Bíznunk kell egymásban

Interjú Kapuvári Józseffel, a HDSZ elnökével

- A választmány döntése szerint 1997. november 14-15-én, Gyulán tartja kongresszusát a HDSZ. Hét évvel a rendszerváltozás után, a húsipar privatizálásának befejeztével milyen kérdésekre kell választ adni a szakszervezetünk legfőbb fórumának, mi foglalkoztatja leginkább a munkavállalókat?

- A privatizáció döntően befejeződött, de az ágazat további tulajdonosi és szerkezeti változások előtt áll. Ebből számunkra az következik, hogy további munkahelyek szűnhetnek meg. A fejlődés olyan irányba halad, hogy egyfelől várhatóan nagy tőkeerővel rendelkező vállalati csoportok jönnek létre, másfelől pedig egyes cégek a verseny feladására kényszerülnek, megszűnnek, vagy beolvadnak. Az elmúlt hét évben számos kisebb húsipari vállalkozás született, amelyeknek a sorsa, életképessége a jövőben dől el. Szakmai kihívás, hogy a hagyományos pozícióinkat megőrizzük, s emellett befolyásunkat kiterjesszük a kisebb egységekre is, tagságot szervezzünk, illetve a megállapodásokat kiterjesszük. Ezek a folyamatok az eddiginél is sürgetőbben vetik fel egy ágazati kollektív szerződés megkötését.

-A kongresszus tud-e nyomatékot adni az ágazati kollektív szerződés régóta húzódó megkötésének?

- Igen. A kongresszusnak foglalkoznia kell ezzel a fontos kérdéssel. Én azt szeretném, ha a kongresszus előkészítése időszakában világossá tudnánk tenni a szakszervezeti tagság, de főként a munkaadók előtt egy ilyen ágazati megállapodás előnyeit. Őszintén remélem, hogy az újjászerveződő Hússzövetség vezetői hasonlóan gondolkodnak ebben a kérdésben. Mindannyiunk számára fontosak ugyanis, hogy a munkaügyi kapcsolatok rendezettek legyenek.

- Több testületi ülés is foglalkozott már a kongresszus előkészítésével, a vélemények néhány kérdésben eltérnek egymástól. Miben vannak viták?

- A privatizáció után már valódi tulajdonosok működnek az ágazatban, akikkel szemben csak valódi szakszervezet képes a munkavállalók érdekeit képviselni. Ezen a kongresszuson fel kell tennünk a kérdést, hogy megfelelünk-e egy valódi szakszervezet kritériumainak. Szerintem a HDSZ az elmúlt években sokat lépett előre, de vannak még tennivalóink. Szervezeti bázisunk szilárd, alapszervezeteink működnek, gyarapszik a sztrájkalapunk, az újságunk megfelelő nyilvánosságot biztosít törekvéseinknek. Kollektív megállapodásokat kötünk, vannak szövetségeseink itthon és külföldön, és még tovább sorolhatnám a segélyezéstől az üdülésig a különböző tevékenységi köreinket. Ugyanakkor a HDSZ működésében és irányításában nem jut kellően kifejezésre, hogy egy jogilag egységes, országos szervezet vagyunk, amely a munkaügyi törvények szerint országosan és helyileg is partnere a munkáltatóknak, képviseli a munkavállalókat és megállapodásokat köthet. Ennek megfelelően a jövőben egységesíteni kell az alapszervezeteink működését, a vezetők és tisztségviselők választását, s egyidejűleg hatékonyabbá, erőteljesebb központi irányításra van szükség. A kollégáim nem vitatják az elkerülhetetlen változtatásokat, de az egységesítés üteméről és formájáról eltérnek a vélemények.

- Mondjuk ki, bizonyos centralizálásról van szó, amely a szekszárdi eset tanulságai alapján elkerülhetetlennek látszik. Rosszul látom?

- Valóban, ez a dolog lényege, de a probléma ennél összetettebb. Ami a szekszárdi eset tanulságait illeti, ebben az interjúban nincs elég hely a kifejtésre, de egyet szeretnék kiemelni. Ha egy alapszervezet kemény konfliktusba kényszerül, az érdekvédelem esélyeit illetően döntővé válik, hogy milyen erővel, felkészültséggel rendelkezik az ágazati szakszervezet, milyen személyi, anyagi, szakmai és politikai erőt tud latba vetni a helyi konfliktus megoldására. Ugyanilyen jelentőséggel bír az országos szövetséghez, az MSZOSZ-hez való tartozás és az egész szakszervezeti mozgalom szolidaritása is.

- Eddig csak az érdekvédelem szervezeti kérdéseiről beszéltünk. Hét év után mennyit változott a tagság felfogása, igénye és a szakszervezethez való viszonya?

- A kongresszus eredményessége vagy sikertelensége döntően azon múlik, hogy az előbbi kérdésekkel összefüggésben megjelenik-e a tagság véleménye és akarata. Látni kell, hogy a tulajdonosi változások nyomán egyre nyilvánvalóbbá válnak az érdekkülönbségek. Keményen megjelennek a tőke érdekei és ugyanilyen keményen kellene kifejezésre juttatni a munkavállalók érdekeit is. A rendszerváltozás után hét évvel még sokan nem ismerték fel, hogy személyes közreműködéssel lehet csak a munkáltatói érdekeket érvényesíteni. Vannak, akik azt várják, hogy a szakszervezeti bizalmi, az szb-titkár „kaparja ki a gesztenyét", mások sztrájkoljanak helyette és lehetőleg ki se kelljen nyitni a száját, ha zeng az ég, ha a munkaadó nem emeli a béreket, ha a kormányzat munkavállaló-ellenes intézkedéseket hoz. Azt tapasztalom a munkahelyeket járva, hogy a kollégák nem igazán bíznak egymásban, a közös fellépés sikerében. Félnek attól is, hogy nehéz helyzetekben elárulják egymást. Hozzátartozik a körülményekhez, hogy több ismeretre, tudásra lenne szükség a piacgazdaság új viszonyaihoz való alkalmazkodáshoz. A szakszervezetünk ilyen irányú kezdeményezéseit azonban esetenként értetlenség kíséri. Summázva: személyes közreműködés nélkül, bizalom hiányában, a szükséges ismeretek nélkül nem lehet hatékony érdekvédelmet végezni.

- A HDSZ 1994 óta az ÉDOSZ Szövetségen kívül működik. A kongresszuson, mint a szövetségkötés illetékes fórumán, felvetődik-e ez a probléma?

- Mint ismeretes, az ÉDOSZ Szövetség 1994 májusában zárt ki bennünket. Akkoriban feszült volt közöttünk a viszony, ami mára konszolidálódott. Úgy látom, hogy a kizárás idején vitatott kérdésekben az idő bennünket igazolt, de ez nem öröm a számunkra. Sajnos az utóbbi időben tovább romlottak az iparági szakszervezeti egység megteremtésének esélyei, amit részünkről az is nehezít, hogy nem történt meg az ÉDOSZ-szal a vagyonelszámolás. Való igaz, a kongresszus előkészítése során nem lehet megkerülni ezt a kérdést, de az együttműködés lényegében nem rajtunk múlik, mi nyitottak vagyunk a kapcsolatok rendezésére. Ha most „elnapoljuk" az ügyet, újabb évek telhetnek el, amíg helyreállhat az egység.