Párbeszéd a munkásságról

A munkások hagyták el az egyházat, vagy az egyház a munkásokat? Ezt Balogh Margit, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa kérdezte az Európai Katolikus Információs Központ (OCIPE) magyar szervezete által szervezett nemzetközi konferencián mondott el. A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott, A munkásosztály a Paradicsomba megy? címet viselő kétnapos vitafórumon természetesen más kérdések is válaszra vártak.

Mit jelent ma az a szó, hogy munkás? Van-e egyáltalán munkásosztály? Tragikus sorsú-e a munkásság? Azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen e sorok írója is részt vett, a következő kérdések körül folyt a közös gondolkodás, a polémia: Mi a munkásság szerepe a mai gazdasági struktúrában, mi változott az iparszerkezet megváltozás után, a hetvenes évek eleje óta? Az általános világgazdasági állapotokhoz képest mennyiben sajátos az átmeneti gazdaságokban a munkások helyzete? Hogyan kell értelmeznie az egyháznak a saját feladatát a „munkáskérdésben" Magyarországon és Kelet-Közép-Európában?

E fogas kérdésekre hazai és külföldi (francia, lengyel, szlovák) szakértők -- történészek, szociológusok, teológiai tanárok, újságírók, szakszervezeti vezetők - igyekeztek választ adni, közöttük Bruszt László, Kapuvári József, Földes György, Szalai Erzsébet, Thoma László és mások. Hangzott el - vitával egybekötött - előadás a gazdaság és az erkölcs kapcsolatáról, az egyház és a munkásság viszonyáról, a szociáldemokrata hagyományokról, a szociális célú vállalkozásokról, az érdekkiegyenlítés eszközeiről, a munkahelyi konfliktusokról, a szakszervezetek helyzetéről és jövőjéről. A sok érdekes téma között is különös figyelmet kapott az a helyzetkép, melyet két csíkszeredai kutató rajzolt meg a székelyföldi munkásság 1989. utáni helyzetéről.

A túlélés esélyei

Az egyes problémakörök megközelítésében és a következtetésekben az azonosságok mellett természetesen megjelentek a különbségek, az eltérések, ütköztek a nézetek, hiszen a résztvevők közül nem minden véleménymondó nyilatkozott az egyház látószögéből, keresztény szellemiségben. A helyzet megítélésében így is nagyobb volt a hasonlóság, hiszen a diagnózis könnyebbnek látszott, mint a hogyan tovább megfogalmazása, a perspektívaadás.

Mivel minden megítélést lehetetlen ismertetni egy rövid cikk keretei között, ezért talán Bőhm Antal előadásrészleteit érdemes kiemelni. Az MTA Politikai Tudományok Intézetének igazgató-helyettese úgy látta, hogy a rendszerváltás idején a munkásosztály szemlélő maradt, elszenvedte a változásokat, a privatizáció, a javak, a pozíciók újraelosztását. A munkásság bénultan tudomásul vette és veszi magárahagyatottságát. Elvesztette identitását (a munkásokból munkavállalók lettek), megkoptak a tradicionális értékek (a szolidaritás is), súlyos gondként jelentkezik a munkanélküliség, különösen az ország egyes térségeiben.

Vannak-e esélyek, mutatkoznak-e lehetőségek? Bőhm Antal ebbéli gondolatait négy pontban összegezte:
1. A munkások zöme elveszti munkahelyét, leszázalékolják, nyugdíjba vonul, segélyeket kap, közmunkát vállal, vegetál. Kiszorul a megszűnt munkásszállókból, marginalizálódik, hajléktalanná válik (a harmincezres otthontalanok között.)
2. Nem lázadnak, visszahúzódnak.Túlélési stratégiát jelent a fekete- és szürkegazdaság, a maradék leleményesség. Vissza a faluba.
3. Munkavállaló lesz, nem morog, minden feladatot, megbízást teljesít. Boldog, ha van munkája, szerencsés, ha vendégmunkás lehet. Végrehajtóvá, alattvalóvá válik.
4. A munkásság egy szűkebb rétege vállalkozó lehet, de inkább a szlogenek szintjén. A valóságban kényszervállalkozók, önfoglalkoztatók. A helyzet mint mindig, megint átmeneti - vonta le a következtetést a politológus. Hiányzik a fúzióerőt jelentő jövőkép. Marad (a lenini út analógiájára) az Európai Unió, a NATO. Csak éljük túl.

Példa és kihívás

A várakozásoknak megfelelő teret kaptak az eszmecserében a szakszervezetek. A domináns hang - fontosságuk elismerése mellett - a bírálat volt és az igénytámasztás. Voltak, akik szerint csökkent a szakszervezetek szerepe, mások szerint meggyengültek. Erőtlenek az érdekvédelemben, az érdekegyeztetésben, a társadalmi párbeszédben, kiesnek látókörükből a munkanélküliek. Ezért bírálták az MSZOSZ-t is. De legfőképpen azért, hogy „összefonódott" a MSZP-vel.

Az ajánlások is a kritizált dolgokkal voltak kapcsolatosak. Elhangzott olyan javaslat is, hogy hozzák létre a munkanélküliek szakszervezetét. Intenzívebb törekvésként jelenjen meg az új munkahelyek teremtése, a munkásság marginalizálódásának megállítása, lefékezése. E sorok olvasójának talán idegenül-érdekesnek hangzik a - francia előadó részéről érkezett - tanács, hogy a szakszervezetek vegyenek részt a jövő formálásában, a válság leküzdésében. Annak a feladatnak a kimunkálásban, hogy milyen legyen a kelet- közép-európai modell, milyen társadalom mellett döntsön a nép.

A katolikusok által kezdeményezett és megtartott nemzetközi konferencia sok új információt nyújtott, s a vélemények ütköztetésével, termékeny szellemi izgalmat jelentett a résztvevők számára. Ha ennek fényében visszagondolunk a Katolikus Püspöki Kar - élénk érdeklődést keltő - körlevelének tartalmára, II. János Pál pápának az utóbbi időben tett megnyilatkozásaira - a kapitalizmus embertelenségeiről, a munkásság szerepéről, a szegények és a gazdagok közötti különbségének növeléséről -, akkor összeáll a kép. A katolikus egyház nagy erőfeszítéseket tesz az egyház és a munkások kapcsolatának javításáért, a lelkek megmentéséért és formálásáért, a szociális igazságtalanságok megszüntetéséért, az emberkép kialakításáért. Ez az új típusú egyházi vállalkozás egyszerre jelent példát és segítséget, intő jelet és kihívást más állami és társadalmi szervezetek, pártok és szellemi műhelyek számára.

Túljutottunk azon a ponton, hogy a munkás szót ki sem ejtették a parlamentben, s a társadalmi közéletben is inkább szitokszónak számított. Napi tapasztalat, hogy egyre többen és gyakrabban nevezik magukat munkásnak, mezőgazdasági dolgozónak. Értelemszerű, hiszen vannak (és lesznek) húsipari munkások, bányászok, szövők és fonók, asztalosok és lakatosok, gépkocsi szerelők és mozdonyvezetők.