Feszültségből robbanás?

A közelmúltban egy, a társadalmi feszültségek oldásának lehetőségeivel foglalkozó tanácskozáson két viszonylag friss felmérés eredményei késztették elgondolkodásra a hallgatóságot. Az egyik szerint a kelet-közép-európai régió megkérdezettei szerint a biztonság a legfontosabb érték, a másik szerint Magyarországon a lakosság 65 százaléka tekinti magát a rendszerváltás vesztesének. Miközben tehát az emberek nagy többsége létbiztonságra, közbiztonságra, jogbiztonságra vágyik, aközben nem talál fogódzókat, érzi viszont az állandó bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot, tapasztalja a nehéz, válságos helyzetből fakadó feszültségeket.

Milyen feszültségi csomópontokat jelölhetünk meg a szakszervezetek nézőpontjából? Első helyre tehetjük az 500 ezer körüli regisztrált munkanélkülit, az egymillió tényleges állástalant, s ezen belül a tartósan munka nélkül lévőket és a pályakezdő állástalanokat. Másodikként említhetjük a reáljövedelmek, a nyugdíjak reálértékének és a szociális juttatások csökkenését. A foglalkoztatási bizonytalanság együtt jár a szociális bizonytalansággal, hiszen a munkavállaló nem tudja, meddig lesz munkája, a munkanélküli nem tudja, mikor térhet vissza munkahelyére és egyáltalán visszatérhet-e valahová, valamikor?

Feszültségforrás a munkavállalók kiszolgáltatottsága a munkáltatókkal szemben. Érzékletes tény, hogy a munkavállalók 30 százalékát védi kollektív szerződés, 70 százalékát viszont nem védi. Veszélyes tendencia a szegénység terjedése, az esélyegyenlőtlenségek növekedése, a középrétegek lesüllyedése, a társadalom látható kettészakadása, minthogy a leszakadó rétegek tagjai könnyen a szélsőséges politikai erők demagógiájának áldozatául eshetnek. Gerjeszti a feszültséget az értékek devalválódása, változása, az értékrend válsága. Az állampolgár alapélménye, hogy nincs lehetősége beleszólni az igazán nagy kérdésekbe. Csüggesztő a leépülési folyamatok kísérőjelensége, dívik - a társadalom atomizálódása, a kollektív érdekérvényesítés gyengesége, hiánya miatt - az egyéni, a rövid távra szóló érdekérvényesítés. Ha vannak feszültségforrások, lenniük kell okoknak is. A legfőbb minden bizonnyal a gazdaság általános, rossz állapota. Ilyen ok a privatizáció módja is.

Az, hogy a magánosítás piacvesztéssel, a magyar ipar védelme nélkül, a foglalkoztatási szempontok figyelmen kívül hagyásával megy végbe. A szociális ellátórendszerek széthullanak anélkül, hogy új szociálpolitika körvonalazódnék. Inkább szegénypolitika folyik, mintsem átgondolt, tudatos szociálpolitika. Nem utolsó tényező a feketegazdaság mérete, hatása - többféle negatív következménye között - például az, hogy szereplői kimaradnak az adózásból, csökken az elosztható arány.

Új kihívás az államháztartás reformja, az állami gondoskodásról az öngondoskodásra való áttérés. A szakszervezetek nem reformellenesek, az érdekvédők tisztában vannak vele, hogy a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy stb. átalakítandó, különben nem finanszírozható, s elkerülhetetlen az összeomlás. De nem mindegy, hogy mi, hogyan, milyen ütemben változik. Nem mellékes, készülnek-e hatásvizsgálatok, vannak-e alternatívák? A szakszervezetek ezért a reformlépésekkel együtt a közteherviselést szorgalmazzák, az érdemi, társadalmi párbeszédért, a működő érdekegyeztetésért szállnak síkra. Lesz-e robbanás a társadalmi feszültségekből? Megoszlanak a vélemények.

Egyesek szerint igen, mások szerint nem. Az előbbiek szerint elegendő feszültség halmozódott már fel, kimerültek a türelem tartalékai, elszálltak az illúziók. Az utóbbiak viszont úgy látják, hogy az emberek többsége nyugalmat akar, elege van a sokkoló változásokból, a csalódásokból, inkább az apátia, a beletörődés, a kiábrándulás a jellemző. Forgalomban vannak olyan diagnózisok is, miszerint a negatív életérzések a dominánsak, ugyanakkor megfigyelhetők a megújulás pozitív jelei is, erősödik az emberek önfenntartó-, védelmi képessége. Az lenne kívánatos, hogy erősödjék a dolgozók önszervező képessége, az eredményes munkaharchoz szükséges szervezettség és szolidaritás is.

A további fejleményekről több variációban gondolkodhatunk, azt sem kihagyva a számításokból, hogy a társadalmi mozgások, jelenségek nem mindig a hétköznapi logika szerint alakulnak, tömegmozgalmak váratlanul is kibontakozhatnak.