1995. III.évfolyam 4.szám

BÉR
ÉS
MUNKA

Kemény bérharc Kaposváron

Hatodik tárgyalási forduló után munkásgyűlés tett pontot az i-re Kaposváron. A Pini Hungarynál igen küzdelmes harcot kellett folytatni a szakszervezetnek az idei béremelésekért. A tárgyalások megindulásakor a szakszervezet 25 százalékos követelésével szemben az olasz tulajdonos képviselője megalázóan alacsony ajánlatot tett: a kereset nagyságától függően 5, 7, 10 százalékos béremelést helyezett kilátásba.

Mivel a munkáltató nem akart érdemi javaslatot tenni, a szakszervezet megkérdezte a munkavállalókat. A szavazás eredménye szerint a termelői területen a dolgozók 92 százaléka vállalta a sztrájkot a bérkövetelés alátámasztására. A negyedik tárgyalási forduló után szükségessé is vált a sztrájkkészültség meghirdetése. Ilyen körülmények között sikerült végül megállapodást elérni. Eszerint március 1-től valamennyi 30 ezer forint alatti törzskeresetű dolgozó 20 százalékos bérfejlesztésben részesül. A 30-40 ezer forint közötti törzskeresetűek 12 százalékos emelést kapnak. A 40 ezer forint felett keresők sem lettek kizárva a bérfejlesztésből, de esetükben egyéni elbírálás alapján lehet bért emelni. (Az eredeti javaslat őket kizárta volna.) Tekintettel arra, hogy a béralku hosszú időt vett igénybe, az új béreket május 1-től érvényesítik; a márciusi- áprilisi megemelt tételeket szeptemberben fizetik ki.

Németh György szb-elnöktől megtudtuk, hogy a 20 százalékos mértékű bérfejlesztés a fizikai állomány kétharmadát „lefedi", az állomány 1/6-át pedig a 12 százalékos emelés. Gyakorlatilag egy szűk réteg marad ki az automatikus bérfejlesztésből, nekik egyénileg van esélyük magasabb fizetést elérni.

A bérmegállapodást követően a szakszervezet lefújta a sztrájkkészültséget.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre