Csak taposni. Letaposni az alul lévőket. Piszkos munka, jó gyomor kell hozzá, de hát ezért fizetnek. Mert a család, az egzisztencia... Főkutya lehet a kis pincsi. Ugathat, ahogy a száján kifér. Ha nyilatkozik a sajtónak, pitbullnak képzeli magát, akitől félnek a járókelők.. Néha kikacsingat a szerepéből. Szeretné, ha elhinnék: a lelke ép, szinte fáj. Ilyenkor aprókat vakkant gazdája jó szívéről is. Hűség a néphez - hűség a pénzhez. Proletár testvérek, egyesüljetek! Csak ne babráljatok a szakszervezettel, és higgyétek el, a tőke csak jót akar nektek.

Fontoskodhat a kis buta. Legszívesebben székre állna, hogy magasabbról szólhasson. Boldoggá teszi, ha a tulajdonos nevében beszélhet. Azt hiszi magáról, hogy roppant tekintélyes. Arról meg szó sem lehet, hogy a király meztelen. Csak egy a fontos: a szolgálat, a hűség, a föntről jövő utasítások feltétlen végrehajtása.

Jócskán túlteljesítve minden parancs, nehogy kétségek támadjanak. Nincs lacafaca. A francba a szakszervezettel, álmában se jöjjön elő a tavalyi béremelés, az üdülés, a segély.

Így vagyunk mi magyariak. Ahova egy külföldi beteszi a lábát, ott megterem a labanc, a császárhűség haladó hagyomány. A szegénylegények, talpasok meg csak fújják a kesergőt és szólongatják a nagyságos fejedelmet. Kuruc is terem mindig.