Hogyan végződik?
A szekszárdiak Kossuth téri tiltakozása nagy teret kapott a hazai és a külföldi
sajtóban egyaránt. A közvéleményen és a kormányzati szerveken keresztül igy a
szakszervezetnek sikerült nyomást gyakorolni a német tulajdonosra. Ez több
területen is megnyilvánult. A munkaügyi ellenőrzés megvizsgálta a jogtalan
intézkedéseket és hat millió forinttal elmarasztalta a munkáltatót.
Elutasították
- az átléptetéssel létrejött - új munkahelyek támogatására benyújtott igényt. A
szakminiszter a munkaügyi közvetítői szolgálat igénybevételére szólította fel a
cég vezetőit. Az ÁPV Rt. számon kérte a privatizációs szerződés teljesítését és
szankcionálta a tőkeemelés elmaradását, a munkaügyi kapcsolatok rendezésére
szólította fel a munkáltatót. Szekszárdra utazott a német nagykövetség szociális
referense.
Közben a munkaügyi bíróság helyt adott az szb-titkár keresetének, az
elbocsátását törvénytelennek minősítette. A parlamentben két interpelláció is
elhangzott a szekszárdi jogsértésekről. Az Érdekegyeztető Tanácsban, szakértői
és civil fórumokon napirendre került a szekszárdi ügy, amelynek dokumentumai
eljutottak az európai szakszervezeti mozgalom központjaiba is.
Mindezek feltehetőleg nem hagyták hidegen Herr Schlegelt, de csak lassan
hoztak eredményt. A demonstráció után négy hét telt el, miután a
kényszerszabadságolt szakszervezeti tisztségviselők - két fő kivételével -
újra
felvehették a munkát és kinyitották a szakszervezeti irodát. Többszöri
egyeztetés
után pedig csak március 25-én sikerült folytatni a január végén megszakadt
bértárgyalásokat.Megegyezni azonban nem sikerült, mert a tulajdonos képviselői
- bár alkut ajánlottak - csak olyan mértékű (18 százalékos) bérfejlesztésre
kívántak kollektív megállapodást kötni, amivel egyénileg „jutalmazzák" az
átlépőket. A szakszervezetnek ezért a pénzért asszisztálni kellene a vitatott
munkaügyi intézkedésekhez . . .
A szekszárdi kollégák harcának eseményei a sajtóból ismeretesek. A lap 3.
oldalán közölt írások a közös töprengést kívánják szolgálni. Ma ugyanis nem csak
az a fontos, hogy mi történt, sokkal inkább, hogy mi zajlik a színfalak mögött,
mi
lesz a történet folytatása, s hogyan végződik?