1996. IV.évfolyam 2.szám

IPARÁGI
TÜKÖR

Verseny Zalaegerszegen


A szakma kiválói

A ZALAHÚS Rt. és a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző- és Szakközépiskola rendezésében az idén Zalaegerszeg adott otthont a húsipari tanulók Szakma Kiváló Tanulója versenyének. A helyezésekért és a szakmunkásbizonyítvány megszerzéséért 23 tanuló versenyzett, mutatta be elméleti- és gyakorlati tudását.

A maximálisan elérhető 60 pontból 42 pontot kellett teljesíteni, amelyet 11 versenyző ért el, igy valamivel elmaradt a vetélkedés a korábbi években megszokott szinvonaltól.

A résztvevők a legjobb teljesítményt a gyakorlati feladatok megoldásában érték el, a három legjobb teljesítményt nyújtó versenyző Perkó Gábor Zalaegerszegről, Sápi László Szolnokról és Vörös Tibor Szegedről volt. A gyakorlati feladatok százalékos teljesítésének átlaga 78 százalékot ért el, ami kiemelkedően jó.

Az elméleti verseny szóbeli feladatait 62 százalékosan teljesítették a versenyzők, ahol a három legjobb feleletet Krajczár Péter Győrből, Lakatos Csaba Pápáról és Egyed László Pápáról adta. A versenyzők leggyengébb oldalának az írásbeli feladatok megoldása bizonyult, amelyet átlagosan 51 százalékosan teljesítettek, és ahol az első három helyet Krajczár Péter Győrből, Maros Gábor Bajáról és Róth Dániel Székesfehérvárról foglalta el.

Mind a gyakorlati, mind az elméleti verseny jó feltételek között zajlott le, a rendezők biztosították a versenyzők számára az eredményes szerepléshez szükséges feltételeket.

A húsipari szakma ezen fontos eseményének sikerét elősegítő valamennyi szervezet és személy tevékenységét elismerés illeti. Külön kiemelést érdemel a gyakorlati versenyt szervező ZALAHÚS Rt. gazdasági vezetése a jó feltételekért, az optimálisan kialakított munkahelyekért. Még arra is vigyáztak, hogy azonos minőségű alapanyagot kapjanak a versenyzők. A versenyt irányította, összefogta a versenybizottság elnökeként Debreczeni Sándor, a Húsipari Minőségügyi Kft. igazgatója.

K. J.

A szakma kiváló ifjú szakmunkásai szakoktatójukkal az eredményhirdetés után. Balról: Egyed László I. helyezett, Németh Lajos szakoktató, Lakatos Csaba II. helyezett.


előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre