Szekszárdi tanulságok

Az alábbi tanulmányt a Magyar Szocialista Párt szakértői csoportja készítette, ismereteink szerint a párt vezetői számára. Az anyag egyes megállapításai a tények alapján pontosításra szorulnak, de egészében az elemzést érdekesnek és tanulságosnak tartjuk, ezért olvasóink tájékoztatására közreadjuk - Szerk.

A SZekszárdi Húsipari Részvénytársaságnál (SZHRT) történtek értékelése előtt tisztázni kell néhány alapvető sajátosságot. A nagyon rossz anyagi kondícióban lévő társaságot annak idején a felszámolást megelőzendő, egy speciális „hazárd privatizációs" eljárással magánosították. Ennek az a lényege, hogy az új tulajdonos jelképes áron jut tulajdonhoz és a tulajdonosi lépéseivel (racionalizálás, piacszervezés, tőkeinjekció) esetleg képes megmenteni a céget. Az ilyen hazárd eljárásnak három lehetséges eredménye lehet:
a.) sikerül a megmentés,
b.) így sem sikerül a cég életben tartása,
c.) a vevő egy ideig életben tartja a céget, közben kilopja a piacit, eszközeit, legjobb embereit és egy új, adósság mentes cégbe viszi át.

Szekszárdon a legvalószínűbb c.) variáns valósul meg. Ez teljesen egybevág az új tulajdonos személyes karakterével, stratégiájával, aki valójában kényszerhelyzetben van. A cég feljavítására fordítható pénze nincs. Ezért minden erejével a c.) variánson dolgozik, s ebben legfőbb törekvése az időnyerés. Szívós következtességgel manőverezik, húzza az időt, ígérget és visszavon, halogatja a SZHRT. fizetési kötelezettségeinek teljesítését, szemrebbenés nélkül hazudik. Közben kétségbeesetten építi ki a tehermentes háttércégét, a METRACO-t. Mindent megtesz a piacok, az emberek, az eszközök átvételére, s ami ez ellen hat, azt könyötelenül legázolja.

A külső jómodor és a hangoztatott jóindulat mögött ez a helyzet által kikényszerített stratégia van. A hazai privatizációban az ilyen végletes kényszerhelyzet és az ilyen tulajdonosi attitűd ritka, de nem példa nélküli. Ez az extrém szituáció egyúttal különös teherpróbát jelentett a dolgozóknak, a szakszervezeteknek, a kormánynak és a pártnak. Nézzük meg hogyan álltak helyt ezen a megmérettetésen a felsoroltak.

A dolgozók

A SZHRT. dolgozói a tapasztalatlanságuk és kiszolgáltatottságuk ellenére meglepően jól vizsgáztak. Magyarországon éppen Szekszárdon fordult elő először, hogy a dolgozók nem az állam vagy a lényegében állami munkáltató ellen indítottak sztrájkharcot. Itt valódi, könyörtelen és kitartó ellenfelük a tulajdonos. Ez a sztrájkharc nem volt olyan „összkomfortos", néhány órás megmozdulás, amelyet a vállalat vezetése burkoltan támogatott volna. (Mint amilyenek a BKV, a MÁV, a pedagógus és az orvos mozgalmak) A valódi ellenféllel folytatott kiélezett harc példátlanul hosszú ideje, 9 hónapja tart. Ezalatt a dolgozók szinte minden érdekvédelmi erényt felmutattak. Szervezettek, fegyelmezettek voltak, az egyéni érdekalku helyett a kollektív fellépést választották, s ami különösen fontos: nagy erejű szolidaritási megmozdulások is voltak a tisztségviselők védelmében.

Összegezve: az új „klasszikus, kapitalista" érdekkonfliktusban bevetették a klasszikus szakszervezeti eszközöket. Ezzel a magyar átalakulás történetében eddig hiányolt szereplő és magatartás jelent meg. A 9 hónapos szívós harc persze lassan kezdi lemorzsolni ezt az értékes összefogást. Ma már megmutatkoznak a fáradtság tünetei, mind többen választják az egyéni kiutat.

A szakszervezetek

A szakszervezetek, mint intézmények szereplése nagyon ellentmondásos volt. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének vezetése a küldetéséhez méltóan a dolgozók mellé állt. Kitartóan, sőt személyes önfeláldozást is vállalva küzdötték végig együtt ezt a harcot. Megadták a szervezési, szakmai segítséget. A helyi szakszervezeti tisztségviselők közül többen kivívták a dolgozók abszolút bizalmát, szolidaritását.

A társszakszervezetek és a szövetségek azonban lényegében elbuktak ezen a vizsgán. Nagyon sokáig azt sem vették észre, hogy itt „helyzet van", amire reagálniuk kellene. Mintegy 6-8 hónapig senkinek nem jutott eszébe a szolidaritás kinyilvánítása, magára hagyták a húsosokat. A Parlament előtti felvonuláson ugyan néhány tábla és felolvasott távirat jelezte, hogy lassan kezd ébredezni a szolidaritás, más azonban a mai napig nem történt.

