Lesz-e valódi béralku?

Nincs olyan rétestészta, amelyet addig lehetne nyújtani, mint az idei bértárgyalásokat. Lassan kifut az első félév, s van olyan húsüzem, ahol máig sem sikerült megállapodni a béremelésekről. Ez az időhúzás, halogatás része lett a munkáltatói taktikázásnak. Csakhogy közben az üzletekben, a piacokon nem várnak az áremelésekkel. A tavalyi fizetés egyre kevesebbet ér.

Az infláció szorításában egyre nehezebb és kíméletlenebb körülmények között folyik a bérharc. Nagy nyomás nehezedik a munkavállalókra, a kormány és a munkaadók is önmegtartóztatást kérnek a szakszervezetektől. Úgy látszik, benne járunk azokban az években, amikor eldől, hogy lesz-e valódi béralku Magyarországon, s mennyit érnek a szakszervezetek.

Az 1995. esztendő bizonyos tekintetben „próbakőnek" számít. Ismeretes, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezete 25 százalékos bérkövetelést alakított ki erre az évre. Az előzetes számítások szerint egy ilyen mértékű béremeléssel lehetett volna lépést tartani az inflációval. Legalábbis így látszott még tavaly decemberben. A számításokra azonban rácáfolt az élet. Januárban meglódultak az árak, majd pedig jött a Bokros-program. A március 12-én bejelentett intézkedések után a HDSZ-nek - ha következetes önmagához - emelnie kellett volna a bérkövetelését - legalább 30 százalékra. A HDSZ azonban önmérsékletet tanúsított, mert tudja, hogy a húsipar valóban nehéz helyzetben van.

Elgondolkodtató azonban, hogy a munkáltatók nem érték be ennyivel, hanem - vállalatonként eltérő mértékben - további önmérsékletet kértek. Magyarán 10-15 százalékos béremelésekre tettek ajánlatot. Forintra, keresményre lefordítva ez annyit jelent, hogy 15-18 százalékos reálbér-csökkenést kívántak ráerőltetni a dolgozókra. Hosszú hetek, hónapok alkudozása árán a HDSZ alapszervezetei több helyen ezt meg tudták akadályozni, de a nagy erőfeszítésekkel elért bérmegállapodások nem adnak okot az elégedettségre. Ugyanis, ahol a legtöbbet sikerült elérni, az idén várhatóan még ott is csökken a húsipari munkások reálbére. Pedig nincs minden húsüzem csődben. Elgondolkodtató, hogy az eredményesen gazdálkodó, növekedésben lévő cégeknél sem növekszenek megfelelően a keresetek. A tulajdonosok tisztes profitja mellett ebben az évben a munkavállalók kevesebb bérért többet dolgoznak. Erről van itt szó már egy ideje, az új tulajdonosok próbálgatják, hogy meddig lehet elmenni nagyobb konfliktusok nélkül a bérek visszafogásában.

Gyors hadmozdulatokkal, mosolyogva vagy fogcsikorgatással, fokról-fokra berendezkedik a tőke. Ha valaki nem vette volna észre, a hazai húsipar döntő hányada már magánkézbe került. Az új tulajdonosok diktálják a feltételeket. A menedzsmentnek minden áron profitot kell termelni. Ha kell, - s ha lehet - a munkabérek letörése árán is. Erről is szól az idei nehéz béralku. Egy-egy nagyobb cégnél minden százaléknyi bérmegtakarítás milliókat jelent. Az eszközök megválogatásában a régi-új vezetők nem finnyásak. (Tisztelet a kivételnek.) A harcmodort egyre inkább a tőke természete diktálja. A hangnem, a stílus, a viszony még itt-ott a régi, megszokottan atyai. A „vezér" igyekszik jóságos főnök lenni, aki „ad" a dolgozóknak. S fáj a szíve, hogy keveset adhat.

Többes szám első személyben „termelünk, bővítünk, túlélünk", de ezeknek a szavaknak már nincs sok értelme. Egyre inkább előtérbe kerülnek az egyes szám első személyben fogant nyers érdekek. Az idei bértárgyalásokon több helyen is előfordult, hogy megpróbálták megfélemlíteni, megzsarolni, ellehetetleníteni a tárgyaló szakszervezeti vezetőket. Az meg szinte mindennapos, hogy a menedzsment az érdekvédelem rovására visszaél a gazdasági-szervezeti hatalmával. Beleavatkoznak a szakszervezet életébe, manipulálják a szakszervezeti vezetők környezetét. Egyes, korábban szakszervezeti tisztséget is viselt urak most azt hiszik, hogy „zsebből" irányíthatják az érdekvédelmet. S megsértődnek, ha szereptévesztésükre figyelmeztetik őket.

Az idei bértárgyalások tapasztalataiból levonható az a következtetés, hogy a mai körülmények között nagyon nehéz demokratikus eszközökkel eredményes bérharcot folytatni. Valódi összefogás, szervezettség és a törvényes nyomásgyakorlás latba vetése nélkül tisztességes bért elérni nem lehet. Ingyen ugyanis nem adnak semmit. Alkalmazkodni kell az új világ törvényeihez. Lehetőleg gyorsan és rugalmasan. A munkáltatók már megtalálták egymást. Ha szervezetten nem is hajlandók megmutatkozni, a vezérigazgatói szobák között a forró drót működik. Egyeztetnek, taktikáznak, lényegében egy felé húznak. A szakszervezetnek lépést kell váltani, az eddigi gyakorlatot új harcmodorral, új stratégiával kell felváltani. Különben az 1996-os esztendő csak újabb megpróbáltatásokat hoz, megfelelő eredmények nélkül.