Az igazi bukást azonban az jelentette, hogy bizonyos elemi szakszervezeti reflexek sem működtek, sőt olykor fordítva működtek. Az MSZOSZ elfogadott karácsonyra egy nagyobb virsli ajándékszállítmányt, éppen Schlegel úrtól. Szintén ő bérel irodát a Szakszervezetek Megyei Házában. Az MSZOSZ vezetője négyszemközt vacsorázik vele, sőt szó volt róla, hogy a húsosok ellen a tulajdonos által szervezett „sárga" szakszervezetet az MSZOSZ befogadja !

Ezek a jelenségek nagyon súlyos tünetei a magyar szakszervezeti mozgalomnak. Igazolni látszanak, hogy nem a dolgozók érdekvédelmi eszközei, hanem önérdek vezérelte bürokratikus intézmények.

A kormány

A kormánynak - még ha szocialista vezetésű is - természetesen semlegesnek és jogérvényesítőnek kell lennie ebben a szituációban. Ezzel nagyjából nem is volt baj. Ugyanakkor tény, hogy a tulajdonos sorozatosan és tételesen megsérti a Munka Törvénykönyvét, a csődtörvényt, nem fizeti rendesen a közterheket, súlyosan vét az élelmiszer-egészségügyi előírásokkal szemben stb… A kormányzati szervek nagyon vontatottan (vagy éppen sehogy nem) szereznek érvényt ezeknek a törvényeknek. Amikor már országos botránnyá dagadt az ügy, a Munkaügyi Minisztérium megkísérelt néhány vizsgálattal és bírsággal ráijeszteni a tulajdonosra, ez azonban a mai napig nem vezetett érdemi változásra.

A kormány lanyha és tétova fellépése mögött az van, hogy nem lát egyértelmű politikai irányítást a mögötte álló pártoktól.

MSZP

A szocialista, szociáldemokrata pártok sajátossága, azonosító jegye a dolgozók melletti burkolt, vagy nyíltabb elkötelezettség, ha úgy tetszik: „részrehajlás". A kormányra kerüléssel ezt a részrehajlást jobban álcázzák, de soha nem tűnik el. A szekszárdi esetnél éppen ebben vétett nagyon súlyosan az MSZP. Először is hónapokig tudomást sem vett a dologról. Nem ismerte fel, hogy a magyar társadalom és a szocialista politika számára rendkívül fontos pillanat jött el: a valódi ellenféllel szembeni valódi és kollektív érdekvédelem születése.

Néhány egyéni kapcsolatfelvételtől eltekintve, a párt hivatalosan közömbös volt, semmiféle segítséget nem nyújtott a jogaikért és létükért küzdőknek. A színfalak mögött viszont éppenséggel arról folyt a vita, hogy megnyilvánulhat-e a párt egyáltalán, nem ijeszti-e el ezzel a külföldi tőkét? Végül sok hónapi hallgatás és tétovaság után mindössze arra tellett, hogy egy olyan általános nyilatkozat született, amit semmitmondósága miatt észre sem vett sem a sajtó, sem a társadalom.

Tanulságok

A szekszárdi eset most elvesztette az érdekességét a közvélemény és a politika előtt, mert a szenzáció erejét elvették az azóta terjedő népi ellenállási bozótharcok (gazdák, szivattyúsok, tanárok, rendőrök stb…) A szocialista párt szempontjából mégis nagyon fontos ennek a következményeit levonni:
A bérből élőkben - az elmúlt 40 év ellenére - megvan a kollektív, szervezett fellépés képessége, készsége. Ezt a klasszikus kapitalista környezet nagyon gyorsan kiválthatja.

Ha a szocialista párt közömbös és tétova az ilyen küzdelmekben, akkor más politikai erők fognak „rácsimpaszkodni" ezekre a mozgalmakra. A szocialista párt jövőjét nem az érdeksemleges, technokrata magatartás alapozhatja meg, hanem ha azonosítható módon a bérből élők irányában többé-kevésbé elkötelezett, az ő érdekeiket jeleníti meg a politika világában. Más szóval az érdek- és értéksemleges un. szakértő pártokra, majd az érdek- és értéksemleges szavazók fognak szavazni (azaz senki) . A kollektív jogaik, érdekeik érvényesítésére törekvő dolgozók pedig arra a pártra, amelyik felvállalja őket.

A szekszárdi eset és az utána bekövetkezett népi bozótharcok nagyon különböző karakterűek, de a társadalmi béke szempontjából veszedelmesen összegződhetnek, ha az MSZP és a kormány egyforma, fanyalgó távolságtartással, kisszerű taktikázgatással egy táborba tereli azokat.